A PES2019 egy remek fociszimulátor. De azért egy-két patch jól jönne hozzá.

Komolyan mondom, nincs még egy olyan szerencsétlen széria a játéktörténelemben, mint a Pro Evolution Soccer. A Konami mintha el lenne átkozva vele, és ahelyett, hogy valamicskét javulna a helyzete, évről évre csak romlik. Olyan a PES, mint egy szupermodell egy baráti társaságban, ahová bekerül egy másik szupermodell, aki szépen lassan elkezdi kisajátítani a másik barátait, és lassan a ruháit is. Szegény szupermodell pedig nagyon jó fej, okos is, gyönyörű is, nagyon jó vele lenni, de mivel nincsenek barátai, nem igazán foglalkozik vele senki. A másik viszont kihasználva a baráti körét hasít előre, mint a zsíros isten nyila, és lassan mindent bekebelez. És mégsem hízik.

Szóval van a PES és a FIFA. Tavaly már nem átallottam azt állítani, hogy a PES beelőzte a FIFA-t, csak hát ugye van egy kis bibi: a Konami focis játéka elkezdte elveszíteni a megmaradt licenszeit is, nincs már benne BL, nincs Európa-liga, és mivel eddig is csak nagyon kevés csapat licenszét sikerült megszerezniük, a csapatokat álneveken kell megtalálni a játékban. Kérdés, hogy ez kinek baj. Mert játszhatsz a Chelsea-vel London FC-néven, vagy a Real Madriddal MD White-ként. Persze meg lehet oldani a problémát okosban, és egyébként érdemes is, mert a PES még mindig az egyik legjobb dolog, ami a focis játékokkal történt.

Nyilván nehéz ügy abba belemenni, hogy melyik a jobb, ő vagy a FIFA. Ez kicsit olyan, mint valami vallás. Ki melyikben hisz jobban, azt veszi meg. Igazából egyikkel sem járunk rosszul, az a legjobb, ha az ember mindkettőt kipróbálja minden évben. Hogy én miért álltam tavaly a PES oldalára? A Konami végre tanult a FIFA-tól, és egy gyönyörű grafikájú, nagyon élethű mozgásokkal teli, elképesztően élvezetes focis játékot kaptam tőlük úgy, hogy igazából csak azért néztem meg, mert néha ránézek a PES-re, hátha. Ez pont olyan, mint hogy régen például rettenetesen utáltam a retket, még a szagától is undorodtam, de minden évben megpróbáltam megenni egyet, hátha már elmúlt. És láss csodát, egyszer csak elmúlt, és már szeretem. Mondanám, hogy minden évben hallgatok ezért mulatóst is, de nem.

Na de térjünk vissza a PES-hez. A széria továbbra is szerencsétlen csillagzat alatt rúgja a bőrt, mert már megint összehozott egy nagyon jó epizódot, de újabb licenszeket vesztett, így már kicsit olyan, mint valami fikciós focis játék, amiről rövid úton rájössz, hogy abszolút életszerű. Mivel még mindig a Barcelona a legnagyobb csapatuk, amelyhez megkapták a licenszt, ezért nyilván ők vannak a borítón is, és kicsit már kezdem úgy érezni, mintha ez az egész a Buci Maci magazin lenne. Elmagyarázom.

Milyen lehet egy lapindító, vagy inkább milyen lehetett a Buci Macinál? Jöhetett például a kérdés, hogy ki legyen a címlapon. Hátööö… legyen mondjuk… Buci Maci. Itt sincsenek már igazából kérdések. Van a Barca, úgyhogy ők mennek a coverre, ha jövőre elveszítjük őket, akkor majd Laci rajzol egy nonfiguratív mintát a borítóra, hátha úgy is megveszik majd a játékot.

Na de a viccet félretéve: a PES még mindig egy elképesztően jó focis játék. Bizonyos értelemben még élvezetesebb is, mint a FIFA, de persze ízlés dolga, tényleg valahol az jár jól, aki mind a kettővel játszik. A PES egészen hihetetlenül szép és precíz fociszimuláció, nem a parasztvakításon van a hangsúly, nem a körítésen, ami egyrészt baj, másrészt meg kit érdekel, ha csak a haverokkal akarsz lejátszani egy-két meccset.

Ez még továbbra sem az a játék, amit a remek sztorimódért veszel meg, mert ebben a Konami egy egészen minimálisan sem kíván fejlődni, és ez egyébként valahol baj, mert a FIFA sztorimódja baromi érdekes tud lenni, itt viszont kreálunk magunknak egy sztárt, és mikroszkóppal is alig látható háttérsztorival körítve kézen fogva elvezetjük őt a csúcsra. Nincs benne az UEFA-bajnokok ligája, nincs benne az Európa-liga, de néhány új csapat igen, és őszintén szólva még a licenszhiányt is bőven feledteti a játékélmény.

A PES hála istennek még mindig nem egy focis akciójáték, ahol lehet durr bele módon kapura menni, itt taktikázni kell, és emiatt nem is feltétlenül olyan gyors, mint a FIFA. A fizikája még jobb lett, a labda még élethűebben pattog, a játékosok látványosabban fáradnak, ami nagyon jó hír, az viszont már nem annyira, hogy egy-két bug is belekerült a játékba, amit eddig nem igazán sikerült javítani: például egy szabálytalanság után volt, hogy egy perccel később jött elő a bíró a sárga lappal, talán addig a vécén ült, mert nagyon sürgős volt, ki tudja.

De még ezt is meg lehet bocsátani a PES-nek, mert ha az ember csak néha-néha le akar játszani egy-egy meccset, akkor nála jobb nem igazán létezik, és most persze felhördülnek a FIFA-fanatikusok, mert hát hogy lehet ilyet mondani, és valahol igazuk is van, mert az EA idei mókája elég jó lett, de mégis, számomra úgy is erősebb játékélményt ad a PES, hogy érezhető hiányosságai vannak. Ha pár patch még azokat a hibákat is ki tudja javítani, vagy csak adnak a bírónak valami gyógyszert, akkor máris egy szebb világban élünk. És ezzel Buci Maci is egyetértene.

A player szerint

  • Még mindig elképesztően jó a játékélmény
  • Gyönyörű
  • A licenszhiány egyre fájóbb, ráadásul beesett a képbe néhány bug
Player-méter
8
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés