Henry Cavill a Vaják második évada miatt megint bekerült a reflektorfénybe. A The Graham Norton Show-ba is kapott egy meghívást, ahol a házigazda simán hangot adott annak, hogy nem tartja sokra a színész hobbiját.

Cavill ugyanis igazi kocka. Nemcsak a számítógépes játékokat imádja, de Warhammer figurákat és maketteket is gyűjt, ráadásul ezeket saját kezűleg szokta kifesteni. A rajongói épp ezért imádják a 38 éves színészt, hiszen emberünk egy személyben bizonyítja, hogy egy sikeres férfi is hódolhat olyan hobbiknak, melyeket néhány évtizeddel ezelőtt még idétlen penészvirágoknak tulajdonított a közvélekedés.

Nos, Graham Norton a jelek szerint még mindig ezt a vélekedést osztja, ugyanis a beszélgetés során nem átallott viccet csinálni Cavill passziójából. A videojátékokkal kapcsolatban Nortonnak nem volt epés megjegyzése, hiszen azt már ő is tudja, hogy vannak olyan e-sportolók, akik még nála is többet keresnek, amikor azonban a színész bevallotta, hogy a kifestett makettekből hadsereget állít, amivel más játékosok ellen szokott játszani, a showman tett egy némileg cinikus megjegyzést Cavill mókás játékára.

A beszélgetésbe ekkor ugrott be Cavill oldalán a szintén a stúdióban ülő Tom Holland azzal, hogy ez szerinte is nagy móka lehet, és szívesen kipróbálná egyszer.

Szögezzük is le gyorsan, hogy szerintünk Norton egyáltalán nem akart bántani senkit, szurkálódó megjegyzése pedig teljesen ártatlan volt, a videó alatti kommentekben viszont nagyon sokan kikérték maguknak a házigazda lefitymáló szavait és köszönetet mondtak Cavillnek, amiért a Nortonhoz hasonlók megbélyegzése ellenére is felvállalja, hogy ezzel tölti a szabadidejét.

Reméljük, senki nem érezte vérig sértve magát egy aprócska ugratás miatt!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Májusban megtartják az első szépségversenyt a mesterséges intelligencia által tervezett nőknek

További cikkeink a témában