A két és fél perces klipben arról kérdeznek néhány fiatalt, mit jelent nekik az édesanyjuk, majd azt is megkérdezik, szokták-e tudatni az anyukájukkal, mennyire szeretik őket. Mivel az alanyok egyike sem ad határozott pozitív választ, megkérik őket, hogy írjanak egy levelet az anyáknak, majd ezt hangosan fel is olvastatják velük.

Egy ilyen szituációban természetesen elszabadulnak az érzelmek, a nézőben is, főleg, mivel azt látjuk, hogy az egész jelenetet egy másik szobában néhány anyuka meghatottan figyeli.

Miután a kísérleti alanyok felolvasták a leveleiket, az interjúztató közli velük, hogy az egészet egy szomszéd szobában végignézték az anyák is, majd külön-külön behívják őket, hogy megtörténhessen a nagy összeborulás.

És akkor most nézd meg szépen a saját szemeddel, mi történik!

Azok az arcok a végén megfizethetetlenek. A jelenet nyilván megrendezett, de képtelenség nem teli pofával vigyorogni, amikor az illető közli, hogy ez nem az ő anyukája, a kísérlet vezetője pedig erre még visszakérdez: Biztos benne? Azért ölelje már meg, jó?

Még a reklám üzenetével (Nincs szükséged buta kísérletekhez ahhoz, hogy elmondhasd édasanyádnak, mennyire szereted.) is messzemenőkig egyet tudunk érteni, szóval teljes az öröm.

Ez már nem is reklám, hanem érzelmi hullámvasút. Megmondtuk, imádjuk.