Igazi csavaros heist-movie, ami itt-ott picit hihetetlen, de veszettül szórakoztató.

Egy magát megnevezni nem kívánó alak összeverbuválja a Négy Lovas nevezetű mentalista- és bűvésztársulatot, akik olyan trükköket mutatnak, amelyektől David Blaine és Uri Geller zokogva ülnének le egy literes Nyírség Vodka mellé. A csapat azonnal ki is rabol egy bankot egyik műsora közben a nézők szeme láttára, mellyel teljesen nyilvánvalóan magára haragítja a rendőrséget, és az sem sokat segít rajtuk, hogy a közismert Thaddeus Bradley (Morgan Freeman) is a nyomukba ered, akinek fő hobbija a bűvésztrükkök kíméletlen leleplezése, majd jól körberöhögése.

Ettől a ponttól kezdve azonban nem mesélhetünk a történetről, megígértük, álljuk a szavunkat, szóval lehet sejteni, hogy nagyon nagy csavarok várhatóak a történetben. Bizony, lesznek is. Néha akkorák, hogy az már erős túlzás, de sebaj, meglepődni jöttünk, nem horkolni. A majdnem kétórás játékidő olyan veszett tempóval pörög, hogy unatkozni biztosan nem lesz időd, Louis Leterrier, A szállító első két része, A titánok harca és A hihetetlen Hulk után most igazán feszes és kifejezetten szerethető mozit hozott össze, amit ha egy–két ponton sikerült volna földhöz ragadtabbá varázsolnia, egy új klasszikust köszönthetnénk köreinkben.

Sajnos az őrületes tempóval megtekert bankrablós-mozik hall of fame-jéből kimarad, de még így is remek film a Szemfényvesztők, és erről vastagon tesz a jól összeválogatott színészi gárda is. Mondjuk nem nagy csoda, mivel szinte magukat kell alakítaniuk. Isla Fischer szexi és aranyos, Jesse Eisenbergnek már az óvodában is zavart srác volt a jele, Michael Caine gazdag úriember, Dave Franco tejbetök mosolyú szépfiú, Woody Harrelson rámenős zseni… de hát mindig ezért szerződtetik őket, most mit vártunk?

Ha egy csavaros, átverős, bankrablós filmet keresel, amely egy ipari ventilátor fordulatszámával pörög, akkor számodra remek móka lesz a Szemfényvesztők. Ha nem hiszel a varázslatban, akkor nem ez a mozi fog meggyőzni arról, miért lenne érdemes.

7/10

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés