Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Gyönyörűek, tüzesek, és remekül boldogulnak a volánnál. Olyan nők következnek, akikkel szívesen elmennénk egy körre. Mármint autóval.

  1. 11/11


    Jordana Brewster

    Halálos iramban 1–4–5–6.

    Minden idők második legjobb Halálos iramban-csaja, hogy ezt miért mondjuk, arra majd később visszatérünk. Jordana ebben a szériában inkább szép pofikáját mutogatja szép teste helyett, de ettől még bármeddig elnézegetnénk, ahogy gyönyörű autók kormánya mögött ücsörög.

  2. 10/11

    Gisele Bündchen

    Amerikai taxi

    A remek francia Taxi pocsék amerikai változatában Gisele a főgonosz. Muhaha! Remek választás! Nem azzal van a baj, hogy képtelenek vagyunk elhinni a modellről gonosz hajlamait, csak egyszerűen nevetséges látni, hogy minden egyes képkockán a tökéletes teste uralkodik a színészi játék helyett. Mondhatnánk, a testének írtak szerepet, nem a lánynak. De legalább van teste, ráadásul tökéletes, ez pedig több mint a semmi!

  3. 9/11

    Cameron Diaz

    Charlie angyalai: Teljes gázzal

    A film címe akár Teljes gáz is lehetne, talán jobban összefoglalná azt a tömény förtelmet, ami megesik benne a játékidő alatt. Minden idők egyik legmegmosolyogtatóbb motorversenye miatt egyébként érdemes megnézni a filmet, itt ugyanis a lányok kormányt ragadnak, hogy a fizika törvényeinek fittyet hányva küzdjenek meg az ellenféllel. Annyira mindenesetre jó, hogy a szépséges Cameron Diaz helyet kapjon miatta válogatásunkban.

  4. 8/11

    Laura Dern

    Veszett a világ

    A naiv szöszi autóval megy ki a börtönből szabaduló pasija elé, akinek kígyóbőr-jakója a személyes szabadsága jelképe. Laura Dern David Lynch klasszikusában naiv, mocskos szájú, de nagyon szexi szőkeségként tesz meg mindent azért, hogy sose felejtsük el. Mi is előadnánk neki a Love Me Tender-t, ha utána hazavinne minket a kocsijával. Ha nem, akkor hazavisszük mi.

  5. 7/11

    Uma Thurman

    Kill Bill

    Bár többnyire csak vérben ázva vagy egy Hattori Hanzóval a kezében láthattad, azért a Menyasszonyra mégis a Puncimerci önkényes tulajdonosaként illik emlékezni. Azt sem szabad elfelejteni, hogy mennyire remekül állt rajta a sárga Bruce Lee-szerkó. És hogy mennyire jól tud kinézni Uma Thurman normális esetben.

  6. 6/11

    Susan Sarandon

    Thelma és Louise

    Bármennyire is durva, de Susan már negyven felett volt, amikor leforgatta az 1991-es Thelma és Louise című alapvetést. Igaz, társa, Geena Davis sokkal hamvasabb husi volt, mégis szinte végig Louise kezében volt a kormány, aki ezzel a filmmel (is) gyönyörűen felírta magát minden idők legjobb MILF-jeinek listájára.

  7. 5/11

    Lindsay Lohan

    Kicsi kocsi: Tele a tank

    Bár a hölgy leginkább szex- és drogproblémáival van elfoglalva ahelyett, hogy valami normális színészi játékot mutatna, azért meg kell emlékeznünk arról, ő bizony régebben nagyon is jó csajként mutatkozott a hollywoodi színésznők között. Igaz, a Kicsi kocsi utolsó eljövetelét prezentáló brigád egy halom ürüléket hordott össze film gyanánt, azért megint láthattuk Lindsayt jól kinézve ülni a kormány mögött. Több nem jutott nekünk.

  8. 4/11

    Adrienne Barbeau

    Ágyugolyó futam

    A szőke és a barna a Lambóval, akik a testükkel próbálnak meg érvényesülni a cudar világban. Jaj, szegény párák. Mindkettőjükön remekül állt a feszülős ruha, remekül állt nekik az is, amikor megszabadultak tőle, vagy csak picit többet mutattak magukból. Mi most a barnát ajánlanánk egy sötét színű sportautó mellé.

  9. 3/11

    Michelle Rodriguez

    Halálos iramban, Halálos iramban 6.

    És íme, itt van minden idők legjobb Halálos iramban-csaja, megosztott helyen Eva Mendesszel a Halálosabb iramban című borzadályból, Michelle, avagy Letty azonban annyira erős szexuális kisugárzással vezette és szerelte autóit, hogy azt egy saját film keretein belül is elnézegettük volna, akármilyen hosszú is legyen a mű.

  10. 2/11

    Charlize Theron

    Az olasz meló

    Szép szőke egy felturbózott Minivel. Nagyjából meg is vagyunk véve kilóra. Az olasz meló-ban egyszerre boldogul a széfekkel és a kocsikkal is, van benne valami olyan magabiztosság, amivel mi is elvinnénk egy körre. És akkor még nem is beszéltünk arról, mennyire jól néz ki.

  11. 1/11

    Angelina Jolie

    Tolvajtempó

    Olvasóink (teljesen jogos) közkívánatára plusz egy fővel emeljük a tétet, tesszük ezt azért, mert nem akármilyen plusz főről van szó! Egy olyan nőről, aki minden tekintetben csodálatos, vad, öntörvényű, talán pont ezért sem értettük a Tolvajtempóban, mit eszik Nicolas Cage-en. Azon a Nicolas Cage-en, aki akkoriban ugyan még a csúcson volt, de ha létezett rossz párosítás a filmtörténelemben, akkor ők bizony azok voltak. Sebaj, Jolie ahogy általában minden filmjében, itt is megmutatta, miért is ő minden idők egyik legjobb nője. Szőkén, barnán, autóban, autón kívül. Mindegy. Szeretjük.

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.