A kopasz izomkirály harmadszor is Riddick bőrébe bújik. És sosem volt még nekünk ilyen jó. Ez persze még semmit sem jelent, de a Pitch Black szintjére legalább sikerült visszaugrani.

Akit Dieselnek hívnak, az bizony az átlagosnál könnyebben rohadhat be egy kormánykerék mögé. Vin Diesel már jó ideje a Halálos iramban-szériával foglalkozik, de sikerült hegesztővel eltávolítani kezét a kormányról, ezért történhetett meg az, hogy szíve csücske, Riddick kilencévnyi tetszhalott állapotából éppen most kelt életre. A hosszú pihenő persze nem a véletlen műve.

Mivel legutóbb a Universal Studios teljesen más alapokra helyezte a kalandozást, akkorát bukott a 2004-es Riddick – A sötétség krónikája, mint egy moldáv művészfilm egy multiplexben, így az alkotók kénytelenek voltak a minőség emelésének érdekében saját pénzből összehozni a harmadik epizódot, hátha attól majd a rajongóknak is kicsordul a nyála. És akár valóban ki is csordulhat, mert a Riddick egy igazi vissza az alapokhoz stílusú harmadik nekifutás, ami egyrészről örvendetes, másrészről viszont nagy sikerrel hozza elő az emberből a kínos mosolygást.

Mert bármilyen oldaláról is nézzük, a Riddick bizony eléggé sok szempontból hasonlít a 2000-es Pitch Black-re, talán túl sok szempontból is, de az a helyzet, hogy pont ettől működik. Már megint egy furcsa bolygón reked Riddick, ahol minden lény az életére tör, így menekülőre fogja a figurát. Kijutási terve azonban kissé necces, hiszen fejvadászokat kell a saját nyakára szabadítania ahhoz, hogy a bolygón valahogyan legalább egy darab űrhajó landoljon. Kettő is érkezik, Riddick azonban mégsem ezen a napon ad fel lottót, mert a csapatok nagyon szeretnék hatalmas, kopasz fejét egy dobozban látni, közben pedig egy halálos vihar is közeleg, amely olyan gusztustalan lényeket hoz a bolygó felszínére, hogy azok láttán egy lecsúszott valóságshow-szereplő is gázsi nélkül távozna a hétvégi hakniról.

Tehát ez a Pitch Black. Várunk, várunk, aztán jön a sötétség. Meg a szörnyek. De ezt mégsem süthetik el kétszer, úgyhogy hozzátesznek nagyjából 70%-nyi üldözéssztorit, ami viszont sokkal jobban működik, mint a legvégső hentelés, érezni, hogy agyaltak rajta, hogy jó beszólásokat akartak írni, hogy van humorérzéke David Twohy rendező/forgatókönyvírónak. Riddick még mindig kemény, mint a szikla, az esze minden helyzetben vág, sőt, még az is kiderül róla, hogy egy Cesar Millan veszett el benne, főhősünk ugyanis úgy szelídít kutyákat a vadonban, hogy attól még a rikítóan fehér fogú ebmester is sírva adná vissza a teljes életművét megsemmisítésre.

Diesel erre a szerepre született. Láthatóan remekül is érzi magát benne. Végre nem kell folyamatosan azt szajkóznia, hogy a család a legfontosabb, a fenéket, inkább lenyom egy szörnyet, meg egy fejvadászt reggelire, oszt jónapot, a keresztény gondolatokkal foglalkozzon majd inkább a Halálos iramban-ban. Igen. Ezért rossz helyraggal ellátni egy címet. Hogy van kutya a történetben, és ez fáj? Nem gond, hiszen szerencsére nem a cukiságfaktort próbálták meg behozni a Riddick-be, amit szerencsétlen űr-Frakknak át kell élnie a film első harmadában, attól a PETA vezetősége kollektív szívrohamot kapna, még akkor is, ha láthatóan CGI négylábúval van dolgunk.

Riddick karaktere minimálisan változik, némi izom mellé egy kis plusz emberséget is felszedett magára, de csak annyit, hogy még ráismerj sötétben is. Igazából tényleg rendben van itt minden. A látvány, a sztori, a szereplők, a kötelező csöcsvillantások, az agresszió. Minden. De mégis kamuszaga van. Olyan érzésed lesz, hogy sikerült legalább egy olyan jó forgatókönyvet írniuk, mint a Pitch Black, ezt viszont úgy érték el, hogy jelentős számú hangulati elemet átemeltek az első filmből, magát a sztori vázát is, a fenyegető természeti csapást, és pont annyi újdonságot tettek hozzá, ami elvonja a figyelmet erről. Az viszont nagyon örvendetes, hogy láthatóan sokszor nem akartak kompromisszumot kötni, így történhet meg az, hogy a film első tíz percében egyetlen szó sem hangzik el, hiszen Riddicknek nincs mit mondania, egyszerűen csak túl akar élni. És ez így van jól.

Ha szeretted a Pitch Black-et, de A sötétség krónikájá-t nem, akkor eljött a te időd, irány a mozi, nem fogod megbánni. Ha egy erősen akciódús, butuska, de kellemes sci-fire vágysz, akkor sem nagyon nyúlhatsz mellé. A Riddick mindenképpen jó próbálkozás, a negyedik epizódra viszont valami újat kell majd kitalálniuk. Vagy várjunk csak, az már a második résznél nem működött! Akkor viszont jöhet egy lusta űrmacska, és mondjuk egy halálos, vérengző lényeket felébresztő földrengés.

6/10

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz remek film az „annyira szar, hogy az már jó” kategóriából

További cikkeink a témában