Sztálin halála sosem volt ennyire vicces és szürreális
Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Ha egy egyébként eléggé durva történelmi eseményt Az alelnök sorozat írója és rendezője dolgoz fel, akkor lehet sejteni, hogy ott történelmi hűséget nem érdemes várni, de sok röhögést igen.

A Sztálin halálát betiltották Oroszországban. Ez elég jó jel. Azt mutatja, hogy nem kíván finomkodni, és nem akar jó képet festeni az oroszokról úgy általában. Nem is teszi. Armando Ianucci csak azt tette benne, amihez veszettül ért: politikai játszmákat mutat be vígjátéki kereteken belül, de az író-rendező ezúttal kilép a komfortzónájából pár pillanat erejéig, és nem is biztos, hogy jól teszi. De ne szaladjunk ennyire előre.

A The Death of Stalin milyen meglepő, Sztálin halálának következményeivel foglalkozik, azzal a mérhetetlen mértékű aknamunkával és seggnyalással, amelyet az őt körülvevő lehetséges utódok voltak képesek elkövetni, hogy ők uralhassák a Szovjetuniót. Ha láttál már néhány részt a Veepből, Ianucci egészen hihetetlen humorú HBO-sorozatából, akkor tudod, hogy nagyjából hogyan történik mindez. Sztálin erősen karikatúraszerű holdudvara kétes szándékú emberekkel van tele, olyanokkal, akikről nem tudod, mikor hazudnak és mikor mondanak igazat, akikről fogalmad sincs, mire lennének képesek a hatalomért, de bármennyire is gerinctelen társaság ez, bőven lehet rajtuk röhögni.

Ehhez ért Ianucci a legjobban. Olyan karakterek teremtéséhez, akiknek nagyon nagy felelősség zúdul a nyakába, de kvázi életképtelenek, vagy legalábbis nem túlságosan profik. Ehhez a menethez pedig szuper színészeket sikerült megszerezni, Steve Buscemi, Michael Palin, Jeffrey Tambor, Paddy Considine, de még Olga Kurylenko is remek, aki végre most nem azért kapott szerepet, mert gyönyörű, hanem azért, mert… na jó, mert gyönyörű és kamatoztathatja pár szó erejéig orosz nyelvtudását is.

A Sztálin halála nem kirobbanóan, hanem finoman vicces, néhány jelenete egészen hihetetlenül groteszk, de van vele egy kisebb-nagyobb baj. Valószínűleg azért, hogy érezzük, ezeknek az eseményeknek annak ellenére is súlya van, hogy a szereplőiből dől a sötét humor, néhol komoly dráma keveredik a lapok közé, és ekkor az ember eléggé zavarba kerül. Mert hát mégis egy vígjáték ez, ahol ha egy kifejezetten jól sikerült geg után egy erős drámai jelenet következik, nem biztos, hogy az embernek lesz még kedve röhögni, márpedig Ianucci egy viccesnek a legkevésbé sem nevezhető tömeggyilkosság után is azonnal megpróbál nevettetni, hogy aztán a legvégén megint elkenje a mosolyt a szánkon.

Ez a fajta durva csapongás pedig annyira ki tudja zökkenteni a nézőt, hogy egy idő után könnyen feladhatja, és már csak egy-egy apró mosolyra lesz képes, ha arra képes lesz még egyáltalán. Mindezek ellenére is látni kell a Sztálin halálát, mert ilyen pofátlan humorral ritkán kezelnek súlyos történelmi eseményeket, és bár nagyjából minden egyes szereplőjét a pokol kénköves tüzén látnád, azt mégis jó nézni, hogyan cseszik el néhol bizarr módon majdnem teljesen a lehetőségüket a hatalomhoz jutásra.

7
  • Merész, de hatásos egy ilyen durva történelmi eseményt sötét vígjátékként tálalni
  • Bár a legtöbb színészről nehéz elhinni, hogy oroszok, azért remekül teszik a dolgukat
  • Nehéz kezelni, amikor kemény dráma keveredik a vígjátéki elemek közé
HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.