A Trónok harca egyik legszerencsétlenebb sorsú karaktere Theon Greyjoy. Persze, volt néhány ballépése, és egy időben nagyon lehetett utálni, de busásan megfizetett a hibáiért.

Lehet, hogy túl érzékenyek vagyunk, de mi már akkor elkezdtük megsajnálni, amikor Ramsay foglyul ejtette, pedig a legdurvább még csak ezután következett. Az ujjainak megnyúzását is elég volt végignézni, de az igazán kemény az volt, amikor az a szadista állat megszabadította férfiasságától, majd jóízűen elfogyasztott egy méretes kolbászt a társaságában. Beteg.

Ez a brutális élmény azóta is meghatározza a karakter jellemét és sorsát. Három évad után végre most jutottunk el odáig, hogy Theon végre talpraáll a traumából, aminek a jelek szerint az őt alakító színész, Alfie Allen is örül.

Történt ugyanis, hogy egyik rajongója posztolt egy közös képet a színésszel, a kép leírásában pedig nem túl hízelgő megjegyzést tett Theonra nézve.

Theonnal ellentétben én tököt növesztettem, és kértem egy közös fotót.

A poénkodás nem igazán tetszett Alfienak, aki azonnal Theon védelmére sietett egy gyönyörű kontrával:

Igazából anyukád kért helyetted.

Szép volt! Tessék végre leszállni szegény Theonról!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Metallica frontemberének középső ujját egy olyan tetkó díszíti, amit Lemmy Kilmister hamvaival kevert tintával varrtak

További cikkeink a témában