Mindazok, akik imádták Jeremy Clarksonék ámokfutását, sírhatnak. Megnéztük a Matt LeBlanc jelenlétével fémjelzett új Top Geart, és ha nagyon akartunk sem találtunk túl sok pozitívumot benne.

Nehéz ügy, amikor egy jól bejáratott és széles körben szeretett műsort hirtelen új arcok vesznek át ilyen-olyan indokból. Tudnék mesélni. Nem fogok. Amikor kiderült, hogy a BBC már nem szeretne azonosulni a hisztis Jeremy Clarksonnal, és felkötözték az első induló gépre, majd megadták neki a felszállási engedélyt, nem sok jóval kecsegtetett a jövő. Az sem volt túl bíztató, hogy vele ment James May és Richard Hammond is, majd a BBC-nél elgurult a gyógyszer, megtartották a nevet, a díszférfiak helyére pedig beültették Chris Evanst és Matt LeBlancot. Azt a Joey-t, akinek nem sok köze van a televíziós műsorvezetéshez. Ettől függetlenül nagyon szerethető figura, úgyhogy gondoltuk, mi hülye barmok, talán tényleg tudják, mit kotyvasztanak ott Angliában.

Elindult a Top Gear mindent megváltoztató, 23. évada, az első rész pedig annyira pocsék, hogy ilyet álmodni sem mertünk. Nincs mese, szar a koncepció, mesterkélt lett a műsor, és a gegcsapat sem izzadt meg túlzottan, hogy csak úgy elrepüljön az az egy óra. A BBC melléfogott a műsorvezetőkkel, de hát egyébként is nehezen tudott volna bármi jót alkotni Jeremy Clarksonék után, akik fapofával is keményebb poénokat raktak le az asztalra, mint a folyamatosan ordibáló, iszonyúan irritáló Evans, aki mintha érezné, hogy kevés lesz ehhez, ezért minden pillanatban hangosnak és ripacsnak kell lennie, különben levonnak a gázsijából.

Kifejezetten vicces, mennyire erőltetetten megy előre a műsor, mennyire látszik, hogy előre megírt „spontán történésekre” épül néhány geg, mint amikor a közönségből bekiabáló alak a cateringet emlegeti, hogy Evans megjegyezhesse, na, ezt a szót soha többé nem használják ebben a műsorban (Jeremy Clarkson távozását egy megütött producer okozta, aki nem volt hajlandó meleg ételt szerezni a műsorvezetőnek), kitartja a pózt, a közönség röhög, megvolt a poén, mehetnek tovább. Nyilván tök spontán a dolog, nyilván.

Matt LeBlanc érkezését nagy tapsvihar fogadja, megköszöni szépen, aztán a teljes műsor alatt nem csinál mást, mint színészkedik, mint amikor Joey Drake Ramorét alakítja a Jóbarátokban, Matt LeBlanc most olyan műsorvezetőt játszik színészként, aki autós műsort vezet, de nem izzad meg azért, hogy látsszon, élvezi is. A megjelenései, de még a narrációi is eléggé unottak, mesterkéltek, olyan színésziek, míg a Clarkson-May-Hammond hármas valahogy képes volt arra, hogy bármi is történjék, hideg, de rettenetesen szórakoztató eleganciával adják elő a történéseket. Ettől működött, a hanyagul, szépen odavágott mondatoktól és a zseniális gegcsapattól, akik minden apró sztorit addig voltak képesek csavarni, amíg már könnyesre röhögtük magunkat.

És mi történik most? Nagyjából semmi érdekes. Az első blokkban Chris Evans és Sabine Schmidt üldözik egymást egy Dodge Viper ACR-rel és egy Corvette Z06-tal, amit nagyon badass módon felpimpeltek egy bitang nagy gépágyúval és rakétákkal. No, ez lesz minden idők legrövidebb tévésorozata? Sabine fogja, és kilövi a picsába a túlbuzgó Evanst? Hát nem. A fegyverekben még festékpatron sincs, egy képernyőn nézhetjük, ahogy befogják egymást az autók célkeresztjei, közben zajlik a műbalhé, ami sajnos minden századmásodpercében műbalhénak hat, úgyhogy hagyjuk a francba, hátha csak a kezdés sikerült kicsit kakkanatra, a folytatás majd hozza azt, amit egy Top Gear-epizódnak hoznia kell.

 

És nem.  Evans és LeBlanc elindulnak egy-egy lepukkant háromkerekűvel Blackpoolba Londonból, nyilván lerobbannak, de hogy mekkora kamu az egész, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy LeBlanc lerobbant autóját poénból úgy javítja meg Evans, hogy kihúzza annak antennáját, miközben a lerobbanás pillanatában az antenna eleve kihúzott állapotban volt. Bazzeg, a fenébe már, ennyi baki már bőven sok lenne egy ilyen nagy múltú műsorban, de itt még közel sincs vége. Nem ám! Eljátsszák, ahogy a produkció gáz meleg ruhát pakol be nekik, hogy ne fázzanak a kabrióban, majd leesik az eső, majd megérkeznek Blackpoolba, majd vége. Vége. Kb. 15 perc ment el a semmire.

Aztán egyszer csak tessék: Gordon Ramsay és Jesse Eisenberg. Na végre valami! Ja, hogy ez a Soccer Aid promója. Ja, hogy ez Jesse Eisenberg új színdarabjának promója is. Kinek milyen első autója volt-blokk vicces fotókkal, abszolút spontán beszélgetés arról, hogy Jesse ült már egyszer egy Porsche-ban, abszolút spontán módon fotókat is be tudnak mutatni hozzá a háttérben. Kis ügyesek ezek a szerkesztők, vagy lehet, hogy jósolni is tudnak. Nyilván végigmennek a sztárpályán, ezúttal egy Minivel, újraterveztek pár dolgot, van offroad-rész, ugrató is, ami egyébként egyáltalán nem ördögtől való ötlet.

És most valami más: Matt LeBlanc egy Nomad buggyban. Annyira igyekszik jól játszani a műsorvezető szerepét, hogy talán még egy izzadtságcsepp is megjelenik a homlokán. Fúdejólmegy az autó, de most nézzük meg, hogy el tudják-e kapni LeBlancot a rohadék paparazzik, mikor ezzel a verdával száguld. Egy roppantmód erőltetett autós üldözés sem ad megnyugtató választ erre a kérdésre. Mindegy is, ugorjunk: már megint a Blackpool-kaland. Jeep vs. Land Rover. Amerika vs. Nagy-Britannia. Közepesen szórakoztató blokkok vs. régi nézők. Utóbbiak állnak vesztésre.

Az új Top Gear első részének egy órája nem telt el könnyen. Erőltetett, izzadtságszagú a legtöbb pillanat, Chris Evans és Matt LeBlanc között nincs kémia, az eddig is megírt, spontánnak tűnő gegek most egyértelműen kamunak hatnak, LeBlanc ráadásul egyértelműen színészként van jelen, és az bizony nem műsorvezetés. Vizuálisan a régi, Stig is velünk van, de minden más tekintetben hatalmas mellélövés az friss Top Gear. Ez az autó nemsokára lefullad majd a BBC alatt.

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon