Így kötöttem ki egy ukrán szado-mazo buliban

Nem rég estem át egy kiábrándító szakításon és nem mondanám, hogy baromi jól vagyok. Ott van a fejem fölött az a rohadék sötét felhő, ami úgy kergeti el a vidám társaságra vágyó lányokat az ember mellől, hogy az észre sem veszi.

Nem történt egyébként semmi tragikus, csak pont annyira vagyok vacakul, hogy még akkor is látszik rajtam, hogy valami nem oké, amikor vigyorgok. Amíg le nem múlik rólam ez az egyedül fogok megdögleni faszság, nem is erőltetem az ismerkedést. Ha akarnám, akkor sem menne. Most jön az a stádium, hogy edzek, mint a barom, megint pörgetem azt a szájbavert Tindert és mindeközben meg vagyok győződve arról, hogy a romantika valami elmebetegség, amivel az evolúció hülyíti az embereket, csak hogy működjön a fajfenntartás.

Szóval ebben a mocsárban ücsörgök éppen. Sanyi meg azt mondja, hogy nyomjunk egy hosszú hétvégét Kijevben, mert ilyenkor az a legjobb, ha rátenyerelsz az enterre. Még igaza is lehet, úgyhogy megyünk.

Csípem ezt a várost. Ukrajna egyébként hivatalosan háborúban áll, szóval amikor azt mondom, hogy ide jövök jól érezni magam, az emberek elkezdenek kereszteket vetni. Nem baj, csak csinálják! Annál jobb azoknak, akik mernek. Három éve voltam utoljára Kijevben, és akkor még ez a gyönyörű város hírből sem ismerte a seggfej angol bulitúristákat, olcsóbb volt, mint egy falusi kocsma és tele volt észbontóan szép nőkkel.

Nos, az olcsóságot leszámítva a helyzet változatlan. Legutóbb még mindenhol úgy kértük a koktélokat, hogy meg sem néztük az árakat, de ha most akarnánk megcsinálni ugyanezt, néhány óra után tuti elkezdenénk azon gondolkodni, hova a fenébe párolgott el az estére magunkhoz vett pénzmag. Az eltelt időben ugyanis a menőbb helyek árfekvése szépen lassan felkúszott budapesti szintre, ezért ha egy fél havi fizuval akarnád itt eljátszani a nagymenőt egy hétvége alatt, most már lehet, hogy nem menne ugyanúgy, mint '18-ban.

Nem spórolni jöttünk, szóval mindez csak egy aprócska kellemetlen meglepetés. Amikor az Alchemist Bárban kifizetem a borravalóval együtt hatezer forintnyi hrivnyát a két zombiért, odavetem Sanyinak, hogy ez legutóbb nagyon nem ennyibe került, aztán elkezdünk idegből piálni. Nagyjából a negyedik zombi környékén üt be az a mindenki bekaphatja hangulat, amitől ugyan nem tűnik el az árnyék a fejem fölül, de legalább őszintén tudok beleszarni.

Zombiapokalipszis

A hely amúgy tele van tízpertízes csajokkal. A jobbomon egy szőke istennő derekát simogatja egy bézbólsapis henki, aki úgy néz ki, mintha az óvoda után egyenesen elment volna sírásónak. Aki harminc fölött hátrafordítva hordja a sapkáját, tényleg szedje már össze magát! Próbálom a szememmel úgy végigtaperolni a csajt, hogy egyikőjük se vegye észre, mert a csávó ránézésre nem az a fajta, aki kétszer érdeklődik az után, hogy mi a probléma. Ne érts félre, egyáltalán nem fenyegető a légkör. Mindenki tök jó arcnak tűnik, a lányok ettől az Ukrajnában nagyon kedvelt zsákszerű farmergatyától eltekintve tényleg csodásan néznek ki, és ha őszinte akarok lenni, a férfiak is teljesen kultúráltak. Épp csak keményen magával ragad a nihil, ami nagyon nem egészséges, ha az ember amúgy jól akarja érezni magát.

Két lányt is megszólítok. Az egyik szeretne, de nem beszél angolul, a másik beszél, de azonnal lejön, hogy nem szeretne. Nincs az az isten, hogy én ma este bármibe is energiát fektessek, úgyhogy átkötés nélkül otthagyom a csajt a fenébe. A szememben látszik, hogy nem vagyok oké, ez pedig teljesen szétgyilkolja a modzsómat. Visszamegyek a pult mellé és vedelek tovább. Közben Sanyi kilométerekkel jobban tolja. Az egyik bárszéken egy helyes lány nyomkodja a telefonját. Kitartja maga elé, hogy csináljon egy szelfit, Sanyi pedig pofátlanul odatolja valami hülye grimasszal az arcát a háttérbe. A csaj nevet, pajkos kis pofont ad Sanyinak, én pedig azonnal levágom, hogy az este hátralévő részében vagy erőt veszek magamon és összeszedek valakit, vagy egyedül fogom hugyosrészegre inni magam.

Sanyi és a csaj már egy órája pofáznak, amikor rájövök, hogy igazából egyik forgatókönyvhöz sincs kedvem. Az apartmanunkat nyitó kártya nála van, ezért odamegyek hozzá, hogy adja ide, mert visszavonulnék. Várj már egy kicsit, mindjárt lépünk – mondja. Hiába erősködök, hogy nyugodtan maradjon, nem hajlandó ideadni a kártyát. Ne eressz le, haver! Mindjárt átmegyünk valami mozgalmasabb helyre, csak még egy kicsit fűtöm a csajt, hátha el lehet vinni.

Így néz ki az Alchemist egy szellősebb estén

Hát jó! Mi baj lehet, ha iszom még egyet? Jön egy újabb zombi, én pedig tovább ácsorgok a pult mellett. Fél óra múlva ismét odamegyek, hogy elkérjem a kártyát, de Sanyi visszaküld pihenni. Most már csak egy uborkás vizet kérek, mert számomra már kezd véget érni az este. Húsz perc múlva megejtek még egy kísérletet, de Sanyi ezúttal is azzal parancsol vissza a helyemre, hogy legyek még egy kicsit türelmes, mindjárt megyünk. A fejem fölött állomásozó sötét felhő mostanra már az űrből is látszik. Lassan elkezdek odabent irigységtől rohadni. A tánctér egyik sarkában dohogok, a szemeim okádják a gyűlöletet és mindenkit a kénköves pokolba kívánok, akinek van pofája jól érezni magát ezen a vidámságtól bűzlő helyen. Nincs a közelemben tükör, de anélkül is meg tudom állapítani, hogy nem lehetek valami szívderítő látvány.

Negyedjére már úgy robbanok be Sanyi és a kiscsaj közé, mint egy pszichopata, és kíméletlenül rájuk borítom a moslékos vödröt. Másfél órája könyörgök, bazmeg! Csak add ide azt a szájbakúrt kártyát, könyörgöm! Szépen kérlek, hogy add ide azt a kurva kártyát! Sanyi valamiért nem érti, hogy ez most tényleg komoly. Várjál már, még... – kezdi, de azt már nem hallom, hogyan folytatja, mert kivágtatok az ajtón, mint Zrínyi Miklós, és káromkodva belecsattogok az éjszakába.

Az apartman felé robogok, de fogalmam sincs, miért, hiszen a kártya még mindig Sanyinál. Abban bízom, hogy ott lesz még valaki a szállásadó irodájában, aki hozzám tud vágni egy tartalék kulcsot vagy egy faltörő kost. Nincs szerencsém, a recepció reggel nyolcig zárva, úgyhogy csak állok ott füstölögve, mint egy idegbeteg félhülye. Sanyi csörög, kérdezi, hol vagyok, aztán megnyugtat, hogy azonnal jön, bár van egy kis baj. Kisvártatva be is fut, valami olyan ijedtséggel az arcán, mintha most derült volna ki a lányról, akit egész este fűzött, hogy valójában egy nővé operált kanadai favágó.

Sajnos ennél sokkal rosszabb a helyzet. Baszki, nem találom a kártyát! – mondja, én pedig egészen addig nem hiszek neki, amíg ki nem forgatja a zsebeit és a pénztárcája tartalmát a padlóra nem hányja. A kártya tényleg sehol. Kétségbeesetten próbálom hívni a számot, amin a szállást egyeztettem a tulajjal, de senki nem veszi fel. Visszamegyünk a bárba kérdezősködni, de senki nem tud semmit, aztán lesétáljuk a délután bejárt útvonalat, hátha ott találjuk azt a rohadt kártyát egy kuka mellett, de ez sem jön össze.

Amikor ez a konklúzió összeáll a fejemben, már simán meg tudnám fojtani Sanyit egy útszéli pocsolyában, egyúttal azt is belátom, hogy el kell engednem ezt az őrjöngő dühöt, ha nem akarok beleőrülni a fekvésig hátralévő bő hat órába. Uberbe vágjuk magunkat és meg sem állunk a Caribbean Club nevű diszkóig. Három éve nagyon bírtam ezt a régi revüszínházból éjszakai klubbá alakított helyet. Akkor csak jól akartam ott érezni magam, most a megváltást várom tőle.

A hely semmit nem változott. Ugyanolyan látványos, ahogyan emlékeztem rá és ugyanúgy roskadásig van tömve szexbombákkal, mint három éve. A csapda, hogy a legfeltűnőbb lányok egytől-egyig profik, és ahhoz, hogy ezt kiderítsük, az égvilágon semmit nem kell tennünk. Éppen az első italunkat kérem ki, amikor egy fűzőbe, miniszoknyába és csizmába öltözött nehézbombázó a seggemre csap. A csaj tényleg úgy néz ki, hogy egy pillanatra még azt is elfelejtem, miért állok a pultnál. Valamit mond ukránul, amire csak ilyen befosott kisbabamosollyal tudok válaszolni, ezért megismétli tört angolsággal is. Annának hívják, és szívesen velem tölti az estét, ha kezdésnek meghívom valamire.

Egy üveg pezsgőt szeretne a drága, magának és a barátnőjének, akire pont rálátok, ha elnézek Anna bal válla fölött. A hölgy éppen Sanyi mellkasának tolja a melleit a karzat mellett. A kép csodálatos: Sanyi arcán ugyanaz a beszart gázmosoly, mint amit az előbb nekem is sikerült kipréselnem magamból, csak ő még közben az egyensúlyával is küszködik, annyira váratlanul érte az orra előtt dagadó hirtelencsöcs. Próbálom udvariasan leterelni az ajánlatot, de Anna elképesztően kitartó. Épp kifogást keresek, miért nem akarok kifizetni harmincezer forintot pezsgőre, amikor Sanyi közénk passzírozza magát és a fülembe ordítja, hogy ez a két csaj prostituált.

Captain Obvious szolgálatra jelentkezik

Szerencsére az elmés megállapítás visszhangjait elnyeli a bömbölő zene, így a lányok nem küldik ránk a szekus haverokat, csak egy idő után lekopnak rólunk. A mosdóban két orrpúder között minden bizonnyal megbeszélik egymással, hogy vagy csórók vagy buzik vagyunk, ezekre a kategóriákra pedig egy okos örömlány nem fecsérli az idejét. Később még sikerül összeakadni egy-két hölggyel, és igen, kivétel nélkül mindegyikőjükről kiderül, hogy nagyon szívesen eljönnek velünk bárhova három-négyezer hrivnyáért. Négy óra körül már teljesen ki vagyok égve. Ott iszogatom a Cuba Librémet a karzaton és egykedvűen bámulok kifelé a fejemből.

Kiszúrok a tánctéren egy őszhajú, kopaszodó csávót, aki darabos mozdulatokkal próbálja tartani a zene ütemeit, és lógó nyelvvel kapkod a közelében tekergőző csajok segge után. Lehet, hogy egy kicsit szottyadt az ürge, de az biztos, hogy a pénztárcája makkegészséges, mert legnagyobb meglepetésemre a lányok rendesen tapadnak rá, hiába néz ki úgy, mint egy kisnyugdíjas, aki a kosztpénzből lopkodja ki a Kőbányaira valót, csak a mama meg ne tudja. Hihetetlen az egész jelenet, de annyira, hogy suttyomban még egy képet is csinálok róla, pedig az ilyesmit itt sem fogadják kitörő örömmel.

Gedeon bácsi

Fél ötre már láthatóan csökken a népsűrűség, de nekünk még mindig hátravan három és fél óra a pizsama fellövéséig, és amikor ez tudatosul bennem, zokogni tudnék. Sanyi elkezdi nyomkodni a telefonját. Egy darabig egykedvűen taperolja a kijelzőt, aztán felderül az arca. Van itt egy másik klub, ami hatig tutira nyitva van, és 4,2-es az értékelése a Google Térképen. Nekem továbbbra is minden mindegy, ezért hívunk egy Ubert, és elindulunk a The Cage Bar nevű szórakozóhelyre, nem sejtve, hogy bármennyire is volt szürreális eddig az este, a java még csak most következik.

Az uberes srác nemigen beszél angolul. Amikor megkérdezzük tőle, milyen helyre megyünk, csak hümmög és azt ismételgeti, good, good. Túl sokat egyébként sem tudunk társalogni, mert alig nyolc perc utazás után már pattanhatunk is kifelé a kocsiból.

A bár környékén síri csend, egy lelket sem látni sehol. Egy fekete acélajtó mögött lépcső vezet lefelé a szórakozóhely gyomrába. Belépünk egy szűk előtérbe, ahol rácsokba ütközünk. Itt aztán tényleg komolyan veszik a face controlt! Egyelőre sehol senki, csak ácsorgunk ott, mint két eltévedt turista. Lentről a Rammstein egyik számának foszlányai üvöltenek felfelé, vagyis a népek itt még egészen biztosan nem tértek nyugovóra. Ahogy várjuk a bebocsátást, kiszúrok egy táblát a rács innenső oldalán. Cirill betűkkel írodott, így fogalmam sincs, miről tájékoztatná a közönséget, de a tábla első sorában ott vírit négy betű, amit már egy kicsit könnyebben el tudok helyezni a nyelvi világtérképen:

Te vedd már elő megint a mobilodat, és olvasd el légyszi, mit ír a Gugli erről a helyről! – kérem Sanyitól, de ebben a pillanatban megjelenik egy tarkóig felnyírt hajú, piercingekkel alaposan kidekorált csaj és kinyitja a rácsot. Az illető ezekkel a kiegészítőkkel alapból nagyon nem lenne az esetem, de van benne valami, ami miatt kérdés nélkül lépkedek utána, mintha megdelejeztek volna.

A rövid lépcsőzés alatt a fejünkben tomboló kérdések lassan feleslegessé válnak. Ez bizony egy szado-mazo klub. A hangszórókból enyhén félelmetes, de még épp táncolható zene szól, a plafonon kampók, a falakon korbácsok és mindenféle erotikus kínzóeszközök lógnak, a tánctér mellett pedig ott figyel egy ketrec, amiről a hely a nevét kapta. Az is egyértelművé válik, hogy rajtunk kívül mindenki tudja, hova érkezett. A pultos srác meg is kérdezi, minden rendben van-e, de most erre sem tudunk egzakt választ adni. Leülünk egy asztalhoz és berendelünk egy kör rumkólát, aztán kerek szemekkel bámuljuk, ahogy a felnyírt hajú domina kikötöz egy szőke lányt a ketrechez és egy korbáccsal elkezdi a seggét sorozni.

Ez a kép is suttyomban készült.

Ahogy szipogva figyeljük az eseményeket, a pultos srác odahozza az italokat, majd leül és fecsegni kezd, mintha a háttérben nem épp az menne, ami. Elmondja, hogy ha ez az első alkalom, amikor ilyen helyen járunk, akkor pont jó estét választottunk, ugyanis ma valamiért nagyon kevesen jöttek, ezért nem a szokásos mainstream szart nyomatják, hanem átmentek egy kicsit hardcore-ba. Épp az előbb vettünk le egy gúzsba kötözött csajt az egyik kampóról – mondja, nekem pedig kedvem támad eksre lehúzni a poharam tartalmát.

Tényleg nagyon kevesen vannak, és két idetévedt hülyén kívül, akik mi volnánk, a többi vendégről simán el lehet hinni, hogy a ruhája alatt bőrtangát, a zsebében pedig szopóálarcot rejteget. Az elpicsázott szőkét a felnyírt hajú csaj eloldozza, aztán elvezeti egy hátsó szobába. Ki tudja mit művelnek ott egymással.

Kezdünk kicsit kiengedni. A tánctéren most egy magas, bőrhatású egyberuhát és tűsarkút viselő, szép arcú lány tekergeti a derekát. Igéző látvány, annyi szent. Amikor észreveszi, hogy meresztem a szemem, lassan odatáncol az asztalunk mellé, és arra kér, csatlakozzam hozzá. Felállok és pont úgy kezdek el mozogni, mint aki nagyon nem biztos abban, mit csinál. Azonnal megtámad a nekem ehhez még innom kell érzés, ezért bocsánatot kérek és visszaülök az asztalhoz. A lány mellém ül.

Szimplakedd

Bemutatkozunk egymásnak, majd megkérdezi, mivel foglalkozom és hogy kerültem ide. A Wizz Airrel repültél? Én náluk dolgoztam öt évig légiutaskísérőként – mondja, és még egy képet is mutat magáról, melyen csinos kis stewardess-egyenruhában pózol egy rózsaszín-fehér Boeing mellett. Aztán rájöttem, hogy ez sokkal izgalmasabb és jobban is fizet – folytatja, és nekem ekkor esik le, hogy ez a lány is az itteni személyzet tagja. Elárulja, hogy ezer hrivnyáért el lehet őt vinni egy privát szobába, ahol forró viaszt lehet csöpögtetni a testére, vagy korbáccsal lehet illetni a tomporát. Mielőtt elkezdeném kifogásokon törni a fejem, hozzáteszi, hogy fordított felállásban igencsak kedve lenne hozzám.

Köpni-nyelni nem tudok. Eddig a pillanatig még senki nem ajánlotta fel nekem, hogy hülyére ver és még örülni is fogok neki, szóval csak ülök ott, miközben ő feláll és elindul hátrafelé. Sanyi, aki végighallgatta az egészet, az oldalam böködi: ne legyek hülye, azonnal kövessem a lányt, mert ez olyasmi, amit muszáj kipróbálni. Felpattanok és ekkor olyan gyomorideg telepszik rám, hogy egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy a privát szoba előtt útba kellene ejteni a retyót, nehogy egy kiadós pszichofosás szakítsa félbe a rekreációs kínzást.

Kicsit habozok, lehúzom a maradék italomat, erre a lány odalép hozzám, belémkarol és határozottan elindul velem egy a pulttal szemben lévő folyosó felé. Szóval ennyit az egészségügyi kitérőről. Ez most már komoly, mint a tavaszi járványhelyzet. Tényleg megtörténik.

Fura módon az este folyamán most először érzek valamit, ami nem csalódottság, türelmetlenség, egykedvűség vagy harag. Mióta az asztaltól felálltam, gyakorlatilag csak történnek velem a dolgok. Mintha egy marhát pakoltak volna fel egy vonatra, ami vagy a vágóhídra vagy a legelőre tart. Nem gondolnám, hogy túl bonyolult a klub alaprajza, és azt sem, hogy kilométereket sétálnánk a szobáig, de úgy pezseg a fejemben az adrenalin, hogy még az is eszembe jut, hogy nem fogok visszatalálni... már ha egyáltalán kijutok innen élve. Ezen a ponton még arra is lehetséges verzióként tekintek, hogy holnap reggel grúz szervkereskedők fognak licitálni a májamra egy zord gyárépületben. A hely szelleme teszi. Most megint valami Rammstein-féle cucc üvölt, a feketére mázolt falak vörös fényben úsznak. Nincs időm átgondolni, hogy tényleg akarom-e ezt az egészet, mert a lány egyre sietősebben vonszol maga után.

Aztán megérkezünk. A szoba nem pont úgy néz ki, mint egy horrorfilm helyszíne, de azért pont elég funkcionális ahhoz, hogy az ember kényelmetlenül érezze magát. A lány nekilök a falnak. Vagyis lökne, de annyira nem vagyunk egy súlycsoportban, hogy szegény majdnem lepattan rólam. Ez kicsit visszaveti az illúziót, hogy én itt most hú de mennyire meg leszek pocsékolva, és hirtelen nevetni támad kedvem. Nem akarom elrontani a játékot, ezért inkább az ajkaimba harapok.

Helyezd magad kényelembe!

A bőr csuklószorítók lánc helyett karabinereken lógnak a falba fúrt kampókon. Így, hogy közelebbről látom az eszközöket, a zavarodottságom alábbhagy. Nem vagyok a téma szakértője, csak feltételezem, hogy egy igazi hardcore BDSM barlangban kicsit kevesebb a komfort és több a hideg vas. Most valahogy úgy érzem magam, mintha megígérték volna, hogy felültetnek a Six Flags nevű extrém vidámpark legdurvább hullámvasútjára, aztán helyette elvittek volna Disneylandbe dodzsemezni. A lány leparancsolja rólam a pólót, majd a csuklóimnál fogva odakötöz a falhoz és beköti a szemem.

Csak állok ott és várom az első csapást. Az arcomon valami idióta grimasz, amit olyankor csinál az ember, amikor nem tudja eldönteni, hogy most akkor vigyorogni vagy inkább rettegni kellene. Ekkor azt érzem, hogy a csaj az övemmel babrál. Ez egyáltalán nem nyugtat meg. Az is eszembe jut, hogy ha égő gyertyát dug a seggembe, tutira nekifeszülök ennek a nyavalyás kampónak és letépem magam a falról. A csuklószorító nem tűnik különösebben masszívnak, de amíg kiszabadítom magam, addig gyakorlatilag bármi megtörténhet, és ez a gondolat megint teletolja az agyamat adrenalinnal. A szíjam kicsúszik a bújtatókból, de szerencsére a nadrágom a helyén marad. Aztán semmi. Csak a tánctér felől pumpáló zene tompa basszusai és valami zörgés a háttérben.

A szívem hevesen kalapál, őrülten szorítom a fogaimat és a testem feszül, mint íjon az ideg. Lassan kifújom a levegőt és próbálom normalizálni a szívverésem, de végig az jár a fejemben, hogy most már bármikor jöhet az első csapás és én kész akarok lenni rá. Nem zártak fémketrecbe, de akkor is csapdában vagyok, és ez a jéghideg szépség most azt tehet velem, amit csak akar. A gondolat iszonyatos és izgató egyszerre. Csupasz tenyér ér a hátamhoz, akár egy villámcsapás, és én összerezzenek. Kiszakad belőlem egy rövid, zavart nevetés. Alig hiszem el, de remeg a hangom.

A tenyér végigsimít a mellkasomon és a karjaimon, aztán hirtelen a hajamba markol, hátratépi a fejemet, majd eltűnik. Most már nem nevetek és fogalmam sincs, milyen arcot vághatok. Megint nem történik semmi. Lassan már a zenét sem hallom, csak a saját szívverésem, ahogy a füleimben lüktet. Hiába is próbálnék lazítani, a hátizmaim megfeszülnek és alig érezhetően remegni kezdenek a lábaim. Legszívesebben üvölteném, hogy gyerünk már, bassz oda azzal a rohadt korbáccsal, de az állkapcsom mintha gipszbe lenne öntve. Mielőtt kocsonyává válnának a térdeim, hirtelen robban a hátamnak az első csapás. Nem mondanám, hogy sokkol a fájdalom, inkább csak csíp, mint egy megeresztett befőttes gumi. Fogalmam sincs, mit kellene ilyenkor éreznie az embernek, de én az idegőrlő várakozás után úgy ölelem a keblemre az ütéseket, ahogy egy sötét tömlöcbe dugott rab a nap beszűrődő sugarait.

Aztán a csapások csak jönnek és jönnek. Lassan a kellemetlen csípés zavaró, majd égető fájdalommá erősödik, mégis, az egész távolinak hat, akár egy üvöltés a szélviharban. Olykor a csapkodás abbamarad és simogatás vagy újra a tébolyító semmi következik, én pedig tehetetlen vagyok. Az egész testem pezseg, mint egy felrázott kóláspalack.

Az időérzékem már akkor cserbenhagyott, amikor felálltam az asztaltól. Fogalmam sincs, mióta tart az egész, amikor végleg abbamaradnak az ütések. A tenyér ismét megsimogat, aztán a lány a csuklószorítókkal babrál. Próbálom alaphelyzetbe rendezni az arcom, mégis, amikor visszakapom a látásom és a szemeimbe mar a helyiséget betöltő vörös fény, úgy nézek ki, mint egy kisgyerek, akit felpofozott a tanárnéni. Halkan felnevetek. Egy olyan ember nevetése ez, akinek épp valami irtózatos súly gurult le a vállairól. A lány mosolyog, visszaadja rám a pólómat, megölel, ad egy puszit, aztán visszakísér az asztalunkhoz.

Hat óra. A vendégtér gyakorlatilag teljesen kiürült, a pult mögött az este bevételét számolgatják. Sanyi az itala maradékát kortyolgatja, közben az egyik dominával cseverészik. Lekapcsolják a zenét. Még egyszer megköszönöm az élményt a lánynak, megmásszuk a lépcsőt, odafent ismét kapok tőle egy ölelést, aztán Sanyival elindulunk valamerre.

Egy éjjelnappali búfelejtőben egy-egy dísznek kikért sör mellett ücsörgünk. Sanyi hiába faggat, nem tudom normálisan szavakba önteni, pontosan mi is történt velem abban az ablaktalan szobában. Végül annyiban maradunk, hogy fura volt. Ezzel ő most pont megelégszik, én pedig túl fáradt vagyok ahhoz, hogy kibontsam a hanyagul odavetett jelzőt. Na nem mintha nem lenne igaz. Úgy kezdtem az estét, hogy pokolba kívántam az egész világot, és tessék, most úgy ülök itt, mintha egyesültem volna az Univerzummal.

Közben lassan pirkadni kezd az ég alja.

(főkép: Getty Images)

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.