Regula Gergely, az HBO-s Aranyélet intrójának rendezője a South by Southwesten versenyez csapatával az év sorozatfőcímének járó díjáért. Semmi extra, csak a Westworldöt, a The Crownt, a Stranger Thingst kell legyőznie többek között. Kicsit elbeszélgettünk vele, hogy is van ez.

Azt azért tegyük rendbe, hogy mit jelent kikerülni a South by Southwestre. Csak mert nem egy semmilyen kis fesztiválról van szó. Mit jelent ott lenni és versenyezni?

Hálás vagyok, és hatalmas megtiszteltetés hogy beválogatták a munkánkat. Az hogy az egyik nagy kedvencemmel a Westworld-el említik egy lapon az Aranyéletet, igazán nagy elismerés mindannyiunknak.

Azt mennyire tartod reálisnak, hogy az Aranyélet főcíme olyan világsikerű sorozatok mellett versenyez, mint a Westworld vagy a The Crown?

Nagy eredménynek tartom, hogy egy magyar főcím eljuthat idáig. De hadd idézzem a főcím producerét, Loth Balázst, aki nagyon találóan úgy fogalmazott, hogy „persze hatalmas lenne, ha megszorongatná mondjuk az egészen zseniális Westworld főcímet, amelynek az első másodpercei alatt elpárolgott a mi büdzsénk.” Márpedig a büdzsé nagy úr és bár ebben nem tudunk versenyezni az amerikai kollégákkal, de hiszem hogy kreativitásban abszolút felvesszük a versenyt.

Amúgy tényleg óriási gratula a jelölésért, mert az Aranyélet főcíme abszolút világszínvonalú, sőt, talán az egyik legjobb főcím az utóbbi évekből. Voltak olyan főcímek, amik nagyon erősen hatottak a munkádra?

Ilyen szépen még talán sose méltatták a munkánkat, köszönjük. Mindig is érdekeltek a főcímek, a MOME-n a diplomamunkámban a Delta főcímét gondoltam újra. Ebben az intróban volt valami, ami nagyon megfogott, leginkább a zene.

Saul Bass munkáit nagyon kedvelem, akárcsak a régi analóg James Bond főcímeket, Patrick Clair pedig abszolút kedvenc. Még az infografikáira figyeltem fel a vimeo-n, majd jöttek a remek főcímei, mint a True Detective és a Westworld. Tavaly a prágai Mouvo Motion Design fesztiválon volt szerencsém meghallgatni Danny Yount előadását, ami szintén nagyon inspiráló volt. Ő készítette a szintén HBO-s Sírhant művek (Six Feet Under) főcímét, valamint a Feledés (Oblivion), az Iron Man 3, a Sherlock Holmes végefőcímét is.

Az HBO sorozatainak köztudottan elég keményen bravúros főcímei vannak. Szinte mindegyik legendássá válik. Nagy volt rajtad a nyomás, amikor elvállaltad ezt a munkát?

A főcím egy nagyon fontos elem. Az kell, hogy hangulatba hozzon és az HBO mindig is jó érzékkel közelített ehhez. Persze a binge watching világában ez is más megvilágítás alá esik, ilyenkor maratoni hosszúságú filmként élvezed a történetet, és az intrónak csak egyszer van szerepe a legelején. Én szeretek várni két epizód közt, fokozza az izgalmat, és lehet beszélni róla mi lesz legközelebb. Nyomást egyébként nem éreztem, dúlt bennem a tettvágy hogy készítsek egy jó intrót, ami része a sorozatnak, ráadásul szorosan kötődik a történethez. Ritka, amikor ennyi minden klappol, mint az HBO-nál. Adott a jó történet, a minőségi képi világ és jó látni, hogy mindenki a legjobbat akarja kihozni a rábízott feladatból.

Hány ember és mennyi munka kellett ahhoz, hogy egy ilyen intro összejöjjön?

Mivel vegyes technikával készült a főcím, volt egyszer a stáb, akikkel forgattunk, és ott volt a Digital Apes az utómunkával, akik már a forgatáson is jelen voltak.  Nagyon izgalmas volt új technológiákat kipróbálni, mint a photogrammetry. Ez azt jelenti, hogy sok fotóból áll össze egy 3D-s textúrázott modell, gyakorlatilag olyan, mint egy scan. Emellett pedig volt tényleges scannelés is. Jó volt nézni, ahogy a színészeket körbejárták egy „világító vasalóval”, ami viccesen hangzik ugyan, de ez eredmény fantasztikus. A család szétesésében vegyesen volt 3D-s szimuláció és forgatott anyag. Ahhoz hogy minden passzoljon, nagyon oda kellett figyelni a részletekre, és Benyó Zoli a csapatával remek munkát végzett.

Mikor teljesen zöldben forgatsz, a kamerán át előre kell látnod, mi lesz ott később, hogy a megfelelő instrukciókat adhasd, és ezt Szőke Dani operatőrrel szerintem remekül megoldottuk. A színészek is jól viselték a látszólagos bizonytalanságot a zöld semmiben, de megvolt a bizalom hogy valami jó készül. Ezúton is mindenkinek nagyon köszönöm a munkáját, hiszen ez egy igazi csapatmunka volt.

Engem mindig is érdekelt, hogy miért kellett megváltoztatni a főcímet és a dalt is az Aranyélet második évadára?

Az első évad főcíme nagyon történet specifikus, így ugyanazt használni félrevezető lett volna. Ezért döntöttünk amellet, hogy teljesen újat készítünk. Ahogy a sorozat is szintet lépett történetileg, képileg és technikailag, úgy a főcímet is ezekhez az új követelményekhez igazítottuk. Így a második évad főcíme már egy másik történetet vezet fel, ami jóval baljósabb, így a dalt is ehhez a hangulathoz hangszereltük újra, Jónás Vera és Fodor Máriusz segítségével.

A harmadik évadra is változtattok? Ha igen, van már ötlet rá?

A harmadik évadról még nem tudok nyilatkozni, de ha lesz, és felkérnek szívesen folytatnám a munkát a csapattal.

Az egyébként kinek az ötlete volt, hogy a második évad főcímében rengeteg utalás legyen az évad kimenetelére?

A sorozatfőcímeknél fontosnak tartom, hogy ha már minden rész előtt meg kell néznem az intrót, adjon valami kis pluszt. Nem kötelező elem, de én szeretek ezzel játszani, és úgy látom a nézők is cinkosok ebben. Az első évadnál is ezt tartottam szem előtt. Minden főszereplő kapott egy azokkal az eszközökkel amelyek meghatározták a sorsukat az évadban. A második évadban ezt a játékosságot vittem tovább. Jó volt látni a különböző fórumokon, hogy akik figyelemmel követték a sorozatot észrevették a kis utalásokat.

Mennyire szól bele az HBO abba, hogy mit szeretne látni egy főcímben?

Mivel én is az HBO-ban dolgozom így mondhatjuk: teljesen. De komolyan, ez úgy néz ki, hogy megkapom a forgatókönyveket, van egy pitch, azaz előkészítési fázis a producerekkel, és a kiválasztott irányban elkezdünk fejleszteni. A zene az első évadban adott volt, és Krigler Gábor szerette volna ezt tovább vinni új hangszerelésben. Két remix is készült, egy a Volkova Sisterstől és egy Jónás Verától. Végül a sorozatban mindkettő helyet kapott. Folyamatos a közös munka a saját gyártásért felelős osztály és a kreatív osztály között, de az utolsó szó mindig a showrunnernél van, Gábornál.

Már nagyon régóta készítesz kisfilmeket, sőt, az HBO-s munkáidért már díjakat is besöpörtél korábban. Egy ilyen díj mit jelentene a szakmádban? Mi történne veled szakmailag, ha mondjuk most a SXSW-n legyőznéd a Westworldöt?

Jó ideje nem kisfilmeztem már, de nem lenne rossz újra beleugrani. Ha nyernénk, az jó szakmai visszaigazolás lenne, bár már így is az. De ha ennek nyomán megkeresnének a világ másik feléről, vagy akárcsak a szomszéd kerületből, hogy készítsek egy főcímet, az nagyon megtisztelő lenne.

Gondolom, azért egyszer szeretnél teljes estés filmet is rendezni. Az HBO nem akar beszállni az egyik projektedbe?

Jelenleg az HBO-nál rengeteg munka van, ami mellett jelen pillanatban nem jut kellő mennyiségű idő az ilyen projektekre. De remek lenne, talán később.

Fotó: Illés István

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés