Valószínűleg hallottál már az aztékokról, és ha hallottál róluk, akkor azt is tudod, hogy a Közép-Amerikát egykoron benépesítő kultúra ritka kegyetlen fajta volt.

Ami már csak azért sem meglepő, mert az aztékok a katonai hatalomra építették fel birodalmukat, ráadásul rendkívül kegyetlen, vérszomjas isteneket imádtak, akiknek rendszeresen mutattak be emberáldozatokat, mégpedig általában tömegesen.

A leigázott törzsek tagjai a legtöbb esetben így végezték, esetleg lassan gyilkoló kényszermunkára fogták őket, aki pedig ezeket megúszta, azt általában csak úgy, szórakozásból ölték meg. Szóval nem egy szívderítő, pirospozsgás népről beszélünk, így azon sem kell csodálkozni, hogy ők alkották meg a történelem egyik (ha nem A) legfélelmetesebb hangkeltő alkalmatosságát, a halálsípot.

Az első ismert példányt 1999-ben Mexikóvárosban találták meg egy húszéves szakrális áldozat csontvázának kezében, egy az azték szélistennek, Ehecatlnak szentelt templom feltárása során. A kutatók nem teljesen biztosak a rendeltetésében. Egyes történészek a megtalálás helye miatt úgy gondolják, hogy a síp a szél felkeltésére szolgált, a koponya alakú alkalmatosság formája miatt azonban mások egy sokkal félelmetesebb verzióra esküsznek.

Állításuk szerint a halálsípot temetkezési szertartások alkalmával használták, egy még valószínűbb elgondolás azonban úgy tartja, hogy az azték harcosok ezzel hozták a frászt az ellenséges katonákra az ütközetek előtt, és ha meghallod, hogyan szól egy ilyen, szerintünk te is a legutóbbival fogsz egyet érteni.

A halálsíp ugyanis egyszerűen vérfagyasztó hangot ad ki magából. El lehet képzelni, milyen pszichikai hatása lehetett annak, amikor száz harcra kész marcona azték egyszerre fújt bele a halálfejes sípba – már ha tényleg erre használták. Nekünk a gondolattól is borsódzik a hátunk.

A következő videón egy hagyományőrző egy kerámiából készült replikába fúj bele. A hátborzongató sikoly 0:52-nél kezdődik:

Egy szó, mint száz, az azték kultúra virágzása idején nem lehetett fenékig tejfel az élet a mai Mexikó területén.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz remek film az „annyira szar, hogy az már jó” kategóriából

További cikkeink a témában