Tízes skálán mennyire csinálnál magad alá, ha a te gyereked mondana ilyeneket?

Az internet népe elkezdte összegyűjteni, milyen hátborzongató, rémálomba illő dolgokat tudnak mondani vagy csinálni gyerekek, mi pedig kimazsoláztuk a szerintünk leglibabőrösebbeket.

„Mikor a fiam három éves volt, elkezdett énekelni egy lengyel altatódalt. Azt a dalt, amit még a férjem nagyanyja énekelt a családjának. A nagymama még a fiam születése előtt meghalt és a családban egyikünk sem beszél – vagy ami azt illeti, énekel – lengyelül.”

„Még anno az öcsém folyton a „másik nagyszüleiről” beszélt, akik egy öreg, kék házban laktak. Miután sokszor mondtuk neki, hogy hagyja abba ezt a hülyeséget, azt mondta, el tud vinni oda. Úgyhogy gondoltunk egyet, vigyen el… A kis öt éves meg 45 percen keresztül folyamatosan mondta az útirányokat, míg végül megérkeztünk 4-5 várossal arrébb egy elhagyatott, kék ház elé, ahol egyikünk sem járt soha életében.”

„Kétéves fiammal sétáltunk a temető mellett, mikor megállított: Anya, ki az a piros kabátos bácsi a kőháznál? És a mauzóleumra mutatott. Senki nem volt ott. Erre ő: Integet! És elkezdett integetni, majd azt mondta: Idejön hozzánk!

„A lányom öt évesen rám néz és azt mondja: Te vagy a legjobb anyukám! Én egy kicsit összezavarodtam és nevetve kijavítottam: Én vagyok az egyetlen anyukád. Erre azt mondja: Nem, te vagy a harmadik, de téged szeretlek a legjobban!”

„Hétéves fiammal sétálunk az erdőben. Síri csend. A fiam egyszer csak a semmiből megszólal: Az erdő véráldozatot követel.”

„Ovis csoportot felügyeltem, mikor az egyik kislány odajött és rábökött a hasamra: Egy pici baba van benne! Egy pici baba van ott! Még hat hetes voltam és senkinek sem mondtam el, hogy terhes vagyok.”

„Gyerekként éjszaka sokszor arra ébredtem, hogy egy magas férfi áll az ágyam szélénél és dörzsölgeti a lábamat. Annyira féltem, hogy sikítani sem tudtam. A szüleim először nem hittek nekem, de aztán, ahogy leírtam a férfit, kiderült, teljesen illik a leírása a bátyámra. Aki a születésem előtt halt meg, és az ő szobájában laktam.”

„Ez nem ijesztő… inkább furcsa és nagyon szép. Egy olyan kislányt tanítottam, aki süket volt, azután behelyeztek egy implantátumot, amitől hallani kezdett – és nagyon változatosan asszociált a hangokra. Például azt mondta, hogy a Napnak kabóca-hangja van.”

„-Mind meghalunk.

- Igen drágám, tudod ez az élet-

- Te holnap fogsz meghalni.”

„A fiam nem egyszer beszélt a „férfiról” a régi házunkban, aki „úgy néz ki, mint apu, de nem apu” és a folyosón áll a sötétben. Aztán hónapokig nem mondott semmit, majd egyszer csak halálra vált arccal a plafonra néz: A férfi visszajött.”

„Unokatesóm hét éves volt, mikor megkérdezte, miért tartjuk az összes halott nagymamát a padláson. Aztán kacagott.”

„Kétéves lányommal sétáltunk egy szakadék közelében. Megállt és egy percig csak szomorúan nézett előre. Aztán azt mondta: Itt haltam meg.”

„Féltesómat akartam berakni az ágyba délutáni pihire, de azt mondta „Nem tudok úgy aludni, hogy az a gonosz fiú néz” és a szekrényre mutatott. Úgy döntöttem, hagyjuk a szunyát, inkább lementünk a tengerpartra. :D”

„Öt éves fiú megkérdezte tőlem: Feleségül vehetlek?

Mire én: Van barátom.

A fiú egy másodpercre elgondolkozik, majd: És ha meghalna?”

„Boltban voltunk, mikor a fiam egyszer csak megfogja a kezem: „Anyu, ha meghalsz, akkor csinálok belőled egy kicsi hasonmást, hogy mindig velem legyél. Egy kicsit lesz belőle a szemedből, meg a bőrödből, de talán a szerveidből nem.”

Köszönjük gyerekek, jóéjszakát felnőttek!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés