Rekordszámú magyar film, pattogatott kukorica, légkondi, kultfilmek, felújított magyar klasszikusok és némafilmek, élőzenei kísérettel. Mindez a Szigeten.

A Filmalap és a Sziget közös kezdeményezéseként indított vetítéssorozat immár harmadszor tűz műsorra magyar filmeket a Sziget Fesztiválon. Az előző évek teltházas előadásain felbuzdulva a Filmalap idén rekordszámú, azaz 23 magyar alkotást vetít, a külföldi látogatókra gondolva angol felirattal, a légkondicionált #CinemaHungary – #MoziASzigeten vetítősátorban. A #CinemaHungary műsorán lesznek az elmúlt év magyar filmtermésének kiemelkedő alkotásai, többek között a Berlinale Arany Medve díjas Testről és lélekről, az elmúlt 10 év legnagyobb közönségsikere, a Kincsem, a nemzetközi filmfesztiválokat hódító 1945 című történelmi film, és a legfrissebbek közül a Brazilok című nagy sikerű vígjáték is.

Idén először a Filmarchívum kincseiből is látható lesz válogatás, köztük a felújított és digitalizált Körhinta, mellyel a forgatáskor mindössze húszéves Törőcsik Mari egycsapásra világhírű lett. A Kopaszkutya című filmszatíra a 80-as évekbe, a Moszkva tér generációs kultfilm a 2000-es évek elejére repít vissza. Sőt, „Miú-mi újság?” – műsoron lesz minden idők legsikeresebb magyar rajzfilmjeinek egyike, a Macskafogó. 2017 újdonságaként a Papageno színpad Cineconcert sorozatában Darvas Ferenc élő zongorakíséretével három magyar némafilm is műsoron lesz: Jászai Mari egyetlen fennmaradt filmje, a később Oscar-díjas Michael Curtiz (Casablanca) néven világhírű Kertész Mihály rendezésében készült A tolonc (1914), Janovics Jenő Az utolsó éjszaka (1917) és Korda Sándor Az Aranyember (1918) című klasszikusai. Szóval hajrá, lehet majd mozizni a Szigeten!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Megérkezett A holló szinkronizált előzetese

További cikkeink a témában