Függetlenül attól, milyen minőségben robogott át rajtunk hamisan sípoló vonatként a helyi X-Faktor, akkor sem lenne sokkal jobb a magyar popszakma helyzete, ha jobbnál jobb énekesek csaptak volna össze, hogy a végén maradjon egy, aki mindent visz. Csak éppen azt nem, amiért a versenyző jött: a sikert. Legalábbis tartósat. Mondjuk talán a dobhártyánk nem könyörgött volna a gyors halálért. Baj, az volt, de nem csak a hangok miatt. Mert követelmény, hogy mindenki világsztár akarjon lenni, vagy csak szimplán a popszakma legtündöklőbb csillaga. Nem zenész. Nem dalszerző. Sztár. De az ilyesmit nem adják ennyire könnyen, ráadásul először érdemes lenne magyar sztárrá válni a tartós siker érdekében.

Tegyük fel, oké, megnyerted az X-Faktort. Megvan a veled foglalkozó menedzsment, a lemezszerződés, egy durva turné, kocsi, ház és gruppik a gardróbban. De mindegy, mi lesz azon a bizonyos első lemezen? És ki fogja megírni? Lesz-e rajta bármi olyan, amitől az ember nem fog laposakat pislogni? Fog-e működni a turné, ha már nincs mögötted egy hatalmas kivetítő, hanem mondjuk csak egy fehérre mázolt fal egy gulyásillatú falunapon? El tudsz-e innen jutni mondjuk egy Syma csarnokig, vagy ne adj’ isten egy Arénáig kitartó munkával? Hajlandó vagy-e magadra termékként gondolni? Legalábbis egy darabig…

Az, hogy az énekes termékké válik, nem is feltétlenül baj, egy termék ugyanis megköveteli magának, hogy kitalálják, vagy jobb esetben kitalálja magát. A legjobb persze az utóbbi eset, még akkor is, ha az általunk kitalált termék nem túl eredeti, de legalább olyan, mint mi magunk vagyunk. Természetesen már nagyon nehéz újat alkotni, minden dalt megírtak már legalább egyszer, mindig hasonlítani fogsz valakihez. És akkor mi van? Attól még lehetsz szórakoztató. A baj akkor érkezik le közénk sunyi csendességgel, amikor elfogynak az ötletek, illetve amikor a nyertes csak énekelni tud, és ez minden, ami a zenéhez kapcsolja. Jobb esetben látott már gitárt egy halvány fotón…

Ha nem írsz magadnak mindent vivő slágert, akkor nincs sok esélyed. Dolgozhat bárki a legjobb magyar zeneszerzőkkel, hangszerelőkkel, a végeredmény még lehet unalmas, főleg, ha az ember, akiben állítólag benne van az X, nem tudja élettel megtölteni a produkciót. Arról pedig nem is beszélve, hogy sajnos az ország nem bővelkedik sem másoknak is dolgozó jobbnál jobb dalszerzőkben, sem menedzsmentekben, és azok, akik mégis a jók közé sorolhatók, teljesen nyilvánvalóan nem tudnak mindenkit kiszolgálni, vagy ha mégis, akkor túl sokszor csúsznak bele középszerű megoldásokba. Nem csoda, hiszen túl sok a potenciális ügyfél, sok a megrendelés, pontosan azért, mert túl sok a magyar világsztár.

És nem feltétlenül a tehetségkutatók minősége, hanem azok magas száma miatt történik mindez. Régen ott volt ugye a Ki mit tud?, etted, nem etted, nem kaptál mást, aminek sok-sok legendás együttest/énekest/énekesnőt köszönhetünk (Hungária, Kovács Kati, Neoton, Metro stb.), ők azonban képesek voltak fent maradni, olyannyira, hogy legtöbbjük még a mai napig is aktívan tolja a szekeret ilyen-olyan minőségben. A mai versenyzők többsége valóban elhiszi azt, hogy belőle is hasonló nagyság lesz, csak éppen azt felejti el, hogy változtak az idők, és itthon csak azokból lesz igazi sztár, akik nem hajlandóak követni a számukra kijelölt ’70-es évekbeli modellt.

Mert mit jelent még manapság egy lemezszerződés? Alig ötezer eladott példányért hozzánk vágnak egy aranylemezt, és nem sűrűn kerülnek a kezekbe ilyen csillogó csecsebecsék – ebből is látszik, hogy haldoklik a piac, tehát az előadó nem az albumai eladásából vesz majd új autót, hacsak nem egy félig elrohadt Trabantra vágyik, amiben már évek óta egy mangalica sertés lakik. Ahhoz, hogy valóban a saját előadóságából tudjon élni, be kell vállalnia sok olyan fellépést is, ami nem lesz olyan csillogó, mint egy tehetségkutató színpada. Sőt, többnyire abszolúte a szürke magyar hétköznapokból érkező közönség előtt kell játszania, akár valahol az ország egy eldugott pontján, ami nem biztos, hogy úgy néz majd ki, mint egy Robbie Williams-koncert első sora.

Lehet, hogy a rádiók és a zenetévék játszani fogják a dalait, de ha sem dalszerzőként, sem szövegíróként nem jegyzi a számokat, akkor vajmi kevés összeg marad a zsebében, az előadói jogdíj ugyanis annyira csekély, hogy abból nem jöhet össze a hatalmas habzsi-dőzsi. Tehát továbbra is koncerteznie kell, ha fenn akar maradni. Sokszor, sokat, akármilyen körülmények között. Ez a szerencsésebb eset, hiszen feltételezi, hogy vannak fellépési lehetőségei. És csak akkor működik a buli, ha az énekes élvezi is azt, amit csinál. Bárhol. Bármikor. Úgy igazán. Ehhez azonban az kell, hogy mindvégig tisztában legyen a magyar valósággal.

A probléma akkor kezdődik, amikor a reménybeli énekesgéniusz rájön, milyen a világsztároknak kijáró csillogás magyar verziója. Amikor telt ház előtt játszik ugyan, de egy olyan közönségnek, amilyet ő sosem akart kiszolgálni, egy olyan helyen, ami messze áll a világ nagyvárosaitól, olyan lepukkant körülmények között, amiről azt hitte, maximum csak Kazahsztán eldugott falvaiban létezhet. Vagy amikor ráébred, hogy a nagykoncertjére nem akarnak bejönni azok emberek, akiktől annyi szavazatot kapott a tévében. Persze hogy nem, hiszen a szavazáshoz igazából aktívnak sem kell lenni, ráadásul olcsóbb is, nem kell drága koncertjegyet fizetni, és nem kell kimozdulni otthonról, majd végigállni egy másfél órás koncertet.

A precízen összerakott rádiós slágere két hónap alatt kikerül a rotációból, majd ha szerencséje van, még egyszer-kétszer képes lesz véghezvinni hasonló mutatványokat. Aztán ennyi volt, hiszen addig már véget is ért egy következő tehetségkutató. Közben pedig nem érti, hol marad a sztárlét. Itt van az, csak másképp. Itt van a szeme előtt valamiféle fennmaradásként egy sekély, zavaros vízen, csak éppen sokan óceánjáróval igyekeznének nekivágni az útnak. Rossz hajó, rossz vízre.

És aki ezzel tisztában van, az viszi valamire. Mert benne még ott lesz valami földhözragadtság, ami ehhez a műfajhoz feltétlenül szükséges. Az, aki ennek ellenére még mindig szórakoztató marad, abban van csak benne az X. De világsztár senkiből sem lesz. Ahhoz már igazi csodára van szükség. Hogy Oláh Gergő képes lesz-e a csodára, az majd kiderül. Esélye mindenkinek van, ha kevés is.

Tovább:
A Player legfrissebb cikkeihez
Miért néz a magyar X-Faktort, ha utálja?
Éneklő papagáj került a német Csillag születik döntőjébe

(Fotók: RTL Sajtóklub / Bársony Bence)