A csukát és a német bucót is lenyomta az év hala
Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Fölényes győzelem!

A Magyar Haltani Társaság 2010 óta minden évben meghirdeti az év hala közönségszavazást. Minden korábbinál több, 14 642 voks érkezett a három jelöltre: a német bucóra (Zingel streber) 18, a csuka (Esox lucius) 38 százalékot ért el, a győztes 44 százalékkal

A Magyar Haltani Társaság elnöke, Harka Ákos elmondta róla, hogy nagyra növő, megnyúlt testű, őshonos ragadozó hal, csúcsba nyíló szájában erős fogak ülnek, melyek közül kiemelkednek ebfogai. Oldalán elmosódó sötétebb sávok, néha foltok találhatók. Két hátúszóját, valamint farokúszóját fekete foltsorok díszítik. Magyarországon elterjedt, nagyobb folyókban gyakori, kisebb folyókban azonban csak a bővebb vizű alsóbb szakaszokon lehet rá számítani.

A víz oldott oxigéntartalmára érzékeny, ezért kerüli a duzzasztott, feliszapolódott folyószakaszokat, állóvizeink közül pedig inkább a jobb oxigénviszonyokkal rendelkező, nagyobb tavakban fordul elő.

Táplálékának zömét elsősorban a küsz képezi. Húsa szálkamentes, kiváló minőségű, a halgasztronómia egyik kedvelt alapanyaga. A horgászok körében a legnemesebb ragadozóként ismert, a Magyarországon horoggal kifogott legnagyobb, 15,5 kilós példányt 2014-ben zsákmányolták.

Minden érintettnek gratulálunk!

Ez is érdekelhet:

(Forrás: MTI, fotó: Komka Péter)

Elindult a Rakéta, a Player jövőmagazinja!

November elején startolt el új magazinunk, a Raketa.hu, melyben veletek együtt keressük a válaszokat az előttünk álló évek nagy kérdéseire.

Kiemelten foglalkozunk az autózás/közlekedés forradalmával, az okos otthonokkal, a klímakérdéssel, megújuló energiával, a legizgalmasabb, éppen zajló társadalmi változásokkal és rengeteg termékkel és szolgáltatással, ami pillanatokon belül ránk töri az ajtót.

Kövesd be a Rakéta Facebook oldalát, hogy biztosan ne maradj le a jövőről!

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.