A 20. századi eleji avantgárd rendesen kicsavarta a világunkat. Az expresszionizmus, az abszrakt és a szürrealizmus csak úgy osztogatta a tockosokat a sémák mentén vizsgálódó agynak, a posztmodern pedig újabb ajtókat nyitott ki a hiperkockaként hajtogatott tudatállapotnak. És amikor már azt hittük, tényleg azt hittük, hogy mi mindent láttunk, megismertük Jan Hakon Erichsent, a mestert.

Persze tudjuk, egy olyan korszakban, ahol egy szegre akasztott szaros bugyi installáció, macskára tűzött változata pedig performansz lehet, nem nehéz alkotóként élni. Szerencsére ebben az erősen felhígult mezőnyben is rábukkanni néha magára a nagybetűs zsenire, a neoposztmodern sui generisére, akiben oly mértékben koncentrálódik a géniusz, hogy az már egy immateriális, örök és változatlan lényegnek fogható fel. Minden más koppintás, csalfa ábránd, az ő művészetének a halvány képmása.

A Mester meditáció közben

A továbbiakban megpróbáljuk értelmezni kortárs-kortalan művészetét – tudjuk, eleve bukásra vagyunk ítélve, de hogy egy klasszikushoz nyúljunk: errare humanum est, sed perseverare diabolicumm. Azaz tévedni emberi dolog, de megmaradni benne igazán ördögi. Ördögi, mint Jan Hakon Erichsen elméje, amelyből nincs kiút: ha belenézel, elnyel, mint egy tüzelő fekete lyuk, és végleg az eseményhorizont mögött ragadsz.

I. Az átváltozás

Hangtölte van. Hason fekve heversz a mindenség szeme előtt. Titokzatos találkozás ez világ és emberfia között. Már kifelé lépnél, amikor az eddig lustálkodó idő arcon csap, majd megszólal:

„Tégy rendet magad előtt.”

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Jan Hakon Erichsen (@janerichsen) által megosztott bejegyzés,

Becsordogálsz a zongorabillentyűk közti poros folyosókra, s szüntelenül egy dolog jár a fejedben: csökkenhet-e a lélek entrópiája?

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Jan Hakon Erichsen (@janerichsen) által megosztott bejegyzés,

II. Memento

Csak most, csak a most élesztheti újjá benned azt, ami mellett annyiszor elhaladtál: nincsen elmúlás. Csak forgás van. Csak ez a szédítő vakság van, melynek ablakából bármerre nézel, ugyanabba a sötétített szobába látsz.

?visions of greatness . . -Is it too late for #birdboxchallenge ?- . . . . . . #contemporaryart #contemporarysculpture #blindfold #piercingeyes #balloon #tools #videoart #red #pop #performanceart #janhakonerichsen

32.6k Likes, 1,217 Comments - Jan Hakon Erichsen (@janerichsen) on Instagram: "?visions of greatness . . -Is it too late for #birdboxchallenge ?- . . . . . . #contemporaryart..."

Szétfolyva és egybenheverve. Dimenziók közé kifeszítve. Nincs mozdulat, melyet meg ne álmodtál volna.

?boogie woogie . . -trying to get my moves on like @oliverharlan - . . . . . #contemporaryart #contemporaryscuplture #dancedancedance #boogiewoogie #saturday #saturdayfever #performanceart #knives #balloons #videoart #janhakonerichsen

12.9k Likes, 355 Comments - Jan Hakon Erichsen (@janerichsen) on Instagram: "?boogie woogie . . -trying to get my moves on like @oliverharlan - . . . . . #contemporaryart..."

Burkolt lüktetések és tompa kirobbanások. Tagadhatatlanul egybezárt terület.

❤there's nothing wrong with love . . . Happy valentines everyone . . . . #contemporarysculpture #contemporaryart #heart #balloons #helium #knives #valentines #destruction #performanceart #experimentalart #videoartist #janhakonerichsen

23.7k Likes, 436 Comments - Jan Hakon Erichsen (@janerichsen) on Instagram: "❤there's nothing wrong with love . . . Happy valentines everyone . . . . #contemporarysculpture..."

Százszorszép-tragédia a te színed, darabod egy szélfútta nefelejcsspirál. Nincs menekvés. Örök bérletet váltottál a pontpillanatba.

?completely bananas . . - by popular demand, bananas are back?- . . . . . . #contemporarysculpture #contemporaryart #bananas #chopping #nose #knife #spinning #performanceart #experimentalart #videoart #janhakonerichsen

23.5k Likes, 1,207 Comments - Jan Hakon Erichsen (@janerichsen) on Instagram: "?completely bananas . . - by popular demand, bananas are back?- . . . . . . #contemporarysculpture..."

III. Visszazuhanás

Egy magasnyakú fojtogat: az égre fest növekvő vérnyomásoddal párhuzamos labirintusokat. Keresi azt a tömött tömlöcöt, melyben egy meggyőződés van elágyazva: elnyűhetetlen. Szívesen szabadulna tőled, lefestené magát a mennyezetről, de te képtelen vagy elengedni őt.

deep, deep, deep undercover . . . . . . . #contemporarysculpture #blinded #knives #contemporaryart #balloon #videoart #videoartist #performanceart #wearableart #videoperformance #janhakonerichsen #deepundercover

10.7k Likes, 693 Comments - Jan Hakon Erichsen (@janerichsen) on Instagram: "deep, deep, deep undercover . . . . . . . #contemporarysculpture #blinded #knives..."

Mint belsőd portréja, melyet nélküled, de rólad festettek meg.

?table study . . . . . . . . #contemporaryart #contemporarysculpture #mood #monday #banana #smash #performanceart #videoart #janhakonerichsen #mondaymood

12.5k Likes, 792 Comments - Jan Hakon Erichsen (@janerichsen) on Instagram: "?table study . . . . . . . . #contemporaryart #contemporarysculpture #mood #monday #banana #smash..."

Felajzott szárnyainak tánclépései lélegzet-visszafojtott idomok. Menni készülsz.

⛈black cloud . . . . #contemporaryart #contemporarysculpture #performanceart #balloon #coffee #knives #hammer #videoart #janhakonerichsen

25.5k Likes, 1,584 Comments - Jan Hakon Erichsen (@janerichsen) on Instagram: "⛈black cloud . . . . #contemporaryart #contemporarysculpture #performanceart #balloon #coffee..."

De mozdíthatatlan vagy, akár egy tűhegybe ítélt örvényzsinór. Rekurzív illúzió: ugyanaz a szál, mely összeköti a himbálózó falakat.

?the flying burrito brother . . . . . . #contemporarysculpture #contemporaryart #performanceart #foil #balloons #pink #silver #burrito #knives #experimentalart #janhakonerichsen

43.7k Likes, 2,199 Comments - Jan Hakon Erichsen (@janerichsen) on Instagram: "?the flying burrito brother . . . . . . #contemporarysculpture #contemporaryart #performanceart..."

IV. Dekadencia

Mint egy eloldozott hinta, csak csüng a semmiben, s a semmi egymagában. Füstölögve ég, mint a mennybe mártott istenhalál kikovácsolt árnyékfénye.

?String theory . . . . . . #contemporarysculpture #contemporaryart #saw #balloons #string #colors #performanceart #videoart #janhakonerichsen

14.2k Likes, 240 Comments - Jan Hakon Erichsen (@janerichsen) on Instagram: "?String theory . . . . . . #contemporarysculpture #contemporaryart #saw #balloons #string #colors..."

Vonaglik a vég, leszédül a mennyezet. Ő a következő násztánc pattanó hegedűjének húrjain.

? new week, new opportunities . . . . . . . #contemporarysculpture #monday #box #contemporaryart #escapism #mood #performanceart #drop #videoart

20.4k Likes, 509 Comments - Jan Hakon Erichsen (@janerichsen) on Instagram: "? new week, new opportunities . . . . . . . #contemporarysculpture #monday #box #contemporaryart..."

Lehímeznéd a madzagot az ég tetejéről, de őrületes hangok fordulnak utánad. Kinyílik az utolsó ajtó.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Jan Hakon Erichsen (@janerichsen) által megosztott bejegyzés,

Kinyúl egy poros kéz a sebes keretből. Lemos téged.

Hazaenged.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Már itt is van a Szegény párák rendezőjének új filmjének első kedvcsinálója

Mától streamelheted a magyar Oscar-díjat is hozó Szegény párák című filmet

További cikkeink a témában