Az Amélie csodálatos életének rendezője, Jean-Pierre Jeunet visszatér ahhoz, amihez a legjobban ért. A szívhez szóló, színes-szagos vígdrámákhoz, ami inkább a családi filmekhez húz, de ennyire nem egyszerű a helyzet.

A T.S. Spivet különös utazása ugyanis maga sem tudja, kinek akar szólni. Amikor már elkönyvelnénk aranyos családi filmnek, drámázni kezd, de a drámát is minimum színes cukorkapapírba csomagolja, akkor is, ha maga a történés meglehetősen depresszív vonalat kellene, hogy adjon a történethez. És tulajdonképpen ad is, de mivel mindent egy idealista tízéves szemén keresztül látunk, Jeunet filmjének megtekintése után sem megyünk majd a boltba kötélért, és ez nem baj.

A történet szerint T.S. Spivet kiskorú feltaláló, akinek egy kísérlet közben baleset folytán meghal szeretett testvére. Amikor egyik nap a Smithonian Intézettől kap telefonhívást, hogy egyik találmánya, egy örökmozgó díjat nyert, amit át kellene vennie, és ha már ott van, beszédet is kellene tartania, rövid tipródás után úgy dönt, se szó, se beszéd, összepakolja bőröndjét, és hátrahagyja cowboy apját és tudós anyját, hogy belevágjon a nagy kalandba.

A film szerencsére inkább az Amélie-féle Jeunet-vonalat gazdagítja, mintsem az Alien 4-ét, túlhúzott színek mindenütt, a könnyed elbeszélésmód elegyével olyan lesz az egész, mint egy vattacukor, de aztán valami történik, mintha a rendező hű forgatókönyvírója, Guillaume Laurant sem akart volna száz százalékig tündéri maradni, hirtelen bedobnak egy-egy olyan elemet, ami sajnos inkább árt a film egészének, mint használna.

Mert a kéretlen drámázás tulajdonképpen a sztorinak sem tesz jót, a hirtelen előkerülő főgonosz teljesen érdektelen és szükségtelen, a film végi tévéfelvétel pedig sajnos olyan forgatókönyvírói butaságot hoz és olyan hangulati mélypontot okoz, ami valószínűleg szándékoltan töri meg a fiú képeskönyvhöz hasonlítható utazásának tündérmese jellegét, és bár a happy end már a kezdő képkockákból is kikövetkeztethető, mégis megreked az egész a családi film és a dráma között félúton.

Nem tudni, kinek szól valójában a The Young and Prodigious T.S. Spivet. Beülhet rá akár az egész család is, senki sem fog csalódni, de a végig érezhető családi filmes jelleg több helyen megbicsaklik. Mégis érdemes vetni rá egy pillantást, ha szerettük Jean-Pierre Jeunet filmjeit, mert megcsillan benne a Mester bizonyos pillanatokban, de nem érdemes plusz pénzt áldozni a 3D-re. Szükségtelen, mint egy gyerek életében a dráma. Helena Bonham Carternek viszont ezúton is gratulálunk, hogy végre sikerült elvállalnia egy olyan szerepet, amiben nem egy teljesen kattant karaktert kell alakítania.

6
  • Jeunet-rajongóknak kötelező
  • Felesleges drámázás, néhol buta fordulatokkal
  • Ennivalóan vibráló képsorok

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon