Amikor az ember ilyen mondatokat ejt ki a száján, akkor nem hülye, csak éppen lehet, hogy egész éjszaka a Trials Risinggal játszott. Egyszerűen képtelenség abbahagyni.

A Trials-széria készítőin elég nagy lehet a nyomás. Tulajdonképpen egy olyan játéksorozatról van szó, amit nagyjából lehetetlenség megújítani, mégis mindig sikerül, és egy-két furább epizódtól eltekintve (helló Trials of the Blood Dragon) mindig sikerül összehozni egy remek részt, ami annyira addiktív, hogy pikk-pakk elviszi az ember összes szabadidejét. Mert hát csak egy kört megyek, megnézem, milyen őrületet találtak ki a következő pályára, aztán már lépek is, de jaj, hát csak megnézem már, milyen a most megnyílt új helyszín, aztán csak még egyet, csak még egyet, és hopp, hajnali kettő van.

A Trials a legjobb játék arra, ha nem akarsz túl sok időt tölteni egy játék előtt, de sajnos brutálisan nehéz megállni, hogy keveset játsszunk vele. Elméletileg ugye arról van szó, hogy 1-2 perc alatt teljesíthető pályákon átfizikázzuk magunkat egy motorral, mindehhez szériatartozék a brutális sebességérzet, magasságok, mélységek jönnek, megoldandó feladatok, és bár igazából eléggé repetitívek ezek a küldetések, a pályaszerkesztés elviszi a hátán a balhét. Nem tudni, mit fogyasztanak a RedLynxnél, de az biztos, hogy nem gyógyteát. Ha mégis, akkor nagyon sok droggal.

A Trials Rising pályái ugyanis egyenesen elmebetegek. Nem volt eddig sem híják a sorozat kreatív megoldásoknak, de amit most összehoztak a fejlesztők, az hála istennek túlmegy minden határon, és nem tudjuk ezért elég lelkesen csókolgatni a kezeiket. A lényeg még mindig ugyanaz: egy motorossal át kell jutnunk egy ügyességi pályán, majd a legvégén továbbra is valamilyen nyakatekert módon meg kell halnunk, lehetőleg úgy, hogy arany minősítést szerezzünk. Az irányítás még mindig veszettül egyszerű, csak gázra és fékre, valamint az előre-hátra hajlásra van szükségünk, és arra, hogy a sebességünket és az egyensúlyunkat folyamatosan optimális szinten tartsuk.

Ez papíron nagyon könnyűnek hangzik, és egy darabig könnyű is, de ahogy a többi Trials-játék esetében, úgy most is elszalad a paci egy ponton túl, és onnantól a kedves kis motorozgatás helyett a non-stop bazzegelés marad, főleg akkor, a nem elég nekünk a bronz vagy a szintén szépen csillogó ezüst, és lesz az a pont, ahol nem lesz elég.

Ilyenkor jön jól az alapos tutorial, amiben meg lehet tanulni mindent, amire szükségünk lehet, de elsőre nem is tűnik úgy, hogy valamikor muszáj lesz használnunk, ha teljesíteni akarjuk a feladatainkat. Ezekből a feladatokból tényleg nincs sok, de nem baj, igazából úgyis a pályaszerkesztés nyújtja a legnagyobb élvezeti faktort, és az, hogy a készítőknek jó messzire elgurult a gyógyszere.

A Trials Risingben minden pályán botokkal, vagy online kapcsolat esetén akár igazi játékosokkal is megmérkőzünk ezeken a helyszíneken, ők ghostokként jelennek meg, és néha igazi művészet legyőzni őket. Ha hibázunk, akkor ráadásul nem csak annyival büntet minket a játék, hogy hagyja elhaladni mellettünk a másik motorost, hanem még pár másodperc büntetést is a nyakunkba varr, ami megint egy nagyon mocsok dolgot hoz magával, tekintve, hogy a pályákat bizonyos idő alatt teljesítve kapsz aranyat: eldöntheted, hogy a checkpointtól folytatod tovább büntivel vagy újraindítod egy gombnyomással az egész pályát. És igen, újraindítod. Akár százszor is. Ezért nem alszol már megint aznap.

De ha sikerül, akkor szépen jönnek a tapasztalati pontok és a lootboxok, bár az utóbbiból a kevesebb talán több lett volna. A lootboxok ugyanis tonnaszám érkeznek ingyen, de persze vásárolhatsz is, ha lenne igényed rá, viszont majdhogynem felesleges, a játék kimenetelére semmilyen hatással nincsenek. Épp ezért tűnnek nagyon feleslegesnek. Mindenféle ruha, sisak, cipő, motoralkatrész (szigorúan optikai tuningra tessék gondolni), matrica üti a markunkat, amit szabadon felhasználhatunk, de semmi jelentőségük nincs, maximum jó poén, amikor szamuráj sisakban ugratunk bele a naplementébe, majd egy felrobbanó konténerbe. Elég gyorsan lesz baromi unalmas a lootboxok nyitogatása, de persze megoldható az is, hogy egyszerűen nem nyitogatjuk ki őket, hanem szépen haladunk tovább, és annyi idő alatt valami értelmesebbet kezdünk az életünkkel.

Közben szerezhetünk ugyan erősebb motorokat is, de ezeket automatikusan hozzánk vágja a játék bizonyos szint átlépése után, magyarul ezekért a járgányokért sem kell kemény pénzeket kifizetnünk, és maga a mikrotranzakció sincs folyamatosan az arcunkba lengetve, úgyhogy létezik ugyan, de abszolút a háttérben, ez pedig nagyon, de nagyon szimpatikus a Ubisofttól.

Játékmódok tekintetében is van egy kis újítás, a multi mellett itt a teljesen őrült Tandem mód, amelyben ketten ülünk meg egy motort úgy, hogy mindketten irányítjuk azt, és hát el lehet képzelni, hogy ez mennyire megy gördülékenyen az elején, illetve hogy mennyi egyszerre baromi idegesítő és nagyon vicces pillanatot hoz. Még az amúgy elég egyszerűnek tűnő pályák is rohadt nehézzé válhatnak, ha nem tudunk együttműködni a másikkal, és mindketten tök mást akarunk művelni a motorral egy adott pillanatban. Káosz, de nagyon lehet szeretni.

A RedLynx a látványt sem vette félvállról, néha egészen hihetetlen megoldásokkal operálnak, a játék közben veszett sebességgel száguld. Igazából nagyon nehéz benne csalódni. A koncepció még akkor is működik, ha ezt láttuk már sokszor, már gyakorlatilag kenyérpirítón is fut egy Trials-játék, amivel persze órákat játszottunk. Ilyen szép és ilyen vicces még sosem volt egyik előd sem, úgyhogy megint nyugodtan neki lehet látni, és rászánni napokat, éjszakákat a Trials Risingra egyedül vagy haverokkal együtt.

9
  • Nem sokat változtattak a formulán
  • De ettől függetlenül ez a legszebb és legőrültebb epizód
  • A lootboxok rövid idő után nagyon unalmassá válnak

Player Autószalon

Legfrissebb

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon