Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózathoz (ELKH) tartozó Ökológiai Kutatóközpont Ökológiai és Botanikai Intézete ismét felhívásban kéri a lakosságot, hogy segítsék a kutatókat a hazai tigrisszúnyog-populáció feltérképezésében.

A szárazság után beköszönő csapadékos, meleg időjárás kedvez a csípőszúnyogok fejlődésének. Ilyen időben tömegesen kezdenek el szaporodni a szúnyogok, köztük nemcsak a hazai, hanem az újonnan megjelent idegenhonos fajok is. Az ökológusok ezért arra kérik a lakosságot, hogy

Azért fontos a fajjal foglalkozni, mert aktívan csípi az embert, a házi- és vadállatokat, kétéltűeket, hüllőket és madarakat, és legalább 22 féle vírust terjeszt. Mint írják, az általa terjesztett veszélyes kórokozók magyarországi megtelepedésének az a feltétele, hogy a fajnak nagy egyedszámú, stabil populációi legyenek Magyarországon. A jelenlegi adatok alapján a kutatók azt feltételezik, hogy ilyen populáció még nincs, de nagyon fontos a folyamat állandó és szakszerű nyomon követése. Ebben kérik a lakosság közreműködését.

„Tavaly a beküldött mintákból negyvennyolc bizonyult ázsiai tigrisszúnyognak, a viszonylag szétszórt előfordulási adatok pedig azt jelzik, hogy több megyében is felbukkanhatnak az ázsiai tigrisszúnyog példányai. A beküldött példányokon virológiai teszteket végeztünk, de eddig még mindegyik teszt negatívnak bizonyult a Nyugat-nílusi láz, Usutu-, Chikungunya-láz vírusára” – idézik a közleményben Soltész Zoltánt, az Ökológiai és Botanikai Intézet kutatóját.

De melyik szúnyog a tigrisszúnyog?

A tigrisszúnyogot viszonylag könnyen fel lehet ismerni, ugyanis ez a faj nagyon kontrasztos színezetű: fekete alapon hófehér pikkelyekből álló foltok, csíkok szegélyezik a testét, lábain fehér gyűrűk találhatók, hátán egyetlen hosszanti fehér csík húzódik. A tigrisszúnyog kis méretű: testhossza mintegy öt milliméter.

Az enyhébb telek segítik a szúnyogok áttelelését, a hosszabb nyarak pedig lehetővé teszik, hogy évente a korábbiaknál több generáció fejlődjön ki. Az olykor rövid időszakra koncentrált, nagy mennyiségű csapadék növeli az olyan kis vizek – belvízfoltok, vizes árkok, pocsolyák – számát, amelyek a csípőszúnyog-lárvák életterét biztosítják. Ezért a hazánkban őshonos mintegy ötven faj többsége a korábbiaknál nagyobb területen és érzékelhetően nagyobb egyedszámban zaklatja az embereket.

Ezzel párhozamosan a nagy távolságú, tömeges teherfuvarozás utat nyit a távoli élőhelyek inváziós szúnyogfajainak hazai megtelepedésére is. A kutatók szerint ezért tudott megjelenni a Kárpát-medencében az ázsiai tigrisszúnyog, amelynek csípése más fajokénál hevesebb allergiás tüneteket válthat ki az emberben. Magyarországon új fajként tűnt fel a koreai csípőszúnyog és az ázsiai bozótszúnyog is. Míg a tigrisszúnyognak még csak szórványosan megjelenő példányait gyűjtötték, az utóbbi két fajnak már önfenntartó népessége él Magyarországon.

Ez is érdekelhet:

(Forrás: MTI)

Player Autószalon

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.