Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

A University College London egyik kutatója, bizonyos Kit Opie arra a következtetésre jutott, hogy azért nincs a hím homo sapiens péniszében csont, mert a modern ember alapvetően hűséges típus. Hogy mi van?! Már mondjuk is.

Kezdjük az elején! Ha az erekcióddal simán le tudnál dönteni egy félig elrohadt falusi kerítést, akkor először is gratulálunk, másodszor viszont ki kell ábrándítanunk, ugyanis még akkor is csak kismiska vagy a távoli elődeinkhez képest, ha amúgy egész éjszaka bírod állóképességgel.

Az embernek ugyanis a törzsfejlődés korai szakaszaiban még volt péniszcsontja, úgy ahogy néhány emlősnek - mint például a kutyának - egyébként még a mai napig is van. Egy Gill Bejerano nevű kutató 2011-ben publikált tanulmányában megállapította, hogy az evolúció során az ember elveszítette azt a bizonyos DNS-szekvenciát, amely a férfi nemi szerv csontosodásáért felelős, de hogy pontosan miért jártunk ilyen cudarul, az a mai napig nyitott kérdés maradt.

Így néz ki a kutyák péniszcsontja. Nekik még van, neked már nincs

Szerencsére itt vannak nekünk a britek, akikről most már tényleg le kellene szállni, és abbahagyni a brittudósozást, mert nekik köszönhetően végre kitántorogtunk a sötétségből - már ami a péniszcsont égető hiányát, illetve annak eddig ismeretlen okát illeti.

Kit Opie csapata ugyanis rájött.

Ott kezdték, hogy kiderítették, mi szükség van egyáltalán a péniszcsontra. (Jah, mármint amellett, hogy a segítségével peckesebben áll a bré.) A péniszcsont igazi funkciója, vagy fogalmazhatunk úgy is, hogy az általa garantált evolúciós előny nem más, mint a sikeres szaporodás.

Egyes fajoknál ugyanis egy nőstényre több hím jelentkező is akad, ami az egyed szintjén komoly probléma. Gondolj csak bele; Miska dolgozik, ejakulál, aztán lihegve lefordul Katiról, de jaj, már jön is Zsiga, és azonnal rákuporodik a szabadon hagyott lyukra, így Miska hímivarsejtjei hiába ugrottak az ellenséges vonalak mögé, nem tudják megtermékenyíteni Kati petesejtjét.

Az evolúció szállította a megoldást, ami nem más, mint a - tutira kitalálod - ...

csodálatos PÉNISZCSONT!

A péniszcsont (tudjuk, hogy sok a szóismétlés, de nem találtunk rá szalonképes szinonimát) birtokában ugyanis szegény Miska még azután is rajta maradhat Katin egy ideig, hogy ellőtte a patront, így képes lesz megvédeni az ivarsejtjeit Zsiga borzasztó kangörcsétől.

Ezzel pedig el is érkeztünk az okokhoz: az embernek egészen egyszerűen már nem volt szüksége merevítőre, hiszen egy kulturált párkapcsolatban Zsiga nem furakszik az éppen megtermékenyülő Kati lábai közé. (Legalább azt meg kell várnia, hogy Miska kimenjen sörért.) Így a péniszcsonttal pontosan az történt, ami a funkció nélküli szervekkel szokott: elcsökevényesedett, majd eltűnt.

Nincs mese, az emberi erkölcs, a hűség, a romantika, a szerelem és a párkapcsolatok tisztasága vezetett végül oda, hogy a természet elvette tőlünk ezt a kis trükköt. Nyugalom, az így kialakult helyzetnek is vannak nyertesei, ami mondjuk téged pont nem vigasztal, ha nem vagy Pfizer-részvényes.

Ma is tanultál valamit. Szívesen!

(via)

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.