Romain Gavras, az Eljő a napunk, és számos menő videóklip rendezője fordulatosnak szánt gengszterfilmjével egyszerre szeretne szívhez szóló, cool, elszállt és realista lenni. Picit mindegyik összejött neki – de úgy igazán egyik sem. Tied a világ. Kritika.

Szeretjük a vásznon látni a lúzereket, pláne, ha még káromkodó bűnözők is hozzá – nem véletlenül emlegetik Gavras új filmjével kapcsolatban Guy Ritchie-t: idiótákkal telepakolt francia karakterparkja valóban ismerős figurákkal van tele. Csupa szájhős, csupa ön -és közveszélyes barom, vagy okoskodó gyengeelméjű. Igen ám, hogy csak hogy az van, hogy maga Guy Ritchie sem csinál már Guy Ritchie-filmeket (legalábbis nem olyanokat), ráadásul nagyon fontos, hogy ha már más csinál, akkor tényleg vicceset és izgalmasat csináljon – ne olyat, ami erőltetetten csavarja a nagy semmit.

A Tied a világ remekül fényképezett cucc, a spanyol tengerpart például ugyanolyan csodálatosan fest benne, mint a francia lakótelep, Gavrais ügyesen vág, klasszul használ zenét, s szórakozik montázstechnikákkal – csak az a probléma, hogy közben mindent láttunk és hallottunk már ezerszer máshol: jobban, érdekesebben, s igen, viccesebben.

Az lenne itt a lényeg, hogy szurkoljunk Farès-nak (Karim Leklou a kelleténél sajnos jóval sótlanabb alakítása), hogy sikerüljön neki kitörni a gettóból, vagyis abból az életmódból, amelynek minden bizonnyal az lenne a vége, hogy áldozata lesz kiszámíthatatlan, állandóan betépett gengszterfőnöke (Sofian Khammes karakterének legalább a neve szellemes: Poutine) marhaságainak.

Van a srácnak egy terve, amelynek sikerességét akadályozza simlis anyja (Isabelle Adjanit alig lehet felismerni a kissé megszaladt szépészeti beavatkozásoknak köszönhetően), s bájosan együgyű kvázi nevelőapja (Vincent Cassel játéka szinte az egyetlen valóban nagyszerű eleme a filmnek) – na meg a többi, számtalan bűnöző-seggfej, akik harsány karikatúraként takarnak ki mindent, amitől hitele lehetne a történetnek.

Gavrais helyet szeretne szorítani a műfaji mókának és a vagánykodásnak, közben pedig ragaszkodna ahhoz a szomorúsághoz is, ami abból a kilátástalanságból fakad, amely általában elintézi, hogy a hasonló sztorikból ne legyen menekvés a normál polgári élet után vágyakozó, legkisebb pocakos fiúnak. Hogy itt sikerül-e elintéznie, azt persze nem árulom el, azt viszont igen, hogy a szinkron igen korrektre sikeredett – nem csak azért, mert Fluor Tomi segedelmével tényleg sikerült elkerülni a kínos szlenghasználatot, hanem azért is, mert például Cassel hangja végre megint Csonka András, aki utoljára a Gyűlöletben magyarította a színészt – méghozzá bravúrosan.

5
  • Külcsínre pont olyan, mint egy király gengszterfilm
  • A sztori gyenge és feleslegesen túlbonyolított
  • A legtöbb szereplő szimplán csak idegesítő

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon