Annyira. El is mondjuk, miért.

Általában csak az éppen boltokba került konzolról beszél mindenki, arról, hogy milyen erős, mennyire gyorsan, milyen grafikával tudja futtatni a játékokat, és hogy van-e olyan hangja, mint egy traktornak. Ez valahol érthető. Az egyetlen kivétel mindig a Nintendo, akik a Wii óta már kvázi a kontrollerek köré terveznek konzolt, ez legutóbb annyira tökéletesen így sikerült, hogy a Switch handheld módja egy két levehető kontroller közé pakolt képernyővel kényeztet mindenkit, de akkor hagyjuk ki a játékból a Nintendót. Beszéljünk csak az Xboxról és a PlayStationről.

Kicsit meglepő volt, hogy a Sony elhagyta a jó öreg, már megszokott Dualshock nevet, helyette DualSense-re keresztelte az új kontrollert, de nem tette minden ok nélkül. A Dualshock ugyanis kifejezetten gagyinak tűnik a DualSense-hez képest. Most, hogy többször váltottam vissza egy PS5-ös játék után a PS4-en valami régebbi címre, és fogtam kézbe a Dualshock 4-et, olyan a visszalépés, mintha egy komolyabb kontroller után a kezedbe adnának egy párezres vacakot. Pedig a Dualshock 4 még mindig egy jó kontroller. Hogy lehet ez?

Eleve a DualSense sokkal nehezebb és kicsit robusztusabb is, jobban kézre áll, mint az előző kontrollerek, ráadásul még szép is, futurisztikusan elegáns, bár nem biztos, hogy a fehér szín a legjobb döntés volt, hiszen nagyon meglátszik rajta a por, főleg a közepén, az érintővezérlőn, amiről egy játék közben leseperni a porszemeket lehet, hogy nem a legjobb húzás.

Mindegy, mert a lényeg úgysem ez, hanem a sokat hangoztatott és körülrajongott adaptív triggerek és a haptikus feedback, ami tényleg sokakat késztethet arra, hogy PS5-öt vegyenek. De tényleg olyan jó ez? Tényleg. Itt ugyanis már nem a jó öreg rezgőmotor dolgozik, ami megrezgeti finoman vagy durván a kontrollert, hanem sok-sok kis motor, ami képes a kontroller szinte teljes felületén bárhol finom rezgéseket is adni.

Tegyük fel, mondjuk helikopteren ülsz a Call of Duty: Black Ops Cold Warban. A DualSense már a kontroller fogásán érezteti veled a rotor forgását, vagy a Spider-Man: Miles Moralesben azt, hogy Pókember kilőtt egy hálót, ami megragadt a közeli épület falán.  A PS5-re eleve feltelepített Astro’s Playground tökéletesen bemutatja, mennyi a lehetőség benne, ezért is fura, hogy az egyébként AAA-kategóriás címek miért nem teszik. Az Astroban például akár egy összenyomott rugó érzetét is remekül kelti a kontroller, de azt is érzed rajta, hogy a kis robotod éppen fűben lépked vagy jégen korcsolyázik. De a többi játék csak egészen minimálisan használja ki, mintha félnének tőle vagy egyszerűen csak nem bíztak abban, hogy az embert jobban belehúzza a játékba, ha ilyen effekteket tapasztal.

Az adaptív triggerek szintén brutálisan élvezetesek, a DualSense ugyanis képes annak függvényében, hogy a játék éppen milyen fegyverhez vagy eszközhöz szeretné használni a ravaszokat, annyira „megkeményíteni” a triggereket, ahogy az életben is keményednének, ahogy például egy fegyver ravasza vagy egy íj viselkedne, és ez valami elképesztően jó dolog. A Black Ops Cold Warban annyira elképesztően jó fegyverélményt nyújtott a haptikus feedback és az adaptív trigger kettőse, hogy ilyet semmilyen más konzolon vagy PC-n sem fogsz átélni.

És valahol itt van a lényeg. A Nintendo már régen rájött, hogy az emberek többségét nem érdekli a grafika, csak a játékélmény, ahhoz pedig egyedi kontrollerek kellenek. A Sony mintha most értette volna ezt meg, csak ők képesek brutális hardvert is összepakolni, ami előre és nem hátra mutat. Ezért nagy szám a DualSense. Ezért képes arra, hogy valami egészen újat mutasson, de úgy, hogy közben a régi formulát, a régi kontroller-dizájnt és gombkiosztást tartotta meg, csak picit kibővítette azt olyan funkciókkal, amik parasztvakításnak hatnak, és tudnak azok is lenni, de ha egy játék ki tudja rendesen használni, és nem csak azért használja, mert van, és valamit itt-ott rezegtet a kontrolleren, mert miért ne, akkor páratlan élményt nyújt. De már most is olyanokat mutat, amitől az ember álla a földön koppan. Ha ráfújsz, pörögni kezd a játékban látott propeller, a mozgásérzékelőjével is remekül bánik, és az az érzésed, hogy még mindig annyi lehetőség van benne, amennyit fel sem tudunk fogni.

Az egyetlen baj talán az vele, hogy a PS-gombot kissé elrejtették, alatta pedig ott a kontrollerbe rejtett mikrofont ki- és bekapcsoló gomb, amit könnyű összekeverni, ha a régi berögződésed miatt az analóg karok között valami gombszerűt keresel, de ezt úgyis megszokod. A DualSense önmagában annyira erős adalék a PS5-höz, hogy a Sony már csak ezzel is óriásit robbantott a nextgen-háborúban. Persze az Xbox kontroller is legendásan jó, úgyhogy az sem jár rosszul, aki a Series X-re izgul, de olyan, mint a DualSense, nincs még egy.

Olvastad már PlayStation 5 tesztünket? Ha nem, pótold most:

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.