A következő filmekkel nagyon rossz lóra tesz az a gyengébb idegzetű néző, aki műfaji meghatározás alapján választ magának péntek esti programot.

  1. 10 / 10

    A Faun labirintusa (2006)

    Mese felnőtteknek – írtuk egy korábbi összeállításunkban Guillermo del Toro főművéről, és persze komolyan is gondoltuk. E helyütt azonban ismét elő kell vennünk ezt a remek kis filmet, hiszen néhol elképesztően brutális képsorok szakítják meg az ábrándozást. A legemlékezetesebb jelenetben Vidal kapitány (Sergi López) egy foglyul ejtett apát és fiát gyanúsít kémkedéssel.

    A pórul járt szerencsétlenek táskájának átvizsgálása során előkerül egy üveg bor, a főgonosz pedig egyik pillanatról a másikra vérszemet kap, és az üveg nyakát marokra fogva négy-öt ütéssel péppé zúzza a fiú arcát. A nézőtéren ekkor az első randis párok hölgytagjai a popcornba rejtették az arcukat, a férfiak pedig magukban nyugtázták, hogy ma este már biztosan nem lesznek egy italra invitálva.

  2. 9 / 10

    Casino (1995)

    Martin Scorsese egyik (ha nem „A”) leghatásosabb maffiafilmje Joe Pesci karakterének, a kiszámíthatatlan Nicky Santorónak hála bővelkedik a véres jelenetekben. A finálé sem kutya, de szerintünk ennél egy fokkal keményebb, amikor az említett pszichopata egy bérgyilkosnak, Tony Dogsnak („aki kemény gyereknek hitte magát”) satuba fogja a fejét, hogy három napi nonstop kínzás után végre árulja már el, kinek a megbízásából lőtt rommá egy kocsmát.

    A nevet hallva Nicky még idegesebb lesz: „Charlie M? Azért nyomjam ki az agyadat a szádon, hogy ezt a kis gecit védjed?” Aztán jókedvűen teker még néhányat a satun és a nézők megfáradt idegein.

  3. 8 / 10

    127 óra (2010)

    Mire számítottál, amikor leültél megnézni egy olyan filmet, melyben egy sziklába szorult hegymászó levágja a saját kezét? Persze tudtuk, hogy lesz némi vér és jajgatás, de a végeredmény a legvadabb elképzeléseinket is túlszárnyalta. Danny Boyle egy egyszerű drámába csomagolva rakta elénk minden idők egyik legbrutálisabb jelenetét. A moziban csücsülve ezúttal nem csodálkoztunk még azon sem, hogy az ominózus jelenetnél meglett férfiemberek kezdtek éppen másfelé bámulni.

    A film egyébként a 2010-es év legjobbja, de nem biztos, hogy a nézők többsége húsz év távlatából a csodálatos zenére, a zseniális vágásra, a mesteri fényképezésre vagy James Franco zsigeri játékára fognak emlékezni. Az életlen zsebkéssel nem csak egy kezet vágtak le, hanem a sokkoló képsorokat is bekarcolták a filmtörténelembe.

  4. 7 / 10

    Kutyaszorítóban (1992)

    Arról lehet vitatkozni, melyik rosszarcúnak milyen szín volt a neve Tarantino első nagy dobásában, de azt mindenki tudja, hogy a legbetegebbet közülük Mr. Szőkének hívták. Hogyan is lehetne elfelejteni Michael Madsen szadista karakterét, amikor az ipse egy kannányi benzin és egy borotva segítségével kezeskedett a maradandó filmélményről?

    Aki addig panaszkodni mert volna a meglőtt Tim Roth kicsit erősre sikerült rinyálása miatt, annak az a jelenet végképp befogta a száját, amikor a túszul ejtett egyenruhásnak ez az elmebeteg szépen komótosan lenyisszantotta a fülét, aztán elkezdte megöntözni üzemanyaggal. A padlógázzal pörgő párbeszédeken örömködő közönségnek itt gyorsan az arcára fagyott a mosoly.

  5. 6 / 10

    Visszafordíthatatlan (2002)

    A Visszafordíthatatlan amellett, hogy egy teljesen jogosan egekig magasztalt látlelet a legalantasabb emberi vágyakról és a bosszú természetéről, magában hordoz 13 percet, amit – ha egyáltalán végig bírtad nézni – soha nem felejtesz el. Ebben a jelenetben a kamera vágás nélkül mutatja azt, ahogy Monica Belluccit egy aluljáróban megerőszakolják, majd halálra verik.

    Mit is írhatnánk? A legindokoltabb öt perc néma csend lenne, de nyilvánvaló okokból ezzel itt nem élhetünk. Talán csak annyit, hogy ezek a képsorok olyan elemi erővel pusztítanak, mely mellett a komplett Fűrész-sorozat bohókás burleszknek tűnik csupán.

  6. 5 / 10

    A passió (2004)

    Mel Gibson minden bizonnyal színtiszta vallásos hevületből forgatta le ezt a Jézus Krisztus szenvedéseiről szóló filmet. Ebbe az elképzelésbe elég csúnyán belerondít a tény, hogy a mozi durván naturálisra sikeredett. Azok a hívők, akik abban a reményben foglalták el helyüket a moziban, hogy egy éteri magasságokba emelkedett, szinte már transzcendens filmet fognak látni, az első szöges-ostorcsapásoknál ijedten néztek a mellettük ülőre. Jim Caviezelnek sem lehetett könnyebb dolga, hiszen ő a forgatást egy tátongó sebekkel és kiálló csontokkal díszített kezeslábasban volt kénytelen kibekkelni.

    Erős a gyanúnk, hogy Gibson nem elsősorban a keresztre feszítés vallásos vonatkozásait, inkább az elviselhetetlen testi szenvedést szerette volna megmutatni.

  7. 4 / 10

    Amerikai história X (1998)

    Edward Norton a Harcosok klubja berkein belül is kiosztott néhány maflást csontos ökleivel, de az igazi K.O.-t az Amerikai história X-ben láthattuk tőle. Derek Vinyard nem egyszerű kertvárosi srác. Apja halála után felcsap skinheadnek, néhány hónap alatt felszalad rá legalább tizenöt kiló tiszta izom, aztán a helyi rasszista bandák legkeményebb vezetőjévé válik. Az idill nem tart sokáig, hiszen egyik este fekete fiatalok törnek be a házukba. A szerencsésebbek el tudnak szaladni, de az egyik rosszabbul jár: Derek ráparancsol, hogy harapjon rá a beton útpadkára, aztán rövid sztepptánc-koreográfiát mutat be a tarkóján.

    Bár a taposást csak messziről mutatja a kamera, azt a pokoli reccsenést és a magától értetődő természetességgel elkövetett brutális kivégzés kényelmetlen gondolatát képtelenség elfelejteni.

  8. 3 / 10

    A sebhelyesarcú (1983)

    Ez a cím akár kakukktojás is lehetne, hiszen bármilyen meglepő, Bian De Palma gengsztereposzának legnagyobb port kavart jelenetében semmi konkrétumot nem mutat a kamera. Tony Montanát és társát csapdába csalja néhány kábítószer-kereskedő, akik a cuccot nem adnák, de az ellenérték azért kellene nekik. Hőseink persze ragaszkodnának a pénzhez, ezért ellenállnak, és ekkor kerül elő a láncfűrész, amivel meg is dolgozzák Tony társát a fürdőszobában.

    Ki akarna randizni egy berregő Stihl-fűrésszel egy olyan klausztrofób helyszínen, mint egy motelszoba zuhanyfülkéje? A maximum, amit láthatsz, az a fájdalomtól keresztbe állt szemű áldozat és némi fröcsögő vér, a nézők jó része mégis a szemei előtt tartotta a kezét.

  9. 2 / 10

    Betty nővér (2000)

    A Betty nővér műfaja a hivatalos verzió szerint vígjáték, de erősen ellenjavalljuk, hogy vasárnap erre a filmre tereld össze a tévé elé a család apraja-nagyját. A gyerekek egészen addig nem fognak találni semmi vicceset ebben a moziban, amíg Morgan Freeman és Chris Rock meg nem kötözik Aaron Eckhartot… utána meg végképp nem.

    A jelenetben ugyanis a Rock által alakított zöldfülű bérgyilkos hatalmas ügybuzgalmában úgy dönt, megskalpolja szegény Aaront, de a kivitelezésbe hiba csúszik, és csak néhány erős rántás után sikerül hátratépkedni a szerencsétlen flótás fejbőrét.

  10. 1 / 10

    Drive – Gázt! (2011)

    A tavalyi év egyik meglepetésfilmje felidézett nekünk valamit a hetvenes évekből, amit már régen elveszettnek hittünk, Ryan Gosling pedig ezzel a mozival vált visszavonhatatlanul generációja favoritjává. A hallgatag sofőrsrác persze csak megszorításokkal bélyegezhető hőstípusnak, hiszen néhány szituációban nem egészen úgy viselkedett, ahogy azt az etikett diktálta volna.

    Amikor például a nővel az oldalán egy rosszfiú társaságában beszállt a liftbe, akkor az ottani szereplése meglehetősen ellentmondásosra sikerült. A csók még rendben van, de az, hogy ezt követően szó szerint belelépett a másik férfi fejébe, már morálisan megkérdőjelezhető cselekedet volt. Így lehet a közönség arcára mosolyt varázsolni, majd ugyanazon percben azt jól oda is fagyasztani.

    Tovább:
    A legfrissebb cikkekhez
    A kategória legújabb cikkeihez
    Az amerikai elitkommandó kudarcba fulladt első bevetésének történetéhez

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Májusban megtartják az első szépségversenyt a mesterséges intelligencia által tervezett nőknek

További cikkeink a témában