A fene se gondolta volna, hogy A Lego-kaland levesz minket a lábunkról, szóval nagy elvárásokkal ültünk le a mindig profi Traveller’s Tale új műve elé is. Hozza, amit kell.

Joggal tartottunk a fejlesztők új játékától, mert a cég valamiért mindig ugyanazt pakolja össze az alkotóelemekből, és most, hogy végre készült egy saját Lego-film (rajongtunk érte, olvasd el kritikánkat), amely nem győzte hangsúlyozni a szabályok nem követésének fontosságát, az új mestermű szinte megkövetelte az újítást, vagy legalább valami mást, valami olyat, amit eddig még nem sikerült kihozni a kockákból. Nos, túl sok újdonságot ne várjunk a The Lego Movie Videogame-től, de ez valamiért mégsem feltétlenül zavaró. Hiszen bőven elég az is, ha újra tudjuk élni a filmet, ha a grafika csodás, és viszontlátjuk a kedvenc karaktereinket.

Grafika

Szerencsére a TT nem viccelte el a munkát, úgyhogy egy kifejezetten élvezhető filmből készült kifejezetten élvezhető játék került a piacra, a világ boldogabb hely lett, még akkor is, ha a tesztünk alanya közel sem tökéletes. De nézzük először a kockák szebb oldalát: vizuális téren csodálatos melót végzett a fejlesztőbrigád, néha konkrétan olyan, mintha a filmet látnád (nem, nem azért, mert az átvezető videók a moziból kerültek ki), és ez az állítás a tesztgépünkön, PS3-on is megállja a helyét, de a TLMV természetesen már nextgen gépekre is elérhető, nyilván pofásabb, élesebb grafikai megoldásokkal.

Pont úgy, ahogyan a filmben is, minden Lego-elemekből épült fel, nincs hozzáadott extra jóság, és erre még az animáció során is figyeltek. Az utolsó lángcsóva is létező Lego-darabka, olyan, mintha az egészet megépítették volna a valóságban, és utána küldték volna a terepet digitalizálásra. Lehet, hogy így is történt, nem lennék meglepődve. A mozgások is ugyanazzal a poénfaktorral operálnak, mint amiken a filmben is hatalmasakat nyerítettünk, a darabos járás és a béna lovaglás is ugyanolyan megmosolyogtató, mint a moziban volt, szóval ezen a téren kénytelenek vagyunk egy csillagos ötöst kiosztani a Traveler’s Tale arcainak.

Irányítás

És jöjjön máris a fekete leves. Az irányítás a játék legrosszabb pontja, néha annyira pocsék, hogy nem is érted, miért nem tesztelték le normálisan, vagy ha tesztelték, hogy nem tűnt fel mondjuk senkinek, hogy Vadóccal csak óriási nehézségek árán lehet például átpördülni egy rúdon. Jó, ez most kicsit perverzül hangzott, szóval inkább megmagyarázom. Réges régi akció-kalandjáték-klisé, a főhős/főhősnő egy falból kiálló rúdra ugrik, majd megfogva azt átpördül rajta, hogy átlendüljön egy nagyobb ugráshoz. Működött ez már annyi játékban, de itt mintha elfelejtettek volna ezzel foglalkozni.

Vadóc jön, odaér a kiálló rúdhoz, majd nem fogja meg azt, egyszerűen leesik, és darabjaira hullik. Akár többször is. Ha nem találod el azt a rettentően kicsiny pontot, ahol a játék úgy érzékeli, a karakter megfogta az eszközt, akkor a széthullás szaga kezdi belengeni a teret, de mivel szerencsére ebben a kockavilágban meghalni képtelenség (széthullasz, majd ott folytatod a játékot, ahol éppen előtte álltál), csak kicsit fogsz reklamálni a teljesen képtelen irányítási bakitól. Az egész azért furcsa, mert a többi karakter mindent pöccre képes összehozni, ez az egyetlen olyan mozdulat, ami egyszerűen nem megy. De ez annyira nem megy, hogy az nagyon bosszantó tud lenni.

Játékélmény

A The Lego Movie Videogame csapatorientált akciójáték, azaz mindig legalább ketten vágunk neki egy-egy kalandnak (vagy éppen helyszínnek, ha úgy jobban tetszik), a csapatunk persze az idők során gyarapodik, és igen, Batman is közénk fog tartozni a játék nagyjából harmadától. A csapat minden tagja egyedi tulajdonságokkal rendelkezik, minden megoldandó problémához többen kellenek, a figurák közül pedig könnyedén, egy gombbal kiválaszthatjuk, melyiküket szeretnénk irányítani. A nagyjából hat–hét órányi játékidő közben vezetünk járművet, vagy legalább lövünk róla, felszállhatunk lovakra, és építhetünk ezt-azt, vagyis építőmesterré válhatunk, de arról persze szó sincs, hogy bármit építhetünk a táj elemeit szétszedve, csak úgy bele a nagyvilágba. Bizonyos pontokon az építőmesterek (de csakis ők, és ugyebár Emmett nem igazán az) képessé válnak valami egyedit alkotni a táj három zölddel jelölt területének atomjaira bontásából, majd összekombinálásából, de Emmett is építget ezt-azt.

A TT ezt a részt is nagyon viccesen oldja meg. A kisember ugyebár csakis leírások alapján tud kockákat kombinálni, ezért a pályákon sokszor az útmutatók darabkáit kell összegyűjtenünk, és ha ez megvan, akkor elkezdődik az igazi legózás. És ez a rész valóban újító a Lego-játékok történetében. Egy rövid puzzle-minigame indul el, amelyben az éppen megépíteni kívánt struktúra egy-egy kiválasztott elemét kell megtalálnunk néhány másik elem között, és ha elég gyorsak vagyunk, még pontot is kapunk érte.

A helyszínek egyébként freeplay-módban bejárhatóak külön-külön is, bár túl sok élvezet nem lesz az utólagos látogatásokban, arra viszont mégis jók, hogy megszerezzük a közel száz karakter mindegyikét, akiket az összeszedett Lego-darabkákért kérhetünk meg, hogy ugyan legyenek már a kollekciónk részei.

Összegzés

A Traveler’s Tale nem igazán tud hibázni ebben a témakörben, és csak egy hajszál választotta el őket attól, hogy valami egészen meglepően jó filmes játékkal álljanak elő. Amíg Legóból van a világ, addig ők elemükben érzik magukat, és ez így lesz még nagyon sokáig, de azért már egy-két komolyabb újítás nem ártana. A The Lego Movie Videogame egy lineáris akciójáték gyerekeknek és felnőtteknek, szép grafikával, poénokkal, részletekkel a filmből, de olyan irányítási gyermekbetegségekkel küszködik, amelyekre nincs magyarázat. A karakterváltogatós csapatorientált feladatmegoldás viszont elviszi a balhét, szóval igen, megint leírjuk, ez is szupi-szuper. Kellemes, csak éppen nem jelentős.

7/10

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon