Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Michael Bay állandó, mint a fénysebesség, a gravitáció vagy a pi értéke. Rendezői pályafutása alatt nem fejlődött az égadta világon semmit, ugyanazt a látványos, de bántóan üres és buta pózerkedést hozza, amit húsz éve folyamatosan.

Haragudni mondjuk nem igazán lehet rá ezért. A csávó videoklipekkel kezdte, ehhez ért, ez jön neki őszintén, a nézők és a filmszakma pedig engedi neki, szóval ha valakit okolni akarunk, a producereket, meg a filmjeire kényszeresen jegyet váltókat kell. Az egészen borzalmasan kínos Transformers: Az utolsó lovag azonban már sok lehetett azoknak is, akik addig előszeretettel nyúltak a zsebükbe, ha felmerült Bay neve, hiszen a 6 Underground című legújabb agymenéséhez már a mindent bevállaló Netflixre volt szükség.

Van hat ember, akik a titokzatos névtelen milliárdos (a mindig vicces Ryan Reynolds) vezetésével kitalálják, hogy úgy tesznek rendet ezen a sárgolyón, hogy egymás után levadásszák a világ legnagyobb genyáit. Na ne azokra a haramiákra tessék gondolni, akik a klímavészhelyzet ellenére is bekapcsolva hagyják estére a tévét, kiszedetik a dízelautójukból a részecskeszűrőt vagy nem hajlandóak divatvegánnak állni! Ők csakis a nagyhalakra mennek, tetűláda ügyvédeket vegzálnak és közel-keleti diktátoroknak gyújtanak alá, teszik ezt a Nagy Amerikai Igazságtevő pózában, mintha Afrika és a Közel-Kelet egy tekintélyes része nem épp az amerikai ügyeskedés miatt állna romokban.

Nem vicc, a 6 Underground hősei tényleg azzal mentenek meg egy közel-keleti országot, hogy elviszik nekik a demokráciát. (Így, kimondva, feketén-fehéren.) Jó lett volna, ha a forgatókönyvhöz odaengednek olyasvalakit is, aki az elmúlt húsz évben legalább kéthetente látott egy híradót, és akkor talán nem hoztak volna össze egy olyan filmet, aminek az áthallásai minimum kínosak. Na de hagyjuk is a mocskos politikát!

A film olyan, mintha egy franchise első része akarna lenni. Mintha Bay, Reynolds és a Netflix is komolyan gondolta volna, hogy ebből a népek tutira követelik majd a repetát. Kapunk egy nagy rakás flashbacket, melyek megmagyarázzák, honnan ered a csapat vezetőjének motivációja, hogyan szedte össze az embereit és miért viselkedik úgy, ahogy. Aztán egyes szereplők előéletét is megismerhetjük, másokét meg nem annyira – őket biztos a második részre tartogatja a Netflix –, és hogy a lassított robbanások mellett legyen érzelmi mélység is, kiderül, hogy a főnök azért ragaszkodik hozzá, hogy a klubtagok kizárólag a sorszámukon szólítsák egymást, mert nem akarja, hogy emberi kötelék alakuljon ki közöttük. Mert ebben a szakmában a kötődés luxus.

És naná, hogy az lesz a mozi tanulsága, hogy nem csapatként, hanem családként kell viselkedni, mert ettől lesz szebb hely a világ. Ezt a rágót már annyian elrágták és kiköpték korábban, hogy mostanra már egy öklömnyi massza lett belőle. Nemcsak az a baj, hogy a film ezt az ízetlen masszát akarja megint a szánkba gyömöszölni, de az is, hogy mindeközben nyilvánvalóvá teszi, hogy az emberi élet egyébként szart sem ér. Az akciók közben ugyanis úgy hullanak az ártatlanok, mint az őszi legyek, amit Bay amolyan komikus körítésként pakol a robbanások és karambolok köré.

Persze, a főhős tömeggyilkosokra utazik, de mindeközben simán háborús övezetet csinál Firenze belvárosából, mert az amerikaiak nyilván így csinálják. Bay mozija teljesen híján van a tiszteletnek, és ezt úgy képes bebizonyítani, hogy közben a film egyébként az ellenkezőjéről akar szólni. A hasonló ballépések miatt az akciók közötti jelenetek annyira nem működnek, hogy az embert szinte megtámadja a szekunder szégyen. Reynolds karakterének motivációja például egy testközelből átélt gáztámadásban gyökerezik, ami egyébként emberi roncsot csinálna bárkiből, de ez a film nem foglalkozik lélektannal. Csak kellett valami, ami gonoszokra vadászó hidegvérű gyilkost csinál a főhősből, lebombáztak hát egy kisvárosnyi ártatlan férfit, nőt és gyereket, Reynolds pedig már mehetett is poénkodva ólmot okádni. Pont ennyire érzékeny a forgatókönyv.

Ezen igazából tényleg nem szabadna csodálkozni, hiszen – húsz év után talán már le lehet írni – az akciójelenetek rendezésén kívül Bay minden másban inkompetens. Legújabb filmjében is rendben vannak a robbanások, de az emberi tényezővel egészen egyszerűen nem tud mit kezdeni.

A legrosszabb pedig, hogy a mozi mindezek ellenére simán elment volna egy másfél órás bűnös élvezetnek, ha nem annyira buta, hogy azt hiszi, okos. Moralizálni akar, miközben dunsztja sincs arról, hogyan működnek az érzelmek. Beszélni szeretne arról, mi folyik a világ egyes részein, miközben az alkotói szentül hiszik, hogy a Közel-Kelet összes problémáját megoldaná a demokrácia. Karaktereket akar építeni, példabeszédet mondani a barátságról, az önfeláldozásról és a család fontosságáról, de bár ne tenné!

A nyitány – a már emlegetett firenzei kiruccanás – még nem öli meg azonnal a reményt. Ott még lehet teli pofával röhögni, amikor a hősök neonszínű Alfája kivasal egy járókelőt, mire a sofőr beszól, hogy „tuti nekem volt elsőbbségem!”, de amikor kiderül, hogy a film több akar lenni egy tuskó trash-akciómozinál, az ember arcáról azonnal lelohad a mosoly. Az ész hiányzik, ez nyilvánvaló, de akkor már jobb lett volna őszintén butának lenni.

5
  • Látványos akciójelenetek
  • Érdektelen szereplők
  • Morálisan erősen megkérdőjelezhető
  • Itt-ott azért megvillan Reynolds humora

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.