A kisfilm zseniális, Kevinből viszont véletlenül pénisz lesz.

Nem csak annyi lehetőség van még a Reszkessetek, betörők! című klasszikusban, hogy minden karácsonykor leadja a tévé – gondolta az írországi Aldi ügynöksége. Hogy ebből a gondolatból miképp jutottak el odáig, hogy a McCallister családot répák személyesítsék meg a reklámjukban, nem tudjuk – talán jobb is –, a végeredményt viszont láthatjuk. Az pedig nagyon szórakoztató, már csak azért is, mert nem lejátsszák másfél percbe sűrítve a sztorit, hanem át is dolgozták azt.

Mi legalábbis úgy emlékszünk, hogy az ember Kevin nem egy világszerte ismert személy bejutását akarta megakadályozni, és olyan pillanat sem rémlik, amikor egy hóember fütyije lesz néhány másodpercig.

Az Aldira mindig számíthatunk, ha rendhagyó reklámról van szó:

Tizenöt feldolgozhatatlan Aldi-reklám, amik annyira fájnak, hogy nincs rá szó

Szerintünk a 2016-os kiadású szinonimaszótárban a „csontvelőig kínos szóviccek” szócikk mellett az Aldi marad az egyedüli hivatkozási pont, annyira uralják a pályát. Valami olyan elképesztően, libabőrösen gáz reklámokat mutatunk, amiktől te magad fogsz elvörösödni a készítők helyett zavarodban, majd a falhoz vágod a hozzád legközelebb eső tárgyat. Komolyan elgondolkoztunk a tizennyolcas karikán.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés