Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Luke Brett Moore egy ideig nagy kanállal habzsolta az életet. Két év alatt majdnem 450 millió forintnyi ausztrál dollárt tapsolt el.

Emberünk 20 éves volt, amikor autóbalesetet szenvedett, majd a bankja – véletlenül – korlátlan hitelt biztosított számára. Első blikkre csak azt vette észre, hogy az 500 dolláros lakáshitelét gond nélkül levonták a számlájáról, pedig nem is volt annyi pénze.

Legjobb barátjával szórta a pénzt

Egy év után aztán rájött, hogy sokkal nagyobb összeget is le tud venni. És itt elindult az őrület:

  • szakított a középiskolás szerelmével
  • vett egy 36 ezer dolláros Maseratit, Michael Jordan által aláírt mezt, Amy Winehouse dedikálásával egy dobbőrt, plusz egy hajót
  • szörfparadicsomba költözött
  • ahol kokózott, csajozott, kurvázott. Ahogy ő fogalmazott: jól érezte magát.

Majd két évre rá, 2012-ben letartóztatták. 2015-ben pedig csalás miatt két év börtönre ítélték, ezután saját magát képviselte a bíróságon. És fél év múlva már feltételesen szabadlábra került. És most decemberben a fellebbviteli bíróság megsemmisítette az ítéletét, mert semmi törvényellenest nem tett – nem volt köteles értesíteni a bankot. Persze ettől még nem volt igazán etikus a magánakciója, de a bíró szerint manapság erkölcsi hibák miatt nem lehet valakit börtönbe küldeni.

Hősünk jelenleg jogot tanul, és a BBC-nek azt nyilatkozta, mai fejjel már nem költené el a kapott hitelt.

Te mit tennél?

(BBC)

Player Autószalon

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.