Jarno Cordia ennek megfelelően járt el, mondjuk neki nagyjából 5000 ugrás után már belefér egy kis vagánykodás.

A bokájára szerelt vödörnyi méretű (és saját maga által épített) sugárhajtőműveket nyolc liter üzemanyaggal tudta feltölteni, mely nagyjából három percnyi működést tett lehetővé Hollandia fölött.

Mivel ez volt az első ilyen mutatványa, nem használta ki teljesen az apró hajtőművek által kínált tolóerőt, csupán a teljesítményük 60-70 százalékáig hajszolta őket. A célja saját elmondása szerint az, hogy egyre bátrabban használja az eszközt, egészen addig, míg el nem éri a maximális üzemanyagmennyiséget, ami húsz liter, amivel 6-8 percig lesz képes működtetni a sugárhajtóműveket.

Itt a látványos mutatványról készült videó. (1:50-nél kezdődik maga az ugrás.)

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Közös dalt adtak ki Paul McCartney és John Lennon fiai

További cikkeink a témában