Három napja még semmit nem tudtunk róla, amikor megláttuk, akkor meg már majdnem levitte a fejünket. De csak semmi pánik!

A csillagászok január 7-én vették észre, hogy egy nagyjából 11-36 méter széles szikladarab a Föld felé száguld. Nagy para ugyan nem volt, hiszen a négy éve Oroszország fölött felrobbant cseljabinszki meteor is 20 méteres volt, és annak is csak kisebb darabjai érték el a földfelszínt, de azért biztos ami biztos, elnevezték az objektumot 2017 AG13-nak, és kiszámolták, hogy pontosan hová kapjuk a tockost.

Kiderült, hogy sehová, ugyanis az AG13 tegnap, azaz január 9-én itthoni idő szerint 14:47-kor a Föld és a Hold távolságának a felére közelített meg minket, integetett, aztán balra el. Csak megjegyezzük, hogy a Föld-Hold távolság fele cirka 170.000 kilométer, ami csillagászati léptékben egészen apró távolság. Annyira apró távolság, mintha egy komisz kölyök meglőne csúzlival, a kilőtt csapágygolyó pedig diszkréten összeborzolná a hajadat.

A csillagászok egyébként már eddig is nagyjából 15.000 olyan égitestet regisztráltak, melynek pályája a bolygónkéhoz közel vezet, mégis előfordul olykor-olykor, hogy későn veszünk észre egy közel kerülő aszteroidát. Olyan is volt, hogy csak akkor vettek észre egyet, amikor az már elszáguldott a Föld mellett. Némi nyugodtságra adhat okot, hogy az igazán nagy kóbor sziklákat, melyek fenyegetést jelenthetnek, már ismerjük...

...legalábbis ez az általánosan elfogadott tudományos álláspont. Azért ha elfogadsz tőlünk egy tanácsot, ne nagyon halogasd a jó dolgokat!

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A Ted Lasso színésznője a kamerák előtt küldött el egy fotóst a fenébe

Egyetlen jedinek sem kell félnie a Lego TIE Interceptortól

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés