A Johnny English 3 biztosan megtalálja majd a közönségét, de nehéz nem arra gondolni közben, mennyire szerettük a régi Rowan Atkinsont. Nem azt, ami maradt belőle.

Annyi mindent köszönhetünk ennek a hihetetlen humorú britnek, hogy azt felsorolni is nehéz lenne. Rowan Atkinson nem csak Mr. Beannel mutatta meg, hogy micsoda embertelenül jó komikus, brutálisan jó stand upjait is érdemes volt nézegetni, amelyek persze hozzánk maximum YouTube-on jutottak el, viszont a nem kevésbé zseniális karaktere, Mr. Bean nagyjából a csapból is folyt. Sokan azonosították is Atkinsont Beannel, pedig mindig is sokkal több volt ő, ezért is lehetett nagyon örülni annak, hogy 2003-ban kitalált magának egy új szerepet, a világ legrosszabb titkosügynökét, aki ugyan merített ezt-azt Beanből, mégis megpróbált sokkal több lenni nála.

Csak nem nagyon sikerült. A Johnny English nem volt különösebben kiemelkedő film, egynek mondjuk okés volt, csak hiányzott belőle az a fajta szikra, ami Rowan Atkinson korábbi munkáiban egytől egyig benne volt. Igen, még akár a Mr. Bean-mozifilmben is. Aztán nagy meglepetésre 2011-ben megérkezett a Johnny English újratöltve, ami szintén nem sikerült túl izmosra, de mivel a bevételeket szépen hozta, hét évvel később megint visszatért a kém, hogy megint azt tegye, amihez a legjobban ért: nagyképűen és bután próbáljon megoldani egy bűntényt.

Ezúttal is English az egyetlen, aki bevethető egy cyber-terrorista ellen, aki London életét bénítgatja mindenféle csúfos eszközökkel, és ha nincs más, csak egyetlen kém, akkor majd ő oldja meg a problémát, akkor is, ha teljesen életképtelen. Johnny English semmit sem változott, még mindig iszonyúan buta, és továbbra sem kedvelhetően nagyképű, de segítőinek és a véletlennek köszönhetően valahogy mindig a jó helyen köt ki. Igazi régimódi csávó, aki régimódi eszközökkel igyekszik felvenni a versenyt a modern kor bűnözője ellen.

És ha valami, hát ez becsülendő, mert látszik, hogy egy egészen minimális ötlet mégis csak eszébe jutott az előző két részt is író William Daviesnek, valamiféle mondanivalóval is szolgál a film, de minden, ami körülötte van, az érthetetlen. Egyszerűen nem működnek Atkinson pofavágásai, nem vicces, ahogy csetlik-botlik, és ez azért baj, mert a film nagyjából 60%-a arról szól, hogy valaki az előtérben vagy a háttérben elesik, hogy valaki valamit elront, többnyire még csak nem is érdekes módon.

A sztorin bármit is számon kérni nagy butaság lenne, hiszen annyira elgurult az író gyógyszere, amennyire csak lehet, csak éppen meglepődni nehéz a poénokon, amikor azok érkezésére olyan heves erősséggel figyelmeztet a film, mintha nem bízna abban, hogy az emberek majd észreveszik, ha megérkeztek. A fizika törvényeit telibe hugyozza, de legalább jó kedvvel teszi, csak nem túl minőségi módon.

Emma Thompson jelenléte sem tud sokat hozzátenni a filmhez, neki sincs más lehetősége, hát izomból túljátssza a szerepét, Atkinson meg bízik abban, hogy a szimpla pofavágás és hanyattesés elég lesz ahhoz, hogy elvigye a hátán a harmadik részt. De mint ahogy egy színészlegenda feltűnése, úgy a szimpla grimaszolás sem jelent önmagában sikert. Rowan Atkinson mögött mindig ott volt valami báj, vagy éppen a stand upjaiban az imádni való rohadékság, itt viszont már nem maradt semmi, nincs mögöttes tartalom, így nehéz nem arra gondolni, hogy a színész megint szeretett volna egy kémesdit játszani szép helyeken, száguldozni gyors autókkal, miközben folyamatosan Olga Kurylenkót szédíti. Érthető, mert a szép helyeket és Olgát mindenki szereti, Atkinson ráadásul nagy sportautó mániás, de ebből még önmagában nem lesz jó film.

A Johnny English újra lecsap mond ugyan egy-két igazságot a jelenkori társadalomról, de sajnos még az előzetesei is viccesebbek, mint a teljes film. Persze mindenki adhat neki egy esélyt, főleg, ha szerette az előző két részt, a teremben például néhány idősebb nő hülyére röhögte magát rajta, bár ők igazából akkor is röhögtek, amikor az autós üldözés közben feltűnt az úton néhány bringás. Vannak emberek, akik nem vágynak sokra egy filmtől. Kvázi nullára. Na ez a mozi nekik készült.

A player szerint

  • Hanyagul kivitelezett gegek tömkelege
  • Johnny English egyre kevésbé szerethető
  • A pofavágás önmagában mérsékelten vicces
Player-méter
3
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezőjének új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában