Madelene Wright a problémás focista mintapéldánya. A Millwallnál is indult ellene egy vizsgálat egy Snapchaten közzétett videó miatt, majd a Charltonnál szinte ugyanazt a hülyeséget megcsinálta, de ezúttal nem úszta meg ejnyebejnyével a dolgot.

Az első ilyen húzása még nem annyira meredek. A közzétett videóban az látszott, hogy Madelene a hátsó ülésen ül, és azt kamerázza, amint a sofőr helyett az ölébe ültetett kutya kormányozza az autót. Nyilván ebből a klipből sem lehetne egy felelős bulizásról szóló oktatóvideót csinálni, de azért emiatt még nem rúgnak ki senkit sehonnan.

Aztán a Charltonnál már egy kicsit meredekebbet húzott: szintén a Snapchatre töltött fel egy olyan videót, melyben a Range Roverével közlekedik, miközben egy üveg pezsgővel hadonászik. Ez már egy fokkal komolyabb mutatvány, a Charlton pedig úgy döntött, hogy inkább elküldi a 22 éves sportolót, mielőtt az valami még nagyobb baromsággal öregbíti a klub hírnevét.

Madelene viszont egyáltalán nem esett kétségbe. Van ugyanis neki 190 ezer követője az Instagramon, amiből már egész szépen meg lehet élni, ha az ember lánya hajlandó egy kicsit feladni az elveiből. (Már ha egyáltalán voltak neki olyanok.)

Wright kisasszony fogta hát magát és regisztrált az elsősorban szexmunkások által pénzkeresetre használt OnlyFansra, ahol havi 33 fontért fogja mutogatni magát az elszántabb követőinek. Nem volt ez egyébként akkora hülyeség, hiszen ha csak minden századik követője hajlandó ennyi pénzt áldozni arra, hogy napról-napra láthassa őt meztelenül, már gyönyörűen meg fog tudni élni az összeszedett pénzből.

A magamutogatás egyébként sem állt tőle távol, elég csak megnézni, miket tolt már korábban is Instagramon. Végülis nem lesz egy nagy váltás: eddig rúgta a bőrt, mostantól majd mutatja.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés