Utáljuk közösen Dick Cheney-t!

Az Alelnök nem vállal kevesebbet, minthogy a világ jelenlegi helyzetének alakulását egyetlen ember és annak udvartartása nyakába varrja. És ez egy igaz történet. Többnyire.

Adam McKay-ről nem hittük volna, hogy egyszer majd agyas politikai filmeket gyárt majd az Anchorman és a Taplógáz után, de A nagy dobás és most az Alelnök után már végképp be kell látni, hogy ez a faszi ehhez ért a legjobban. Pedig a vígjátékai is remekek voltak. McKay viszont mostanra megtalálta a hangját. Azt a stílust, amit anno az agyatlannak tűnő, mégis meglepően kreatív komédiáiban vitt előre, igazán súlyos események köré tekerte, és teret engedett közben a drámának is, vagyis pontosabban úgy rendez drámákat, hogy közben nem felejt el vicces maradni sem.

A Vice-ban nem csak az a nagy látványosság, hogy mennyire meghízott miatta Christian Bale, aki egyértelműen az Oscarra gyúr minden századmásodpercben, hanem az, hogy ez az igaz történet mennyire abszurd, és mennyire pontos képet fest a jelenkor népszerű politikai gondolkodásmódjáról. Közben kiröhög mindenkit jobbról-balról, kiröhögi a butaságot, kiröhögi az intelligensnek hitt elitet, mindenkit megvezethetőnek és néha kifejezetten orbitálisan nagy balfasznak mutat. Ha valóban ennyire bizarr módon működik a társadalom és az amerikai politikai elit, akkor nem véletlenül bűzlik a Nutella a palacsintában.

A sztori Dick Cheney, George W. Bush alelnökének felemelkedését majd bukását viszi végig, aki nulláról indult, aztán elkezdte felismerni a lehetőségeit. Szépen lassan mászott egyre feljebb a ranglétrán a Fehér Házban, majd egyszer csak alelnöki pozícióban találta magát, ami többnyire egy erős alibi állás, de ő még ebben is megtalálta a hatalomhoz jutás lehetőségét azzal, hogy a háttérbe állította Bush-t, akit a film inkább elkényeztetett óvodásnak mutat, mintsem igazi vezetőnek.

Az Alelnök igazából egy rettentően ijesztő film. Ijesztő, mert mindenkit felelősségre von a háborúkért, az ellenségeskedésért, és durván felpofoz, majd azt mondja, ez van, jobb, ha megszokod, hogy ez már nem fog változni. A vezetők felesleges háborúkat indítanak a saját hataloméhségük miatt, ha meghal bennük sok-sok ártatlan ember, az sem számít, ők igazából számok, akiket magasról letoj a nép, ha fenyegetve érzik magukat.

Ijesztő, hogy a marketinggépezet hogyan változtatja meg az embereknek nem tetsző, vagy belőlük rossz érzést kiváltó szavakat úgy, hogy a közhangulat jobb vagy éppen rosszabb legyen, hogy mennyire manupilálhatóak vagyunk, és hogy mennyire ki vagyunk szolgáltatva olyan embereknek, akik a céljuk elérése érdekében többnyire magasról tesznek ránk.

Azt azért a film javára kell írni, hogy Dick Cheney-t sem ábrázolja 100%-os sátánnak, van neki szíve, ha a családjáról van szó, legalábbis néha és csak egy egészen picit, és ezt a szívet meg is lehet csodálni premier plánban. Cheney a maradék emberségét is levetkőzi idővel, ő lesz a felelős mindenért akarva és akaratlanul is, és azért azt sejtjük, hogy a helyzet ennél egy kicsit bonyolultabb, de hihetően csinál totális bűnbakot az egykori alelnökből, plusz kedves barátaiból a mozi.

A Vice pontosan olyan, mint A nagy dobás volt, csak ezúttal nem a bankszektor összeomlását, hanem az amerikai politikai élet többtonnányi mocskát önti a nyakunkba, közben teljesen szürreális humorral oldja a feszültséget, a remek Christian Bale mellé pedig szinte csak olyan színészeket helyez, akik maximálisan megdolgoznak a pénzükért. Itt mindenki tökéletesen játszik, a Donald Rumsfeld bőrébe bújt Steve Carrell, a Chaney feleségét alakító Amy Adams és a teszetosza George W. Bush-t játszó Sam Rockwell is.

Hogy ki mennyire hasonlít az eredeti karakterre, az más kérdés, Bush helyett az ember inkább csak Sam Rockwell-t látja, Rumsfeld helyett Carell-t, és nem tudni, hogy az eredeti sztori helyett inkább csak egy elnagyolt karikatúrát, vagy magát a rémisztő valóságot, de ahogy a film elején az alkotók is írják, Cheney egy óriási kérdőjel, egy megfejthetetlen misztérium, de tényleg mindent megtettek azért, hogy valamennyire megfejtsék őt és a jelenkor társadalmát.

A stáblista utáni alig egyperces jelenet tökéletesen összegzi, miben élünk most, azért az egy percért már önmagában megéri elmenni a moziba, és kicsit csóválni a fejünket, hogy hát igen, ezek a ránk aggatott jelzők, az emberekből kvázi termékek gyártása majd egymásnak ugrasztása a mérhetetlen igénytelenséggel és a butasággal együtt vajon hová vezet. Előbb-utóbb kiderül.

8
  • Működik benne a szokásos Adam McKay-humor
  • Christian Bale tökéletes Chaney
  • Nagyjából a világ utolsó problémáját is Chaney és társasága nyakába varrja

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon