A Zombieland 2 a legviccesebb film azok közül, amiknek jóformán semmi sztorija nincsen

Még mindig jó nézni, ahogy Woody Harrelson és barátai zombikat aprítanak, marha szórakoztató őket újra látni, még arról is megfeledkezel, hogy elfelejtettek a filmhez igazi történetet írni.

A Zombieland: A második lövésen ugyanis inkább egy gegcsapat dolgozhatott, mint forgatókönyvírók, nekik viszont sikerült egy rakás elég jól működő poént összefűzni úgy, hogy elevickéljen egy papírvékony történet hátán, és ha valami, hát ez nagyon nagy meló volt. 10 év telt el a Zombieland óta, most már jóformán annak sem tudjuk megmondani, hogy mi volt a története, de az mindenkinek megvan, hogy mennyire szórakoztatóan tudott behúzni mindenkit úgy a zombivilágba, ahogy senki más nem tette.

Zombifilmekből és sorozatokból van most már kirakva a kerítés, nem is tudna akkorát ütni a Zombieland 2, nem is akar, sőt, annyira pontosan tisztában is van azzal, hogy nincs jó helyen és időben, hogy ezt az első pillanataiban közli is, majd megköszöni neked, hogy mégis vettél rá jegyet. Aztán elkezdődik az őrület, és onnan csak az történik, amire számít az ember. Ez pedig egyszerre jó és rossz.

A film ugyanis mindössze annyi sztorival rendelkezik, hogy Little Rock (Abigail Breslin) felnőtt, nagyon elege van Tallahassee-ből (Woody Harrelson), pasizni akar, lehetőleg valaki olyannal, aki él. Közben tesója, Wichita (Emma Stone) és Columbus (Jesse Eisenberg) sikertelenül fonják szorosabbra kapcsolatukat, annyira, hogy szétmennek. Ezek után Little Rock és Wichita eltűnnek. A díszférfiak aztán találkoznak a buta, de szőke Madisonnal (Zoey Deutch), aztán elindulnak, hogy megkeressék Little Rockot, aki lelépett egy hippivel, ezt pedig Tallahassee nem hagyhatja annyiban. Közben erősebb zombik jelennek meg odakint.

És ennyi. Újra előkerülnek a szabályok, újra fröcsög a vér, és már megint ülnek a beszólások, a színészei pedig láthatóan élvezik, hogy újra zömbiföldén hentelnek és utazgatnak. És jó látni őket. Ezek a karakterek nagyon is működnek, az újak pedig tökéletesen kiegészítik őket, egyedül talán csak a „hasonmás” vonal erőltetett és túlhúzott kicsit, de az is egy egész pofás harcjelenetbe torkollik, szóval különösebben még akkor sem lehet haragudni rá, ha egyébként simán ki lehetett volna vágni a filmből.

De ha ilyen alapon vesszük, a film felét ki lehetne vágni, és akkor is ugyanúgy eljutna a csapat A-ból B-be. Inkább tényleg gegek összessége a Zombieland folytatása, mint egy egybefüggő történetfolyam, de így is elég jól működik, mert annyira imádni valóak a karakterek, és annyira jók a poénok, illetve a dumák, hogy egyáltalán nem zavar, mi folyik itt Zombigyöngyösön, csak menjen ez a pár jóember, és kerüljön mindig nagyon fura bajba.

Azt viszont eléggé kevéssé érteni, hogy miért néz ki úgy, mintha egy közepes tévéfilm lenne, hiszen több pénzből készült, mint az első rész, bár valószínűleg a színészek megemelkedett gázsija miatt kellett mélyebben a zsebekbe nyúlni, más értelmes magyarázat nincs a plusz 10 millió dollár elköltésére. Nem arról van szó, hogy ne néznének jól ki a zombik, mert a maszkmesterek szokás szerint nagyon jó munkát végeztek, csak amikor belép a képbe a CGI, olyan, mintha egy C-kategóriás számítógépes játék átvezetőit néznéd. Szerencsére nincs sok ilyen jelenet, de amikor van, akkor legszívesebben oda se nézne az ember.

Aki bírta az első részt, az jórészt a másodikat is bírni fogja, javarészt arra épít ugyanis, hogy felmelegíti egy kicsit a káposztát, ellövi újra az első epizód sablonjait, felépít pár új poént és karaktert, röhögtet, szórakoztat, aztán hazaenged mindenkit a dolgára lazán, miközben tudja, hogy a világot megváltani már nem fogja. Ez a lazaság viszont ragadós, ráadásul tényleg vicces is, az pedig tényleg csak hab a tortán, ami nem sokkal a stáblista legördülése után történik, mert az már önmagában megér egy mozijegyet.

7
  • Még mindig baromira szórakoztató ez a banda

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon