Mi is beszámoltunk róla, hogy a The Sun kiszivárogtatott egy hangfelvételt, melyen az hallható, amint a Mission: Impossible 7 angliai forgatásán Cruise durván lehordja a stábot, mert két dolgozó nem tartotta be a járvány miatt meghatározott távolságot

A felvételről azonnal lejött, hogy a sztár bizony pattanásig feszült, ami nem is csoda, hiszen a koronavírus-járvány miatt a forgatás most tényleg felérhet egy széllel szemben hugyozással.

A kirohanás után befigyelt még néhány kellemetlen sztori. Egy forrás például arról számolt be a sajtónak, hogy a durva fejmosás miatt néhány stábtag már nem bírta a nyomást és inkább felmondott a produkciónak. Aztán egy volt szcientológus színésznő, Leah Remini írt egy levelet egy blognak, melyben azt állította, hogy szerinte ez az egész egy tervezett szivárogtatás volt, és valójában az egész műhiszti csak a nyilvánosságnak szól, hogy Cruise ezzel is hangsúlyozhassa, hogy jelenleg ő az egyetlen, aki Hollywoodért harcol.

Akárhogy is, most úgy tűnik, kár volt azért a bazmegelésért, a színész ugyanis annak ellenére is forgatási szünetet rendelt el, hogy a felvételen még szó szerint ezt üvöltözte:

„Nem fogjuk leállítani ezt a kibaszott forgatást. Értve vagyok?”

Egy névtelen stábtag a felvételt is megjelentető The Sun-nak elmondta, hogy egy ideje már tapintható volt a feszültség a forgatáson, és Cruise végül belátta, hogy az ünnepek alkalmából mindenkire ráfér a pihenés. Ő maga Miamiba utazott, ahol a fiával fogja tölteni a karácsonyt.

(főkép: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Májusban megtartják az első szépségversenyt a mesterséges intelligencia által tervezett nőknek

További cikkeink a témában