Ennél mozgalmasabb fél perc már nem lesz a héten, pedig még csak most kezdődött.

Egy Long Island-i fodrászat biztonsági kamerája egy eseménydús, fordulatoktól nem mentes rövidfilmet forgatott a hétvégén. A felvétel elején még egy átlagos napot láthatunk, a szakember éppen egy úr csitrijét nyírja, miközben egy szép korú hölgy épp a sorára vár a csontszínű kanapén.

És ekkor felpörögnek az események:

egy szarvas beugrik a kirakaton keresztül, átgázol a várakozó asszonyon és egy hátsó pihenőhelyiségbe rohan.

Üvegcsörömpölés, sikítozás, rendezni sem lehetne félelmetesebbet. Ekkor néhány pillanatig csak patatrappolást hallunk, valamint egy női hangot, aki ordít az alkalmazottjának, hogy zárja rá az ajtót az állatra. Ám a szívós szarvas onnan is kiugrott, majd távozott az ajtón.

Kicsit azért vegyük komolyabbra is a hangot, merthogy ez a jelenet tökéletesen mutatja, mennyire csökken az állatok élettere a növekvő beépítettség miatt. Elfoglaljuk az állatok területét, akik kénytelen a városba szokni, és még a nagyragadozók száma is csökkent, így ők se tizedelik a szarvaspopulációt, ami ugye a körforgás része lenne.

Egyébként egy ember sérült meg, de ő is csak könnyebben. Reméljük, a szarvasnak sem esett baja.

(via 444.hu; fotó: Europoster)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában