Szó szerint egy mozdulattal tette tönkre karrierjét, és fordította maga ellen a rajongókat – és csapattársait – a fiatal NFL-játékos, Ray Rice. A Baltimore Ravens running backje még márciusban osztott ki egy hatalmas pofont menyasszonyának, aminek a következménye csupán kétmeccses eltiltás volt.

Szeptember 8-án hétfőn azonban előkerültek azok a biztonsági kamerás felvételek, amiből kiderül, hogy a 27 éves futballista egy ütéssel padlóra küldte kedvesét. A videó felbukkanása után a játékost azonnal kirúgták a Ravensből, az NFL pedig bejelentette: határozatlan időre eltiltja a running backet, hiszen ilyen embernek nincs helye a nemzeti ligában.

Megnézed a videót, és te is egyet fogsz érteni a döntéssel.

Az eset után  az NFL módosította a családon belüli erőszakkal kapcsolatos szabályait: elsőre hat mérkőzés eltiltás jár az agresszív játékosoknak, a visszaesőket pedig örökre száműzhetik a profi ligából. Az amerikai foci egyébként is elég durva sport, ha valahol, akkor ott le lehet vezetni a feszültséget, ne kelljen már hazavinni.

A 27-es mezben játszó Rice állítólag március óta azt hazudta csapattársainak és a nyilvánosságnak, hogy csupán önvédelemből ütötte meg párját, de a videó erre egyértelműen rácáfolt. A történtek miatt a játékosok támogatását elvesztette, a rajongókról nem is beszélve, volt aki még a mezét is elégette. Rice-nak még három évig volt élő szerződése a hollókkal,  ez idő alatt tízmillió dollárt (2,4 milliárd forint) kereshetett volna, azonban így már egy árva fillért sem fog kapni.

"Nem férfihoz méltó cselekedet megütni egy nőt!" – emelte ki nyilatkozatában Barack Obama, az Amerikai Egyesült Államok elnöke, akit valósággal sokkolt a videó, és egyetért a Nemzeti Futball Liga döntésével.

Ray Rice profi karrierje 2008-ban kezdődött, az elmúlt évek alatt pedig a Baltimor Ravens egyik legkiemelkedőbb játékosává nőtte ki magát. A New York-i születésű tehetség a Ravens fennállásának második legeredményesebb futójátékosa. Összesen 6180 futott yard, és 37 touchdown az eddigi NFL-mérlege, a rekordot azonban Jamal Lewis tartja 7801 yarddal, amit az elkövetkezendő jó néhány évben biztos, hogy nem fog megdönteni Rice.

Menyasszonyával időközben összeházasodtak...

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz remek film az „annyira szar, hogy az már jó” kategóriából

További cikkeink a témában