A Sony egy kicsit döcögve ment neki a generációváltásnak. Először is, nem igazán jön ki a PlayStation 5-tel egy időben igazi nextgen játék – Microsoft, ne vigyorogj, nálad még annyi sincs! –, másodszor pedig képtelenek voltak legyártani annyi konzolt amennyire karácsony előtt igény mutatkozik.

Közgazdaságtan 1.0: mi történik, amikor az alacsony kínálat elsöprő kereslettel találkozik? Úgy van, elszállnak az árak a csillagos égig. Ebben persze a Sony csak közvetve ludas, hiszen ők továbbra is változatlan áron kínálják a konzolokat. A vásárlók, azokkal van megint a baj.

Az eBay-en már most megindult a nyerészkedés, de valami elképesztő iramban.

Az alapból 185 ezer forintos konzolt a szemfülesebbek már most 380 ezer forintnak megfelelő euróért vagy dollárért vesztegetik a digitális piactéren. és mivel a hírek szerint a következő szállítmány csak 2021-ben érkezik, biztos lehetsz benne, hogy ez az ár a karácsony közeledtével menni fog még feljebb is.

Már ott tartunk, hogy egyesek az előrendelésüket is pénzzé teszik. Egy-egy ilyen visszaigazolt előrendelést 600 dollár körüli áron kínálnak, a vásárlónak pedig ezen felül még ki kell fizetnie a konzol 500 dolláros árát is, vagyis egy kicsivel olcsóbban, de még mindig arcpirító áron juthat hozzá az újdonsághoz.

Ha ránk hallgatsz, nem tömöd meg a keselyűk zsebeit, és ha már lemaradtál az előrendelésről, vársz néhány hetet az újabb szállítmányra. Nincs az azért annyira messze.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés