A Netflix In the Shadow of the Moonja az utóbbi évek legérthetetlenebbül elrontott filmje. Otthon nézve nem fáj, de még így is az utóbbi évek legnagyobb kihagyott ziccere.

A Netflix igen ambiciózus mozival állt elő, ami az első trailer alapján egy igazi old school időutazós-nyomozós-borongós mókának tűnt, ráadásul A Hold árnyékábannak még egyfajta retró feelingje is akadt, hát hogy a fenébe ne dobbant volna meg a szívünk tőle? Nem kell ennél több egy otthoni mozizáshoz, természetfeletti rejtély, sötétség, nyomozók és elfolyó agyak, mert hát itt bizony kifolyt néhány ember agya, miután csaknem cseppfolyóssá vált, és nem attól, hogy végighallgattak egy magyar mulatós-maratont, bár talán még az is jobb lenne a rejtély megoldásának, mint az, amit az írók itt megálmodtak. Vagy legalábbis összecsaptak.

Az In the Shadow of the Moon ugyanis olyan, mintha csak a felét találták volna ki. Aztán mégis leforgatták. A sztorija pedig annyira jól indul, hogy már-már egy elfeledett ’90-es évekbeli sci-fi klasszikusnak látszik, de aztán elérsz a végére, és el akarsz beszélgetni az írókkal egy sötét sikátorban. Hát hogy lehetett ezt ennyire elcseszni?

Az alapsztori tényleg ígéretes: 1988-ban járunk Philadelphiában, amikor is teljesen váratlanul emberek esnek össze, aztán folyik ki az agyuk, és látszólag semmi kapcsolat nincs köztük. Kiderül, hogy furcsa gyilkosságok ezek az esetek, az áldozatok nyakain ugyanis három pici pötty látható, mintha valamilyen szerkezettel „bikázták” volna be őket, aztán már folytak is az agyak szerteszét. Ekkor érkezik Thomas Lockhart (Boyd Holbrook), lelkes rendőr, aki úgy érzi, megfogta az isten lábát, és ha sikerül az ügyet felgöngyölítenie, akkor nyomozó válhat belőle. Ez azért is nehéz ügy, mert sógora, Holt (Michael C. Hall) tényleg nyomozó, és egyáltalán nem nézi jószemmel, hogy a csávó folyamatosan ott lebzsel, ahol neki éppen helyszínelhetnéke van.

Nagy közöttük a feszkó, de mégis gyorsan megtalálják a tettest, egy kék kapucnis pulcsis lányt, akit aztán Lockhart el is kap, és meg is gyilkol, de ’97-ben ugyanilyen halálesetek történnek, és mit ad isten, kiderül, hogy az elkövető ugyanaz a lány, aki ’88-ban eljátszotta egy kisebb közönségnek a Let Me Blow Your Mindot. Ráadásul az már az első képkockákból kiderül, hogy a nem annyira távoli jövőben valami szörnyűség történik, így a két esetnek igen nagy valószínűséggel köze van egymáshoz.

Ebből egy iszonyú jó, nagyon sötét, csavarokkal teli sci-fit lehetne rittyenteni, de ahogy elkezd elszállni a köd a nagy rejtély körül, úgy lesz egyre érdektelenebb ez az egész. Tényleg olyan, mintha két külön filmet néznél. Az első fele egy tényleg hangulatos, tempós, nagyon jó alapfelvetésű, jól kinéző nyomozós természetfeletti mozi, a másik pedig egy döcögős, ötlettelen dráma. A Hold árnyékában ugyanis egyszerűen képtelen igazán erős magyarázatot adni arra, amit látsz, csak úgy odaken valamit, ami aztán nem hogy nem lesz érdekes, de egyenesen nevetségessé is válik, és egy olyan ponton hagy ott, hogy attól tényleg meglepődsz, de sajnos nem a jó értelemben.

Az egész valahogy nem áll össze, több ponton logikailag beleköthető a cselekmény, maga az időutazás metódusa is kissé megmosolyogtató, a végső megoldás pedig egyszerűen belelöki az egészet a totális érdektelenség pöcegödrébe, még akkor is, ha végül egy elég komoly morális probléma elé állítja a főhőst, aminek tényleg lehetne súlya. Csak akkor már nehéz komolyan venni az egyébként eléggé bénán sminkelt Boyd Holbrookot, és a hirtelen lelassult, totális giccsbe forduló befejezést, ami annyira illik egy ilyen filmbe, mint Tomorrowlandre a citeraszó.

A Hold árnyékában még így sem végzetesen rossz, és ezt főként a színészek és a film első fele oldja meg, ami annyira magasra teszi a lécet, hogy a sok béna magyarázat végül is csak egy közepes szintre tudja legyalulni az egészet. Maga a film abszolút mozis minőség, láthatóan a színészei sem vették félvállról, csak a forgatókönyvet nem ártott volna rendesen befejezni. Netflixen otthon, a kanapén elmegy, moziban nem lennénk vidámak a végén.

A player szerint

  • Az első fele egy modernkori sci-fi nyomozós klasszikust ígér
  • Aztán egyszer csak meggondolja magát, és elindul egy másik film
  • A végére pedig konkrétan giccsbe fullad
Player-méter
6
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezőjének új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés