Hősünk, miután tekerés közben kiszúrta a kocsira felpakolt bringát, vérszemet kapott. Nem állítjuk, hogy nem volt fájin a darab, de valami tutira bekattant vagy elpattant nála, mert olyan elszánt hajtóvadászatot indított a bringa után fényes nappal Londonban, hogy az egy Guy Ritchie-filmben is simán elmenne.

Először csak finom mozdulatokkal próbálta leválasztani a bringát a járgányról, majd miután látta, hogy nem jön össze a dolog, nem adta fel.

Üldözőbe vette, mintha csak a szavannán vadászna.

Úgy sejtjük, hogy nem ez a srác lesz a bashful (szégyenlős) szó illusztrációja a következő képes szótárban, ugyanis nem igazán rendítette meg a körülötte köröző autók látványa. Az óvatos vagy körültekintő jelzőt sem használnánk az esetében, viszont elhivatottságból jelesre vizsgázott. Mert amikor már ő is látta, hogy ez az egész akció tényleg el lett baszva, és hosszúra nyúlt, mint az őszi hadjáratnak tervezett első világháború, egy adott ponton végleg benyomta az all-int: a saját bringáját a földre dobta, majd rohanni kezdett a vad után, és közben ilyen fejet vágott:

Klasszikus ez a felvétel. Még sokáig emlegetni fogjuk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz remek film az „annyira szar, hogy az már jó” kategóriából

További cikkeink a témában