A The Dark Pictures első része nem volt több egy átlagos jumpscare-orgiánál, ami tele volt hibával. A Little Hope viszont sokkal több.

A Man of Medannal egy olyan horrorjáték-széria kezdődött, ami papíron egyébként nagyon jól mutat, csak hát a megvalósítással akadt néhány aprócska gond. Nem is azzal, hogy ronda lett volna, hiszen grafikailag néhol konkrétan lenyűgöző volt, viszont egyszerűen annyira rettenetesen sikerült belőni a quick time eventeket, és a sztori sem volt különösebben emlékezetes, a karakterekről már nem is beszélve, hogy a szellemhajós történet maximum egy egész estés közepes interaktív film szintjén maradt meg az ember emlékezetében.

Mert hát tulajdonképpen az is, egy kalandjátéknak álcázott interaktív film, ahol ha meg is kapjuk az irányítást a főhős felett, akkor sem tudunk nagy területeket bejárni, végig szorosan fogja a kezünket a játék, nehogy agyalni vagy kalandozni kelljen. Csak haladjunk szépen a következő jumpscare felé, amik viszont néha tényleg nagyon betalálnak.

Ha így nézzük, a Dark Pictures antológia tényleg interaktív film, de mégis valahol játékélményt ad, talán a quick time eventek miatt, amiket ha nem teljesít az ember, akkor a sztori nagyon necces fordulatot vehet, és szinte azonnal kiirthatjuk az egyik szereplőnket valamilyen extrémen ronda módon.

A probléma csak az, hogy a quick time eventek annyira pocsékul sikeredtek, hogy az embernek kihullott a maradék haja is tőlük, hiába nyomtad a megfelelő gombot, a játék hibát érzékelt, a „ritmusjátékos” részeket is el lehetett úgy cseszni, hogy igazából te egyáltalán nem tévesztettél el semmit.

A Little Hope azért is furcsa, mert annyival több az elődjénél, hogy talán nem is ártott volna inkább ezt a sztorit kihozni antológianyitóként. Itt már nem érdektelen karakterek kavarognak, a rejtély is jóval izgalmasabb, a jumpscare-ek viszont a régiek. A történet szerint Little Hope városkájában egy hatalmas tragédia történik 1972-ben, majd ugrunk napjainkra, amikor is egy baleset miatt egy busznak be kell hajtania Little Hope-ba, ami aztán felborul, az utasai pedig szembesülnek azzal, hogy a városkára nem csak azért illik a szellem jelző, mert mindenki elköltözött onnan, hanem azért, mert szellemek lakják.

Ezek a szellemek, vagyis inkább az egyikük, egy kislány, Mary viszont valamit nagyon szeretne nekik elmondani, terelgeti őket, és behúzza őket a sötét múltba, tragédiákba, amik jóval ’72 előtt történtek, és nagyon úgy tűnik, hogy a karaktereknek közük van hozzájuk. Próbálják hát túlélni a borzalmakat, miközben megpróbálnak rájönni, mi történt a városkában, és mi közük van hozzá.

Sajnos ezek a QTE-horrorok még mindig nem működnek mindig tökéletesen, de már sokkal jobb a helyzet, mint korábban. Egyszer fordult elő nálam, hogy bár jó gombot nyomtam, ő valami másnak érzékelte, viszont a „ritmusjátékos” epizódoknál már minden flottul működött, egyszer sem estem ki a szívdobogás ritmusából, mert a játék úgy döntött, hogy márpedig kiesek.

Az is nagyon szuper, hogy a Supermassive végre nem csak úgy hirtelen odadobja eléd a QTE-részeket, hanem rendesen megágyaz nekik, nem hirtelen kell egy másodperc alatt megnyomnod egy gombot, hanem először belassítja a képet azzal a karakterrel, akivel hamarosan „akció” indul, majd egy kis ikonnal megmutatja, hogy most éppen mit kell majd elvégezned egy gombnyomással. Ez azért jó, mert az előző játékban simán ki lehetett nyírni úgy karaktereket, hogy szinte egy villanásra, mindenféle előjel nélkül került elő a QTE, majd hopp, máris folyt a vér. Így is lazán el lehet búcsúzni azért karakterektől, de már sokkal nehezebb megöletni őket.

A Little Hope-nak úgy, ahogy a Man of Medannak továbbra is több végkifejlete van, de a lényeg nagyjából mindig ugyanaz lesz. A végső csavart pedig érdemes mindenkinek kivárnia, mert konkrétan katarzist képes okozni, és ettől lesz az év egyik legjobb horrorsztorija. Ha utánagondolsz, egy végtelenül komplex, rettentően ügyes történet ez, ami a végkifejlettel együtt kifejezetten hatásossá és szomorúvá válik.

Grafikailag továbbra is csodálatos, játéknak nehezen nevezhető, de interaktív filmnek sem. Valahová a kettő közé esik. De ha nagyon döntenünk kellene, oké, akkor legyen a Little Hope mégis játék, amiben még ismert színész (Will Poulter) is szerepel. De inkább egy remek horrorsztoriként fogsz emlékezni rá, amire ha nem csap le a filmipar, akkor igen nagy bajok vannak. És ezek után már eléggé várjuk a jövőre érkező harmadik részt is, a House of Ashest.

8
  • A sztorija szuper
  • Grafikailag még mindig csodás, viszont játéknak kevés, interaktív filmnek sok
  • A QTE-horrort sikerült kijavítani, de nem tökéletesen

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.