Ted – Fuckó mackó, avagy itt a Family Bear

Van az úgy, hogy az ember cuki játékmackója életre kel, felnő, inni, szívni, csajozni kezd, és trágárul beszél. Seth MacFarlane világában legalábbis mindenképp.

Aki a Family Guy alkotójától valami szottyos kis nyári vígjátékot várt, az máris az esélytelenek nyugalmával indulhatott, mint Sebeők János a Denzel Washington hasonmásversenyen. A Ted megállító tábláin is az „R” besorolás virított medvénk kezében, érthető okokból ezzel próbálták meg eladni a mozit, illetve felhívni a szülők figyelmét, hogy a gyereket most nem illik magunkkal hozni, mert a végén még b*zmegelni fog, és az senkinek sem lesz jó.

A Ted története szerint a kis Jonh Bennett (Mark Wahlberg) képtelen barátokat szerezni, ezért azt kívánja, bárcsak életre kelne a karácsonyra kapott játékmacija. Nem kis meglepetésére reggel valóban két lábon kezd sétálni a szőrmók, beszélget a fiúval, a sátán művére gyanakodó szülőkkel, majd egy csapásra sztárrá válik. John és Ted megfogadják, hogy örökre barátok maradnak, és nem is viccelik el a fogadalmukat, még felnőtt korukban is együtt élnek, együtt részegednek le, együtt partiznak és együtt tojnak be látványosan a villámlástól. Örök gyerekek, akik sosem fognak igazán felnőni. Ezzel csak annyi a probléma, hogy John azóta szert tett egy szexi barátnőre (Mila Kunis), aki a közös életüket tervezi, teljesen természetes módon kettesben, felnőtt módon, medve nélkül.

A film tele van jobbnál jobb pillanatokkal, trágár dumákkal, amelyeket naná, hogy majdnem mind a gyönyörűen animált mackó szájába adnak, ettől még nagyobb lesz a nyerítés. Bármennyire is primkó élvezet, de működik az aranyos játékmackó b*zmegelése, teljes lezüllése, geeksége, és Wahlberg is remekül hozza az érettség érkezését lefűrészelt csövű shotgunnal távol tartó férfi szerepét, de legszívesebben ütnénk, amikor sokadszorra okoz fájdalmat Mila Kunisnak. Aki mindig is béna volt, és összehoz magának egy ilyen barátnőt, az minimum boruljon le a lábai elé!

A mackó szinkronizálását „természetesen” MacFarlane vállalta magára, az ő bársonyos hangján szólnak a „motherfucker”-ek, és jelentjük, igen, a film nézése közben sokszor kopogtat be majd az ajtónkon a kötelező Family Guy fíling. Ott vannak például a jazzes átvezető zenék, amik olyanok, mintha azok egy az egyben egy jó Peter Griffin beszólás után jönnének, és akad néhány skit is, bár tény, hogy nem annyira elmebetegek, mint amiktől a rajzfilmsorozatban véresre verjük a térdünket. MacFarlane nem lövi el az olcsó poént, hogy valamilyen ponton becsempéssze sikersorozatát egész estét filmjébe, mondjuk lehetősége lett volna rá: John és Ted egy jelenetben beszívva röhögnek a Spongyabobon.

A Ted tipikus pasifilm, szinte minden pillanatában folyik a pia, száll a füst, repkednek a ronda szavak (illetve ezek tetszés szerinti kombinációja), de nagyjából ezt vártuk, nem? Egy kifejezetten felnőtteknek szóló coming of age sztorit, ami után lehet, hogy nem veszel a gyerekednek játékmackót karácsonyra. Vagy ki tudja, ha életre kel, akkor legalább lesz kivel inni a tévé előtt, ha már minden haverodnak benőtt a feje lágya.

További filmkritikákra is kíváncsi vagy? Nem tudod, mit nézz meg a moziban? Akkor olvasd a Movie Player cikkeit!

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon