1969. október 5-én a BBC első alkalommal tűzte műsorára minden idők legnagyobb hatású komédiasorozatát, a Monty Python Repülő Cirkuszá-t. A Player az angol csapat londoni fellépései kapcsán most alámerül a kontrollált őrületbe, hogy megmutassa a nyúlon túli tartományt, és kiderítse, hogyan változtatta meg a világot hat átlagos külsejű angol* fiatalember.

Bámulatos, hol tart már a tudomány

Sokan próbálták már definiálni a MPFC-t, de a félreértések elkerülése végett, a Repülő Cirkusz nem egyszerűen csak egy komédiasorozat, sokkal inkább elmeállapot, filozófia, mentálhigiénés attitűdterápia. Világnézet, méghozzá egy olyan groteszk, furcsa világ nézete, amelyben vadászok szúnyogokra lőnek gépfegyverrel, takarítónők vitatkoznak Jean Paul Sartre-ról, inkvizítorok párnával döfködik áldozataikat, a leghülyébb járásért pedig kormánytámogatás jár. Aki végignézett egy epizódot, és magába fogadta az őrületet, az már sohasem tudott ugyanúgy nézni az őt körülvevő világra, mint előtte.

Senki nem kövez meg senkit, amíg meg nem fújom ezt a sípot

A lexikonok szerint a punk 1974–75 táján ütötte fel a fejét Angliában, de a helyzet az, hogy az első igazi brit polgárpukkasztók a pythonok voltak. Szisztematikusan vették nagyító alá a rendszer toposzait, és apránként nevetségessé tettek mindent, ami képmutató, öncélú. Ledőltek a tabuk, a BBC képernyőjén tettek nevetségessé nem csak a politikusokat, úgy általában, hanem név szerint is, kapott a miniszterelnök, és az akkor még csak képviselőként dolgozó Margaret Thatcher is.

Aztán jöttek egyéb köztiszteletnek örvendő entitások: a rendőrök, bírók, orvosok, ügyvédek professzorok, vallási vezetők, a királyi család, maga a BBC, aztán a fennhéjázó kispolgárok, a bigottak, az önjelölt művészek, televíziós személyiségek, és így tovább, szinte nincs olyan eleme, vagy jelensége a társadalomnak, amely kimaradt volna a Monty Python újrakatalogizált valóságából. Öniróniától sem voltak mentesek, ráadásul a tévés komédia műfaját is újraértelmezték és kiszélesítették: műsorukat megszakítják a BBC bocsánatkérései, és egyéb elidegenítő effektusok.

Az első hivatalos csoportkép a csapatról 1969-ben. John Cleese 30 éves volt, a legfiatalabb, Eric Idle 26. Ennyi idősen már mind többévnyi tévés tapasztalattal bíró profik voltak

John Cleese szerint a mai politikailag korrekt viszonyok között a Repülő Cirkusz nem jutna el a képernyőig, és ebben teljesen igaza is van, holott a pythonok sosem voltak öncélúan vulgárisak, rasszisták vagy vallásellenesek. A Brian élete tipikus példa arra, hogy mindig akadnak olyanok, akik szándékosan nem akarják érteni a viccet: 1978-ban a katolikus egyház kemény kampányt folytatott az általuk istenkáromlónak bélyegzett alkotás ellen, az Egyesült Államok két államában is betiltották. A csoport tagjai és a világ értelmes része szerint a film nem istent vagy Jézus Krisztust támadta, hanem a vallási fanatizmust, illetve a Jézus életéről szóló filmeket. Nos, igen, a 20. század végén már senki sem számított a spanyol inkvizícióra.

„Egész életemben vadász voltam. Szeretem az állatokat, ezért ölöm meg őket. Csak azt az állatot ölöm meg, amelyiket szeretem.”

Egy, kettő, öt!

A Monty Python a számok nyelvén nagyon szürkén hangzik: 1969 és 1974 között negyvenöt darab harmincperces epizódot készítettek, kiadtak tizenhét lemezt, fél tucat könyvet, három nagyjátékfilmet, és három szkeccsfilmet. 1969-ben olyan produkciót tettek le az asztalra, ami tempójában és témájában még négy évtizeddel a születése után is érvényes tudott maradni. A hatosfogat csúcsra járatta az abszurd humorra alapozó tévés vígjáték műfaját, a repülő cirkusz zsákutca, előzményei ugyan akadnak, de követői már nincsenek, mert ezt az iskolát nem lehet folytatni.

John Cleese, Michael Palin, Eric idle, Graham Chapman és Terry Jones a Whicker-sziget jelenetben.

Ez a mintegy harmincórányi törzsanyag ma is úgy áll a vizuális univerzumban, mint Kubrick 2001 Űrodüsszeia című opuszának monolitja az ősemberek között: magában álló entitás, amely energiával teli inspirációs forrást jelent környezete számára. A különbség csupán annyi, hogy a Monty-monolittól betegre röhögheted magad. Maguk a tagok is pontosan tudták, hogy szólókarrierjük során soha nem lesznek képesek progresszívebbek lenni cirkuszos énjüknél, ezért kizárólag konzervatívabb formákban gondolkoztak.

„Ma délután Whitbyben véletlenül fölakasztottak tizenkét embert, mialatt a bíróság az ítéleteket készítette elő. Ez volt az egyik legsúlyosabb igazságszolgáltatási malőr Angliában kedd óta.”

Az utolsó kép a teljes csapatról. Graham Chapman (jobbra, felső sor) kevéssel a kép elkészítése után hosszú betegség következtében, 1989 októberében elhunyt. One down, five to go

És most valami teljesen ugyanaz

Nem kétséges, hogy a július elsején indult Monty Python Live (Mostly) kapcsán utoljára láthatjuk együtt a pájton még élő tagjait, és ez is egy kisebbfajta csodának számít. Palin szerint korábban arra is alig volt esély, hogy egy szobába tereljék őket, így a július elsején induló négyestés élő fellépésüket nyugodtan az év popkulturális legjének is nevezhetjük – jó, elismerem, kissé elfogult vagyok. Az első estére a jegyek 43 másodperc alatt fogytak el, de annak sem kell aggódnia, aki nem tud elrepülni Londonba, ugyanis az estről készülő film villámgyorsan eljut több ezer moziba, köztük szerencsére hazai intézményekbe is.

Galla Miklós magyar szövegével feliratozva augusztus 7-én, 9-én és 15-én Budapesten a Cinema City Aréna, Westend, Allee és MOM Park mozikban, vidéken meg a Cinema City Debrecen, Győr, Kaposvár, Miskolc, Nyíregyháza, Szeged, Székesfehérvár és Pécs multiplex termeiben látható majd a Monty Python társulat utolsó, a londoni O2 arénában előadandó produkciója.

Ugye nem kell mondanunk, hogy mennyire ajánljuk.

*Igazából öt angol és egy amerikai

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon