Ezek után visszasírod a versmondó Rambót – Rambo: The Video Game-teszt

Talán egyetértünk abban, hogy szükség volt már egy nagyon jó Rambo-játékra. Nos, ebben az újban vér, akció és robbanás is van, mégsem jó. Stallone is szégyellné.

Pár éve nagyon megörültem annak, hogy Budapest egyik legnépszerűbb szórakozóhelyén (amely sorrendben a kettes számozást kapta társai közül) megjelent egy játékautomata, tetején hatalmas betűkkel állt gyermekkorunk egyik legnagyobb hősének neve: Rambo. Mivel a százasaim könyörögtek a pénztárcámban, hogy hadd guruljanak már át a 2008-ban piacra dobott lövöldözős játék egyetlen apró nyílásán, könnyes szemmel búcsút is intettem nekik, majd búcsúbulinkat egy remek rail shooting keretében meg is tartottuk. Mindenki elégedetten távozott.

Én kifejezetten szeretem a rail shootereket, azaz az olyan belső nézetes lövöldözős játékokat, amelyek irányítását a gép oldja meg helyettünk, nekünk csak a célkereszt koordinálásával lesz némi dolgunk, az sem baj, ha van hozzá célszerszámunk, egy jóvágású fegyverkontroller. Imádtam a Virtua Cop-okat, a House of the Dead-eket, a Mad Dog McCree-t és persze az ősi Operation Wolf-ot, amibe szintén meglehetősen sok húszforintost sikerült belepakolni azokban a szép időkben, amikor még kultúrája ugyan nem, de a lehetősége megvolt a játéktermezés csodálatos világába való belemerülésnek. Kultúrája még most sincs, de legalább már lehetősége sem.

Épp ezért előre szólók, a stílus és a karakter rajongójaként vettem kézbe a Rambo: The Video Game-et, és csak ezért nem tudom totálisan a sárga földig alázni, pedig nagyon megérdemelné. A Teyon fejlesztőcsapata ugyanis olyan munkát tett le az asztalra, ami megvillant ezt-azt egy esetleges pofás Rambo-rail shooterből, majd pillanatok alatt elveszi tőled a boldogságot, és a képedbe röhög. Élvezted, mi? Na akkor most figyelj, mert máris zúdul rád a fostartály! És egy, és két…

Grafika

A Rambo: The Video Game annyira keményvonalasan régi, hogy még vizuálisan a korai időket idézi, bár valószínűleg nem direkt. Nagyjából tíz éve lehetett volna szép játék, a gépigénye viszont nem támasztja alá a csúfos megvalósítást. A hivatalos infók szerint csúcsra járatott grafikához (amin mi is láttuk, szóval nem tudjuk, mit hoz a low detail, de talán jobb is így) GeForce 650-kártya és i5 processzor szükséges, bár tudnánk, miért. Nos, mivel otthon egy 550 GTX Ti ketyeg a gépemben, úgy gondoltam, baj nem lehet. Lett.

A játék ugyanis esetenként valami programozási anomáliának köszönhetően egyszerűen belassul, és akadni kezd. Semmi sem indokolja. DE! Ha kilépsz a menübe, és nagyjából egy percre pihenni hagyod, akkor helyrehozza magát, és megint flottul folyik majd az eszetlen, helyenként brutálisan véres lövöldözés. És ezt nem a videokártyám miatt teszi. A játék maga egy hatalmas programozási baki, amely néha-néha élvezhető rail shooter-elemekkel vegyül.

Azt mondanám, grafikailag finoman szólva sem rózsás a helyzet, de figyelmen kívül tudnám hagyni Rambo göndörített bundeszligájának hátába történő folyamatos becsúszását, az összeomló épületek kártyavár mivoltát, és a még azt is, hogy a kedvenc akcióhősünket úgy sikerült animálni, mintha most készülne felépülni egy agyvérzésből – ha a játékmenet élvezetes lenne. És néha az is. De csak pillanatokra.

Játékmenet

A Teyon műve próbálkozik. Megpróbál picit túlmutatni az átlagon, csak éppen legalább annyira megy neki a művelet, mint a kvantumfizika egy általános iskolás számára. A játék a célkereszt-noszogatást quick time eventekkel váltogatja, ami azonban sajnos csak ront a helyzeten. Nem ám csak úgy váltogatja, jó előre szól, hogy most figyelj, mert itt bizony valami más jön, és ha éppen nem lassul be a géped random módon, akkor sikerrel is fogod tudni teljesíteni a feladatot.

Nem mindegy, mikor nyomjuk meg azt a nyavalyás gombot, mert ha nem tökéletes időben tesszük, akkor főhősünk mindenkit kíméletlenül legyilkol, pedig lopakodhatnánk is, csak éppen semmi szükségünk nincs rá. Ugye emlékszünk még a Rambo első részére, ahol az erdőben Sly senkit sem akar megölni? Ehhez képest a digitális fák között a túl korán megnyomott gombok kíméletlen erdei vérfürdőt eredményezhetnek, de ami igazán beviszi a kegyelemdöfést, az a szekvenciát lezáró animációpokol, amelynek hangja az eredeti filmből származik. Rambo ugyanis közli, hogy megölhetett volna mindenkit az erdőben, ha úgy akarja. De hát megtetted, Sly! Ja? Akkor bocsánat, nem volt szándékos, biztos a reggeli bélyeg miatt van…

A irtózatos lövöldözés közben fedezékek mögé kell rejtőznünk, ha túl akarjuk élni, bár nem mindig rejt el minket teljes valónkban az a bizonyos rejtek, és ez eléggé kellemetlen helyzeteket tud okozni akkor, ha újra akarjuk tölteni a fegyverünket. A tárcsere kínzóan lassan történik, és csak indokolt esetben szabad vállalkozni rá, mert könnyen megtörténhet például, hogy egyszer csak ott találjuk magunkat fedezék nélkül két katona előtt, akik ennek örömére igyekeznek minket jókedélyűen szitává lőni.

De ha szeretnéd úgy igazán halálra röhögni magad, akkor szerezd be a játékot, és nézd meg, hogyan bukkannak elő az ellenfelek a fedezék mögül. Az idióta katonák feje lassan kibukkan a tereptárgyak mögül, majd a fejüket követi a teljes felsőtestük is, lassan, és olyan mozdulatokkal, mintha egy brit vígjátékot néznél. És nem is egy rosszat.

Hangok + átvezetők

A Rambo: TVG készítői nem vették félvállról a lustaságot, nem csak a nagy mű képi világa hagy némi kívánnivalót maga után, de a hangok is képesek megmosolyogtatni a gémert. Valószínűleg azért, hogy megfelelően alacsonyan sikerüljön tartani a gyártási költséget, nem szerződtettek senkit az eredeti filmszériából egy jópofa szinkron erejéig (bár ki tudja, ehhez ki asszisztált volna), inkább fogták a Rambo 1–3. hangsávjait (a játék is az első három rész történéseit eleveníti fel), és felhasználták aláfestés céljából. A hangsávokat viszont mintha valami igen rossz minőségű cuccal emelték volna ki, vagy VHS-ről tették, ki tudja, annyi biztos, hogy nagyon gagyi minőségben szólnak az eredeti szövegek, amelyek legalább ennek köszönhetően szinkronban vannak az animáció borzalmassági szintjével.

Az átvezető filmek nagyon, de nagyon furcsák lettek az eredeti hangsávok miatt, mert ha eddig valakinek még nem volt tiszta az, hogy a Teyon nem csak hátteret és egymással teljesen megegyezően kinéző ellenfeleket tud közepesen rosszul animálni, még létező filmes karaktereket sem képes úgy megrajzolni, hogy a játékos ne boruljon sírós röhögéssel a billentyűzetére vagy a kontrollerére. Az hagyján, hogy Rambo megvalósítása teljességgel elfogadhatatlan, de az, hogy az alkotók igyekeztek megrajzolni a film jeleneteit a saját, nagyon pórias eszközeikkel, teljességgel komolyan vehetetlen, és el is gondolkodsz néha, hogy nem vicc-e az egész.

Összegzés

De nem vicc, ezt halálosan komolyan gondolták, és nem tudom azt mondani, hogy maga a koncepció is hibás volt. A Rambo: The Video Game egy nagyon jó rail shooter lehetett volna, ha értő kezek kezdik el tervezni, és bár a Teyonnak is akadt pár egész jó ötlete, és itt-ott jó érzékkel nyúlt a stílus klasszikusainak jobb pillanataihoz, a végére inkább unalmassá és idegesítővé válik, mintsem élvezhetővé, csak gyorsan túl akarsz lenni rajta, ami menni is fog, mert a játék bizony nem tart tovább kettő és fél óránál.

Mazochisták, vagy a műfaj szerelmesei azért áldozhatnak rá egy kis időt, de azt tekintve, hogy Steamen 37 euróba kerül ez a kivéreztetett játékkatona (hónap végéig extra akcióban csak 31 euró, máris, szörprájz), elbukja az ár/érték arányú ajánlást is. Akkor már inkább a Virtua Cop századszor is, de talán érdemes lenne megnézni, ott van-e még azon a bizonyos szórakozóhelyen az a 2008-as Rambo-automata. Azt a 37 eurót inkább abba dobáljuk bele százasokban. A Rambo: The Video Game nem élvezhetetlen, de nem ajánlott.

4/10

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon