Egy sima mezei BP töltőállomás a floridai Jacksonville-ben, 2018-ban. Megtörtént eset.

Mint a legtöbb benzinkúton, itt is találhatsz mikrosütőket, melyek arra valóak, hogy az itt vásárolt péksüteményt, pizzát, akármit fel tudd bennük melegíteni. Az itt lévőkön annyi az extra, hogy mindegyiken ott virít egy kis matrica, melyen az olvasható, hogy

Ne melegíts benne vizeletet!

A matricák kihelyezését a kút menedzsere, Parul Patel rendelte el. A rejtvény megoldása egyszerű, mint egy pofon: mivel a környéken két olyan labor is található, mely a vizeletben lévő drog kimutatására specializálódott, naponta térnek be az állomásra olyan emberek, akik nem vásárolnak semmit, csak a kezükben szorongatott vizeletmintát szeretnék egy kicsit megmikrózni.

Parulnál akkor telt be a pohár, amikor az egyik illető, akit felszólítottak, hogy ezt azért talán már mégsem kellene, azzal replikázott, hogy nincs olyan tábla, ami tiltaná ezt a tevékenységet.

Így.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés