A 2001. szeptember 11-én történt terrortámadások rengeteg életet követeltek. Kis híján néhány olyan ismert ember is odaveszett, aki csak nagy szerencsével maradt az élők sorában.

Michael Jackson

Jacko ugyan már nincs az élők sorában, de halála sokkal hamarabb következett volna be: Jacksonnak aznap találkozója lett volna a World Trade Centerben, ő azonban fáradtságra hivatkozva lemondta a megbeszélést. Testvérei erről nem tudtak, úgyhogy sokkos állapotba kerültek, amikor látták, mi történt a tornyokkal.

Seth MacFarlane

Már korábban emlegettük a Family Guy-huszár sztoriját, de újra fel kell elevenítenünk a történteket: MacFarlane az American Airlines 11-es járatán utazott volna – ha a kód alapján nem egyértelmű, akkor elmondjuk: ez a repülő csapódott a World Trade Center egyik tornyába. A zseniális Seth azért úszta meg a halált, mert borzasztóan másnapos volt, és amikor kiderült, hogy egyébként is rossz becsekkolási időpontot kapott meg, rohanni kezdett, de így is lekéste a gépet, tíz perccel.

Mark Wahlberg

A United Airlines 93-as járata is népszerű volt 2001. szeptember 11-én a sztárok körében, Mark Wahlberg is jegyet foglalt rá, de az utolsó pillanatban meggondolta magát, és egy charterjárattal átrepült barátaival egy torontói filmfesztiválra. Wahlberg összetört, amikor megtudta, hogy a gépet eltérítették, és a földbe csapódott, de az utasok akciójának köszönhetően nem a Capitoliumba, ahogyan azt eredeti tervek szerint elképzelték. A színész azt nyilatkozta, sokszor kísértették rémálmok az eset kapcsán.

Ian Thorpe

Az ausztrál úszó éppen New Yorkban járt, amikor úgy döntött, ha már így alakult, elruccan a World Trade Centerbe, hogy megnézze a híres kilátást. De a helyszínhez közeledve rájött, hogy kamerát is kellene vinnie magával, ezért fogott egy taxit, visszament a szállodába, felmarkolta a fényképezőgépet, majd a hotel lobbijában lévő tévéken meglepődve vette észre, hogy tervezett úti célja lángokban áll.

Jackie Chan

Jackie-nek jelenése lett volna aznap a World Trade Centerben egy filmjelenet kapcsán, amelyben ablakmosót játszott volna, miután teljesen értelemszerűen valószínűleg mindenféle segédeszköz nélkül Pókemberként fel is rohant volna az épület tetejére. A színészt az mentette meg, hogy a forgatókönyv nem készült el időben, így a forgatást későbbi időpontra tették át. És nyilvánvalóan más helyszínre is.

Nem volt elég? További cikkekért böngészd a Player kult & szórakozás rovatát!

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon