Tony Stark nem élcelődik már úgy, mint régen, de azért a vasököl még mindig oda csap, ahova köll. Néha talán kicsit melléüt, de a végén azért beviszi a gyomrost.
Mit kíván Vasember népe? Tömény akciót? Látványt? Jó poénokat? Kemény főellenfelet? Kerek sztorit? Nos, a harmadik rész két kézzel szórja mindezt a lábaink elé, hozza, amit hoznia kell, sőt, még egy kicsit többet is, és pontosan emiatt a több miatt fogja néhány nézőnél kicsapni a biztosítékot. Mert Vasember már nem Tony Stark, hanem a ruha maga. Ami életre kel. És cselekszik. Rosszul hangzik? Annyira pedig nem bajos az ügy.
Ha úgy vesszük, az irány meglehetősen érdekes, mert a ruha és Stark egységét bemutató előző részekben pontosan az hozott minket erős izgalmi állapotba, hogy a páncéllal felturbózott Tony gyakorlatilag egy nímandba oltott senki volt gúnyája nélkül, beszólásai azonban mindig akadtak, laza volt, mint egy jamaikai vízibicikli-kölcsönzős. A Vasember 3 pontosan ezt a ruha nélkül mit érek én-vonalat igyekszik kicsit jobban kibontani, de úgy, hogy több páncélt dob be a közösbe, mint amennyit egy közepes középkori csatában a felek elhasználtak volna, maga a vas pedig már sokszor nem Tony Stark része, hanem egy önállóan, avagy Jarvisnak, a Stark-művek mesterséges intelligenciájának köszönhetően cselekvő egyén.
Ennek és Tony pánikrohamainak köszönhetően Vasember kicsit visszavesz karcosságából, de hősiességéből egyáltalán nem ad le egy dekányit sem. Nincsenek akkora beszólások, nincsenek akkora poénok, mint korábban, ami marad helyette, az az akciójelenetek szép kidolgozottsága, és egy elsőre tökéletesen hihetetlennek tűnő, lemondó legyintésre ingerlő sztorivonal, amelybe ha jobban belegondolsz, igencsak ki van találva.
Tony Stark ezúttal egy Mandarin nevezetű gonosszal kerül szembe, aki magát tanítóként mutatja be Amerika számára. A főgenya kivívja Vasember haragját már azzal is, hogy ripityára bombázza főhadiszállását, így nincs mese, Stark elindul, hogy felhajtsa a bolygót félelemben tartó rosszcsontot. Közben valahol Florida-Felsőn új, roppant érdekes tulajdonsággal ellátott szuperemberek tűnnek fel, akiknek legyőzése nehezebb lesz, mint egy Uwe Boll-film széles mosollyal való végignézése.
A legfontosabb a filmmel kapcsolatban, hogy semmiképpen se keseredj el az első fél óra láttán! Történik ott minden, aminek nem kellene, suttyomban szenteltvizet spriccelnél a vászon felé egy műanyag Vasember-vízipisztolyból, de nem kell temetni a franchise-t, az életre kelt ruha, a cuki gyereksegítő és az egyéb stílusidegen blokkok beiktatása nem egy olyan Pókember 3-klónt eredményez, amitől még Walt Disney is hupililát hányt volna.
Szerencsére Robert Downey Jr.-ban még mindig benne van a dög, még ha kevesebbszer is mutathatja meg, Shane Black pedig úgy veszi át Jon Favreu-tól a rendezői székben gubbasztás jogát, hogy egy picit más megvilágításban ugyan, de a végére azért a jól megszokott Vasember-hangulatot kapjuk, egy olyan epikus csatajelenettel, amitől Michael Bay sírva locsolna benzint a teljes munkásságára, és pöccintené rá a gyufát.
A Vasember 3 egy ízig-vérig látvány-blockbuster, egy nem tökéletes, de méltó harmadik rész, amivel itt akár be is lehetne, és be is illene fejezni a szériát, de Hollywood nyilván nem hagyja majd annyiban a dolgot, dobogni fog még az acélszív, talán Paksi Endre is elmorzsol majd egy könnycseppet, ha bejelentik a negyedik felvonást. Nem kellene, de nyilván a pénz fog beszélni és nem az észérvek.