Az óriásvarangy nagy gondot okoz Ausztráliában, ugyanis a faj amellett, hogy nagyon elszaporodott – kb. 200 millió példány él a kontinensen –, a mérge megöli az őket elejtő emlősöket és hüllőket, így igencsak pusztító hatással van az ausztrál élővilágra.

Így most Nyugat-Ausztrália nemzeti parkokért és vadállományokért felelős hivatala kolbászt készítene a kevésbé mérvező óriásvarangyok húsából, hogy a varangyhúsra szakosodott őshonos állatok egy életre megundorodjanak a mérgező csemege ízétől-szagától.

A gyilkos fogás

A nagyobb hatás érdekében sóval is alaposan átitatták a kolbászt, így aztán garantált volt a hányinger a varánuszok és erszényesnyestek esetében, melyek miután megették a kolbászt, megbetegedtek.

„Az élmény következtében a ragadozók el fogják kerülni a varangyokat, amikor legközelebb majd találkoznak velük”

– mondta Corrin Everitt, a hivatal óriásvarangy-programjának koordinátora.

Íme, az isteni csemege

A szakember szerint a módszer hatékony: az eddig kolbásszal megetetett erszényesnyestek mintegy fele-kétharmada megtanulta, hogy jobb nem falatozni az óriásvarangyokból. Egyébként az állam azért döntött a különös módszer mellett, mert nem tudták sem csapdába ejteni a varangyokat, sem pedig megritkítani a populációjukat.

(forrás: abc.net.au, MTI, The Guardian)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés