Megnéztük az új epizódot, és figyelem, JÖNNEK A SPOILEREK!

Annyi előjáróban legyen itt, hogy én meglehetősen speciális Trónok harca-néző vagyok. Egészen tavaly nyárig kitartottam, hogy engem nem érdekelnek ezek a középkori mesék, aztán mégis adtam egy esélyt a sorozatnak, ami 1-2 rész után úgy beszippantott, hogy pár hétig minden szabad percemben ezt néztem. Így tulajdonképpen ez a mostani rész volt az első Trónok harca-epizód, amire nekem is várni kellett türelmesen.

Ennek az egyben nézésnek annyi hozadéka volt, hogy bár éreztem, hogy a hetedik évadra megcsappant a sorozat varázsereje, azért simán elvitt a végéig a lendület. És így George R. R. Martin regényfolyamának ismerete nélkül is el tudom fogadni azt az általánosan elfogadott és hangoztatott kritikát, hogy a sorozat akkor tudott igazán briliáns lenni, amíg tudott támaszkodni a könyvre.

Ma reggel tehát ébredés után nem húztam el a függönyöket, hanem rögtön benyomtam HBO Gón (ott nézhető!) a nyolcadik, záró szezon első epizódját. És ugyan pörögtek a másodpercek, de maga a dolog lényegileg nem akart beindulni. Kicsit olyan volt ez az epizód, mint egy falon inneni seregszemle, ami végigvette a Deres felé tolódó szereplőgárdát, hogy majd együtt forduljanak szembe a Másokkal. Az is lett a fejezet címe egyébként, hogy Winterfell, azaz Deres.

A rész folyamán szinte csak olyan dolgok tudódtak ki, amiket a néző már tudott, például - és talán ez a legfontosabb - Havas Jonnak Sam elmondta, hogy ő igazából Targaryen, és ilyenformán ő a Hét Királyság jogos uralkodója, nem pedig asszonya, Daenerys. Ezzel pedig meg is fogalmazódott a következő részek legfontosabb kérdése: vajon Daenerys is el tudja engedni a koronát a népe kedvéért, ahogy azt Havas Jon tette? Ahogy ez a jelenet, úgy a többi sem tudott azonban igazán lázba hozni. Se Arya és Jon találkozása, se Cersei és Euron Greyjoy játszmája, ahogy a sorozat egyik legnagyobb figurája, Tyrion is csak egy rossz poénnal járult hozzá az epizódhoz. A Havas Jon és Daenerys ölelkezésén elérzékenyülő sárkányok pedig a sorozat talán eddigi legkínosabb jelenete volt.

Az első erősebb momentum is csak a rész vége felé jött, amikor Tormund és Beric rátaláltak az Éjkirály által hátrahagyott jelre, a falra szögezett, végtagokkal körberakott Umber-fiúra. Majd rész fináléjában aztán csak sikerült egy katartikus pillanatot összehozni azzal, ahogy a Deresbe érkező Jamie Lannister tekintete találkozott végre azzal a Bran Starkkal, akit pont ő akart megölni, de végül csak megnyomorítani sikerült, amikor a kis Bran a sorozat legelején rajtakapta őt, és nővérét Cerseit. Ez a néma jelenet zseniálisan ölelte át a majdnem egy teljes évtizede kacskaringózó történetet, egyúttal ténylegesen működésbe is hozta a nagy egészet. Itt végre csettinthettem, hogy na, erről van szó!

Oda jutottunk tehát mostanra, hogy abban a sorozatban, ahol anno kéjes mosollyal néztük a ravasz intrikákat és zseniális dialógusokat, most már azért szentségelünk, hogy hagyják már abba ezeket a kisszerű játékokat, halló, itt vannak a nyakukon a Mások! Aztán majd ha ezt megoldották, akkor fáraszthatnak minket, de inkább egymást a gyermekded játszmáikkal.

Ezt a meglehetősen puritánra vett, bármi nagyszabású jelenetet nélkülöző epizóddal talán a korai részek világát akarták visszahozni, ténylegesen azonban inkább egy nulladik részt kaptunk, ami szépen végigvette a szereplőket és az egymáshoz való viszonyaikat. Ettől persze még ugyanúgy, sőt talán még jobban várjuk a folytatást, mert olyan sűrű anyagot mozgat az egész mostanra, annyira része lett az elmúlt években sokak életének, hogy innen még simán ki lehet hozni egy több, mint méltó befejezést.

Füst, Fény, Hollywood

Életmód

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon