Bestsellert filmre vinni mindig is hálátlan feladat volt. Az adaptáció általában balul sül el, a végterméket pedig akarva-akaratlanul is elkezdjük a könyvhöz hasonlítani, ami valamiért mindig jobb, mint a moziverzió. És nem mindig azért, mert az olvasás közben elképzelt kép nem egyezik a rendező víziójával. Don Winslow hatalmas sikerű könyve, a Barbár állatok szinte könyörgött egy jó megfilmesítésért, amit viszont csak félig kapott meg. (Könyvkritikánkat itt olvashatod.)

A Vadállatok ugyanis csak részben működik, a feszültségkeltés terén jelesre vizsgázik, remek macát dob be a mozinézők közösébe, csak éppen nem tudja megkedveltetni velünk a karaktereit, vagy legalább elérni azt, hogy izguljunk értük. Eléggé nagy felelőtlenség lenne a termék közepes minőségét egyedül Oliver Stone nyakába varrni, a probléma igazi oka a castingban keresendő, hiszen a színészek lazán elintézik, hogy valami más miatt is nyugtalanul fészkelődjünk a kényelmes mozi-fotelben, mint az emberrablási történet fordulatai.

A sztori megkövetelt volna egy igazán emberes szereposztást. Csak mert szeretünk aggódni a főszereplőkért, és nem vonogatni a vállunkat, hogy ha meghalnak, legalább hamarabb vége lesz a filmnek. A történet szerint a világ legjobb füvét termesztő két srácot táncba hívja a mexikói maffia, ők azonban ellenállnak, ezért a mindkettejükkel kapcsolatban élő szőke cicababa akarata ellenére is átteszi székhelyét az őt innentől tárt karokkal és kínzásokkal váró drogkartell főnökének villájába.

Taylor Kitsch és Aaron Johnson ugyan nem rossz színészek, de tíz perc elég ahhoz, hogy totálisan érdektelenné váljanak, a velük kavaró Blake Lively szépsége pedig nem elég a megkedveléséhez, bár adottságait elnézve teljesen érthető, hogy mindenki rá van gerjedve. Salma Hayek viszont többnyire mexikóiszappanopera-alakítást nyújt, ami érthetetlen, a drogkartell főnöknőjeként rettegnünk kellene tőle, de maximum azt várjuk, mikor derül ki róla, hogy a lánya nem a lánya, a férjét Rodrigónak hívják, valamint akad a háztartásban egy megvakult Esmeralda nevű cseléd.

Benicio Del Toro üzembiztosan hozza a bármire képes maffiatag szerepét, Travoltára sem nagyon panaszkodhatunk, kap egy-két jó beszólást, oszt jó napot, a neurotikus Dennis szerepében azt teszi, amihez mindig is a legjobban értett: lazán és széles gesztusokkal beszél gyorsan.

A Vadállatok legnagyobb hibája, hogy érezni rajta a színészek izzadtságát, és ezt nem lehet az egyébként is forró mexikói klímával indokolni. Inkább tekinthető egy mexikói akció-szappanopera egész estés, igazán véresre sikerült moziváltozatának, mintsem egy sikerkönyv remek adaptációjának.

Csak nagyon ritkán működik, többnyire akkor, amikor lazává és szándékosan viccessé válik, aztán megint elkezdi komolyan venni magát, és mehet minden a levesbe. Nem áll össze az egész, de szerencsére még bőven a nézhető és az élvezhető határon belül marad. Egy nagy rendező egyik újabb olyan filmje, amire soha a büdös életben nem fogunk emlékezni.

Tovább a:
Legfrissebb cikkekhez
Rovat többi cikkéhez
A szerző e heti kedvenc cikkéhez: James Bond 50 éves – Kémdalok Dr. Nótól a Skyfallig